Kiállítás - Füst és korom - Kéményseprő-ipari Múzeum

  • - kovácsy -
  • 2010. szeptember 23.

Lokál

A Fővárosi Kéményseprő és Tüzeléstechnikai Kft. - egykor Szolgáltató Vállalat: emiatt viseli a Főkétüsz nevet, ami majdnem olyan jó, mint a baromfi-forgalmazó Barneválé - hideg fejű, szerény építészeti megfontolások jegyében fogant irodaházának bejáratánál márványtábla örökíti meg a tiszteletbeli kéményseprők nevét. A vélhetőleg magasabb vállalatvezetési régiókban, sőt netán kívülük tevékenykedő tiszteletbeli kéményseprők között egy-egy német nevű is található, amiből azt hihetnénk, hogy a szakma gyökerei is Németországban keresendők, mint annyi más kézművesszakmáé, amelyek teljes szókészlete is erről tanúskodik. Nos igaz, hogy a kéményseprők is kapnit és mundstüklit viselnek, de ez igencsak félrevezető, minthogy furcsa módon Észak-Olaszországból, de még inkább az olaszok lakta svájci kantonokból - újabb kutatások szerint elsősorban Tessinből vagyis Ticinóból - érkeztek, sőt a nálunk letelepült mesterek a XIX. században még ugyanonnan toborozták az utánpótlást is. Svájc a XIX. században amúgy is nagy iparoskibocsátó volt (vö.: Ganz Ábrahám), de hogy a kéményseprésben mit tudtak a ticinóiak, amit mások nem, az ma már kibogozhatatlan.

A Fővárosi Kéményseprő és Tüzeléstechnikai Kft. - egykor Szolgáltató Vállalat: emiatt viseli a Főkétüsz nevet, ami majdnem olyan jó, mint a baromfi-forgalmazó Barneválé - hideg fejű, szerény építészeti megfontolások jegyében fogant irodaházának bejáratánál márványtábla örökíti meg a tiszteletbeli kéményseprők nevét. A vélhetőleg magasabb vállalatvezetési régiókban, sőt netán kívülük tevékenykedő tiszteletbeli kéményseprők között egy-egy német nevű is található, amiből azt hihetnénk, hogy a szakma gyökerei is Németországban keresendők, mint annyi más kézművesszakmáé, amelyek teljes szókészlete is erről tanúskodik. Nos igaz, hogy a kéményseprők is kapnit és mundstüklit viselnek, de ez igencsak félrevezető, minthogy furcsa módon Észak-Olaszországból, de még inkább az olaszok lakta svájci kantonokból - újabb kutatások szerint elsősorban Tessinből vagyis Ticinóból - érkeztek, sőt a nálunk letelepült mesterek a XIX. században még ugyanonnan toborozták az utánpótlást is. Svájc a XIX. században amúgy is nagy iparoskibocsátó volt (vö.: Ganz Ábrahám), de hogy a kéményseprésben mit tudtak a ticinóiak, amit mások nem, az ma már kibogozhatatlan.

Az említett irodaépület első emeletén, két egybenyitott teremben elhelyezett kiállítás nem is vállalkozik ilyesfajta kérdések megválaszolására, hanem mintegy a dolgok közepébe vág a közvetlenül a bejárat mellett elhelyezett kéményseprő-figurával, melynek lelkes tekintete és hetyke bajsza lelkes és szakavatott kísérőnk kezét dicséri, miként ezt az utolsó pillanatban, némi indokolatlan restelkedés mellett beismeri. Tolókefe a jobb vállon, kaparóvas a balon, a fekete munkaruhán, amely a régi, valamikor még céhbe is tömörült mesterek esetében akár még szarvasbőrből is készülhetett, de még a havi országos értesítő előző század eleji példányaiban is megjelentek hirdetések, ezt az anyagot kínálva "kormosruhára és foltozásra".

