Járvány ide vagy oda, nem parkolhatunk ingyen a fővárosban

  • narancs.hu
  • 2020. március 19.

Lokál

A plázák segíthetnek a parkolási helyzetben.

Bécs főpolgármestere nemrég bejelentette: a koronavírus-helyzetre való tekintettel ingyenessé teszik a parolást a városban. Hamar felvetődött a kérdés, mi a helyzet Budapesttel - szükség lenne-e hasonló intézkedéseket hozni itt is?

Karácsony Gergely főpolgármester szerint nem - ezt mai, közösségi oldalán tartott tájékoztatóján jelentette be. Mint elmondta: csak a belvárosban kétszer annyi parkolóengedélyt adtak ki, mint amennyi hely van, és főleg a helyiek parkolnak itt - az ingyenes parkolás tehát nem oldaná meg a problémákat. A plázákkal azonban elkezdtek tárgyalni, hogy átmenetileg tegyék lehetővé az üres parkoik használatát. Szintén dolgoznak rajta, hogy az egészségügyben dolgozóknak könnyebbé tegyék a parkolást. Karácsony örömét fejezte ki, hogy csökkent a tömegközlekedők száma - ez a jelenlegi járványügyi helyzetben szerinte mindenképpen jó hír.

A védőfelszerelés-hiány azonban továbbra is megoldatlan marad - nem a pénz hiányzik, egyszerűen hiány van, például a maszkokból. Ami a járvány gazdasági hatásait illeti, a főpolgármester szerint a fővárosi cégek és intézmények dolgozói biztonságban vannak, számukra a kialkudott béremeléseket is biztosítják majd.

Via Index

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.