Az Archikonnak a Vizafogó óvodát jegyző tervezői kortársaim, így többé-kevésbé tudom, milyen óvodai élményeket hordoznak saját jogon, illetve gyermekeik révén. (Korábban ugyanők terveztek már óvodát Angyalföldön: a 2016-os Meséskert ugyancsak számos elismerést kapott.) Saját emlékeink a szocializmus egyszerű körülményeit idézik: átalakított villák, apró kertek, zsúfolt helyiségek, haragos óvó nénik, a délutáni alvások terrorja. Gyermekeink már a rendszerváltás után jártak óvodába, amikor a pedagógiai hozzáállás alapjaiban változott: már kicsi gyerekkorban nagy hangsúlyt fektettek a kreativitásra és fejlesztésre, de a nevelést szolgáló környezet többnyire a régi maradt – esztétikai megújuláson túl nemigen volt képes felzárkózni a szemléletváltáshoz.
A Vizafogó óvoda eredeti állapotában a szocialista építészet kései generációját képviseli, és mint ilyen, számos értéket hordozott – ahogy ez a bővítést tervező építészek gondos előkészítő elemzéséből ki is derült. Maga a lakótelep a szocialista panelprogram utolsó hullámában épült 1982 és 1989 között, Bene László és Szentmártoni Ferenc tervei alapján. A magas házakkal közrefogott, védett, parkosított belső területen az akkor korszerűnek számító elvek szerint tervezték meg a kiszolgáló létesítményeket, egyebek közt az egyemeletes óvodát, amely 8 termet, illetve csoportot tudott befogadni. Az észszerű tervezést bizonyítja, hogy az eredeti struktúra a felújítás során lényegében megtartható volt. A 2018-as kiegészítés a közben eltelt majd’ négy évtized igényeinek változását tükrözi: az ovisok foglalkoztatását megoldó csoportszobákon kívül az egyéb funkciók – mosdók, öltözők, speciális foglalkoztatók – is nívósan kialakított, tágas terekbe kerültek.
A bővítés képletszerű, és egy laikus számára is beszédesen tükrözi az építészet strukturális gondolkodásmódját. Az eredeti épület U alakját megtartva kicserélték az U két szárát összekötő részt, helyébe korszerű, tágas, az új átriumra és az utca felé is nagy üvegfelületekkel nyíló fogadótér épült. A kert felől az U mindkét karja toldalékot kapott, az így megnövelt területen nagyvonalúbban lehetett bánni a térkapcsolatokkal és a négyzetméterekkel.
A legnagyobb nyereség az U szárait összekötő új, kétszintes, fedett terasz, ahová minden csoportszobából van kijárás. Az eredeti ovinak is volt fedett terasza, de csak a földszinten. A tágas, két szint magas tornác, amelyet függőleges pergola határol, jó időben pluszszobaként funkcionál, ahogy annak idején a hagyományos falusi házak tornáca. Megjelenésében idézi a hazai építészeti divatot, de itt történetesen a környező panelvilág minimalizmusára is rímel, ahogy az új homlokzatok dísztelen, csak a nyílások ritmusával tagolt esztétikája is. A homlokzatfelületek érdekessége a vízzöld színű, fésűsen barázdált vakolat, amely azonban a jelek szerint nem aratott tetszést a környező panelházak lakói között, mert kérésükre garanciális felújítás keretében hamarosan átalakul. Való igaz, hogy mind a szín, mind a struktúra fájón emlékeztet a szocialista építőipar teljesítményére. A víz színének megidézése amúgy jó gondolat, de a választott tónus túlságosan hasonlít a kórházi csempék és a lépcsőházi olajfestés emlékezetes árnyalatára. Ez azonban idővel szerencsére orvosolható.
Az épület az értő kezelésnek köszönhetően fellélegzett, pórusai megnyíltak, az eredetileg is tágas nyílásokon kívül újabb üvegfelületekkel kapcsolódik a külvilághoz és saját „belvilágához” egyaránt. Utóbbinak nyertesei a gyerekek, akik az átriumon keresztül pontosan látják, hogy a Kölönte csoport a cipőjét húzza, a Pisztrángok már a csúszdán ficánkolnak, a Domolykók az aulában komolykodnak, a Csellék a szabadban csellengenek, míg ők, a Razbórák még csak a mosdóban lubickolnak. Egy teljes akvárium kapott helyet a Vizafogó lakótelep közepén, a csoportok ugyanis Magyarországon honos halakról kapták a nevüket. A névválasztás ugyanolyan alapos előkészítés és demokratikus egyeztetés után történt meg, mint az átépítés, az óvodapedagógusok heteken át tanulmányozták a falakra kifüggesztett, a horgászegyesület adatai alapján összeállított táblázatot, míg eldőlt, melyik lesz a nyolc befutó, jobban mondva révbe úszó kopoltyús. Halak itt-ott jelen vannak az épületben testi mivoltukban is: társaséletet élnek az aula akváriumában, egy magányos sziámi harcoshal úszkál a tanáriban, az átrium tavában pedig békésen telel egy horgász apuka adománya. Nemcsak a halakkal, a vízzel is jó gazdaként bánik a Vizafogó óvoda. Az udvaron egy földbe süllyesztett tartály gyűjti az esővizet, ez az úgynevezett szürke víz a vécék öblítésére szolgál.
A ház felfrissült vérkeringése újabb, speciális funkciójú terek ellátását szolgálja. Akár egy miniatűr wellness-szállodában, mászófal, sószoba szolgálja a gyerekek igényeit. Döbbenetes tény, hogy egyre több a speciális nevelési igénnyel diagnosztizált kisgyerek, ebbe a tagóvodába jelenleg kilenc autisztikus gyerek jár. Számukra a sószoba nem luxus, hanem szükséglet, a nekik kedvező ingerek tárháza. Ahogyan az óvoda megnyugtató, visszafogottan természetes belsőépítészete is kikötő a 21. század harsány, ingerektől hemzsegő közegében. A natúr fa, fém és fehér színek együttese szintén kortárs trend, és egyúttal megfelelően semleges kerete az oviban zajló, szó szerint is színes tevékenységeknek. Kellemes ellenpontja a már korábban megújult udvar színes világának.
A felújított, kibővített panelépület úgy idomul a környező lakótelep építészeti karakteréhez, hogy megmutatja, mik lehetnek a strukturális tervezés erényei. A paneles lakótelepek kérdése minden bizonnyal a következő évtizedek építészeti kihívása lesz. Első körben a sematikus, tipizált külső oldását célozták a panelfelújítások színes homlokzati kompozíciói, ez azonban csak a felszín, a házak bőre. A lényeg a mélyben van, az organikus működés regenerálásában, az megfelelő beavatkozással még hosszú időre biztosítható akár az egyes épületek, akár a teljes telepek szintjén. A jól működő épület funkcionális esztétikája pedig időtálló érték, ahogy ezt a kívül-belül megújult Vizafogó Tagóvoda szakmai és közönségsikere is bizonyítja.