A már említett "mundstükli" az a fehér kendő, amelyet a kéményseprők a nyakuk köré hajtogatva viselnek, munka közben pedig az arcuk elé húznak, hogy ne kelljen a kormot nyelniük. De munkakezdés előtti hófehérsége nyilván a szakma mocskosságával szembeni előítéletek oldására is szolgált. Történészi vizsgálódások tanúsága szerint (mert ugye senki sem hiszi komolyan, hogy ne született volna még kandidátusi értekezés is a tárgyban, jelentős mértékben támaszkodva a "tudós kéményseprő", Jeney Szabó Árpád múlt század eleji dokumentarista törekvésű cikkeire) a kéményseprők nem könnyen váltak az iparosi kar egyenrangú tagjaivá. Foglalkozásuk tűzmegelőző jelentőségét csak fokozatosan ismerték fel a városok - 1723-ban született az első törvény a kötelező tűzvédelmi óvintézkedésekről -, amelyekben egyáltalán kéményekről lehetett beszélni. Az országban csak a XVIII. század második felében indult el a városiasodás, ekkor szaporodtak meg a kéménnyel rendelkező épületek. A falvakban csak mintegy kétszáz éve kezdett háttérbe szorulni a nyitott kéményű tűzhely - szóval maga a tisztítást, seprést igénylő objektum tömeges léte viszonylag új fejlemény. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne volnának utalások kéményseprő jelenlétére akár XV. századi városi iratokban - például Sopronban, amelynek későbbi jelesei között egy kéményseprő-dinasztia is képviselteti magát. Storno Ferenc svájci eredetű kéményseprő család sarjaként véletlenül került Sopronba: Pozsonyba tartott, de rossz útirányt mutatott neki valaki, így találta magát a Lővérek tövében. Itt viszont beállt segédnek egy mesterhez, akinek elhunytával feleségül vette az özvegyet, és megörökölte a vállalkozást, ami lehetővé tette, hogy visszatérjen tehetséggel művelt ifjúkori szenvedélyéhez, a rajzoláshoz, később pedig műemlékfelméréssel és -helyreállítással foglalkozott.

Ezek a bizonyos vállalkozások biztosították egyrészt, hogy egy adott területen rendszeres, szervezett kéményseprés folyjon, másrészt viszont komoly előjogokat biztosítottak nemcsak a tulajdonosaiknak, hanem örököseiknek, az irigyelt "mester-Pubiknak" (sőt, mint láttuk, az özvegyek új férjének is), akik a seprési jog birtokában már megélhettek mások foglalkoztatásából.

Nem lehet állítani, hogy a kéményseprő-múzeum a tárgyak fullasztó sokaságával tüntetne - mindenesetre a teljes szerszámkészletet megtekinthetjük a "rugós apparáttal" felszerelt, hat méterre is felérő tolókeféktől a korai kéményégető készülékig, nem is beszélve a fatalpú bakancsról, amely állítólag jobban tűrte adott esetben a forróságot, mint a bőrtalpú. A gyűjtemény anyagának nagyobb részét azonban a nyomtatott anyag teszi ki a borravaló fejében korábban újév körül osztogatott naptáraktól kezdve a szaksajtó évfolyamaiig, amely kötetek az egyesületi élet élénkségére utalnak az egykori Magyarország egész területén. Szaklapok és értesítők számoltak be a szakma ünnepi eseményeiről, árlistákat közöltek és óvatosan politizálgattak.

A kihelyezett fényképek pedig például arról tájékoztatnak bennünket, hogy az ország első kéményseprő mesternője a békéscsabai illetőségű Fatsinai Dezsőné volt. De megtudhatjuk azt is, hogy 1919-ben egész kéményseprőezred indult a "vörös frontra". A kezdetben inkább szociáldemokrata beállítottságú szakma utóbb a keresztényszocializmus felé mozdult el, miként ezt az egyesületi kongresszusukon készült csoportkép is bizonyítja, amelyen az asszonyok némelyike pusztán családtagként, mások viszont tisztségviselőként pózolnak az első sorban.

Többszörösen kiderül a kiállítást bejárva, hogy a "füstfaragók" (vajon mikor, meddig, hol és miért nevezték őket így?) munkája sohasem tartozott az irigyelt mesterségek közé. Látványos megjelenésük is eltűnőben, vállalkozói önállóságuk pedig már az államosításkor odalett. Ennyiben tehát valóban letűnt idők emlékeit őrzi a múzeum.

Köszönet Majoros Bélának

Bp. XIV., Rákospatak utca 70-72. Előzetes bejelentkezéssel látogatható: 474-7000

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.