Jövő héten sem fogunk fázni

  • narancs.hu
  • 2020. június 28.

Lokál

30 fokos hőséggel és zivatarokkal is kell számolni.

Hétfőn még kánikula lesz, aztán kissé mérséklődik a meleg a héten. Sok lesz a napsütés, de többször lesznek zivatarok is – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.

  • Hétfő reggel, délelőtt általában kevés felhő lesz az égen, majd erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és kora délutántól északnyugat felől átmenetileg megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. A déli órákig inkább csak helyenként, majd délután már egyre több helyen alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A zivatarokat felhőszakadás, jégeső, illetve viharos széllökések kísérhetik. A szél megélénkül, majd megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A legalacsonyabb hőmérséklet 15-21 Celsius-fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25-36 fok között valószínű, 30 fok alatti csúcsértékek az Északnyugat-Dunántúlon várhatók, de délutántól már egyre nagyobb területen visszaesik a hőmérséklet.
  • Keddre virradó éjjel a Dunától keletre még több helyen valószínű zápor, zivatar, napközben legfeljebb elvétve lehet csapadék. Napközben nagyrészt napos idő várható a délnyugati megyékben több, másutt kevés gomolyfelhővel. Időnként erős lehet a szél, a nap második felében mérséklődik a légáramlás. A minimumhőmérséklet 12-19, a maximumhőmérséklet 25-30 fok között várható.
  • Szerdán napos idő valószínű csapadék nélkül. A leghidegebb órákban 12-20 fok lesz. Napközben 27-33 fokig melegszik a levegő.
  • Csütörtökön hajnaltól az Északi-középhegység területén, napközben már máshol is valószínű zápor, zivatar. Emellett hosszabb, rövidebb időre a nap is kisüt. A szél több helyen megélénkül, az Észak-Dunántúlon erős széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet 14-21, a legmagasabb 27-34 fok között várható.
  • Pénteken is több-kevesebb napsütés valószínű. Több helyen - napközben nagyobb valószínűséggel a Dunától keletre - várható zápor, zivatar. A szél olykor erős lehet. A minimumhőmérséklet 16-22, a maximumhőmérséklet 25-30 fok között valószínű.
  • Szombaton a több-kevesebb napsütés mellett főként délután, este elszórtan alakul ki zápor, zivatar. A szél többfelé megélénkül. A leghidegebb órákban 14-20 fok lesz. Napközben 25-30 fokig melegszik a levegő.
  • Vasárnap is több órára kisüt a nap. Helyenként alakulhat ki zápor, zivatar. A szél többfelé élénk lesz. A legalacsonyabb hőmérséklet 14-20, a legmagasabb 25-30 fok között valószínű - olvasható az előrejelzésben.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.