Jövőre végre megnyithat a Rác fürdő

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. augusztus 5.

Lokál

Amit árverésen május végén vásárolt meg a főváros.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. tulajdonába került a Rác fürdő és a mellé épült szálloda; a fürdő jövőre megnyithat – áll a Főpolgármesteri Hivatal mai közleményében.

Május végén árverésen szerezte meg a BGYH Zrt. a Rác fürdőt és a mellé épült szállodát. Az adás-vételi szerződés aláírása augusztus első hetéig húzódott, a kulcsok pedig várhatóan szeptember elején kerülnek a fővárosi cég birtokába.

Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes szerint legkésőbb jövő év végén szeretnék megnyitni a Rác fürdőt. A felújítás üteme attól is függ, milyen anyagi helyzetben lesz a főváros, de akár uniós források bevonása sem kizárt.

A főpolgármester-helyettes hatalmas hibának nevezte, hogy a Tarlós István vezette főváros megakadályozta 2010-ben a létesítmény megnyitását, hiszen a fürdőt akkor gyönyörűen felújították, készen állt a használatra, akárcsak a szálloda.

Azóta rohamosan romlott az ingatlanok állapota, különösen a fürdőé, amelyet szinte újra fel kell majd újítani - közölte.

A BGYH egyetlen ajánlattevőként licitált május 31-én a fürdőre és a szállodára, így a főváros cége az 5 milliárd forintos kikiáltási áron szerezte meg a 3333 négyzetméteres Rác fürdőt, valamint a 2070 négyzetméteres, 67 szobás szállodát.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.