Mintegy 3,5 milliárd forintos kormányzati támogatásból kaphat új épületet az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézete (KOKI) – jelentette be hét (!) évvel ezelőtt Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia akkori elnöke. A beruházást azzal indokolták, hogy az intézet főépületét lehetetlenség lenne úgy felújítani, hogy az megfeleljen a mai igényeknek. Akkor még úgy volt, hogy az átadásra 2019-ben kerül sor, ám azóta is csak tervek születtek. Azt hihetnénk, hogy az új épületet a régi helyére emelnék a Klinikák metróállomás szomszédságában, de bontásról nem volt szó, az intézmény parkolóját építenék be.
A Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet jelenlegi főépülete nem ok nélkül került a Szigony utcába, az Üllői út sarkán álló üres telekre. Amikor az ötvenes évek közepén a megépítéséről döntöttek, az elhelyezésénél az elsődleges szempont az volt, hogy „a kutatási munkához kórház, klinika közelléte szükséges”. A terveket az Iparterv építésze, Kemper Ervin 1958-ban készítette el, nem csak praktikus, de újszerű megoldásokat is szem előtt tartva. A 42 méter magas, tízemeletes üveg-alumínium tömb egyértelműen a szocreál ellenében született, kizárólag nyugati példák alapján. A korszerű és zavartalan laboratóriumi körülmények biztosítása mellett az építtetők a reprezentációt is fontosnak tartották. Erre utal Kemper Ervin azon megjegyzése, mely szerint a „városrendezési szempontok azt kívánják, hogy egy ilyen nagytömegű, jelentősen magas építmény értékének és nagyságának megfelelő hangsúllyal jelentkezzen az Üllői út most kialakuló városképében”.
Az 1960-ban megkezdett építkezésről a sajtó folyamatosan tudósított. „Érdekesen oldják meg az alumínium-üveghomlokzat állandó tisztántartását. Az épület tetőzetéről gondolát eresztenek le, amely le-fel és körbejár és a benne ülő munkás kényelmesen, veszélytelenül moshatja le a port” – számolt be az akkoriban elképzelhetetlen metódusról 1961-ben az Ország-Világ, de a cikkben szó esik a kilencedik emeletre tervezett kísérletiállat-istállóról is, illetve arról, hogy az épületen belül egy külön toronyban fogják elhelyezni a legérzékenyebb műszereket. Egy évvel később a Népszabadság már „a főváros legszebb épületének” kiáltotta ki az épülő toronyházat, 1963 májusában a Népszava „építészeti remekműről” írt: „Látni a Gellérthegyről, de még a Duna-partról is. Valószínűtlenül könnyednek, karcsúnak és bizonytalannak hat, pedig a méternyi átmérőjű vasbetonoszlopok mint modern kacsalábak, hihetetlen erővel tartják a 10 emelet vasat, betont, üveget, fényt és technikát.”
Az átadás azonban egyre csúszott, és a kutatók csak 1964 őszén kezdhették el a munkát. „A kellemes hatást kisebb-nagyobb hibák, az épület bizonyos fokú befejezetlensége rontja: a nem nyitható beépített szekrénytől a titokzatos vízszivárgásokig, a lezuhant vakolattól a rosszul elkészített ablakokig” – írta csalódottan a Népszabadság szerzője. De ebből kívülről semmi nem látszott. A kék színű toronyház a hibáival együtt is páratlan látványosság volt az Üllői úton, ahol akkoriban lepusztult villamosok közlekedtek, és sok telek állt üresen, a háborút és forradalmat követő bontások miatt. A hatást fokozta, hogy az épületet Kemper Ervin nem közvetlenül az Üllői út és a Szigony utca sarkára tervezte, hanem harminc méterrel beljebb, így biztosítva megfelelő teret ahhoz, hogy az körüljárható legyen, vagyis az „értéknek és nagyságnak megfelelő hangsúly” valóban érvényesülhessen.
Az intézet városképre gyakorolt hatása azonban nem tartott sokáig, a hetvenes évek közepétől ugyanis teljesen megváltoztatták a toronyház környezetét. Kiegészítették egy alacsonyabb, és eredetinek egyáltalán nem mondható szárnyépülettel, az Üllői útig tartó beépítetlen terület pedig tökéletesen alkalmas volt arra, hogy itt építsék fel a Klinikák metróállomást, amelyet 1976. december 31-én adtak át. Ugyanekkor épült fel a Nagyvárad téren a Semmelweis Egyetem 88 méter magas ún. elméleti tömbje is, amely a közelmúltig, a lágymányosi Mol-torony átadásáig Budapest legmagasabb épületének számított. Ennek köszönhetően az Üllői út toronyházas reprezentációja is egy metróállomással távolabb került, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet épülete pedig beleszürkült az utcaképbe. Ma már úgy megyünk el előtte, hogy észre sem vesszük, pedig az elmúlt hatvan év alatt sem hagyták lepusztulni, és maradandó sérüléseket sem szenvedett.
Az írás a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Magyar Narancs közötti együttműködésben, az NKA támogatásával jött létre.
