Szinte alig tudunk abszurdabb elfoglaltságot találni magunknak, mint vasárnap késő délután kutyaszépségversenyre látogatni, melynek ronda és kilátástalan helyszíne (Hungexpo) egyszerűen méltatlan a szemlén felvonult mutatós egyedekhez s esetenként gazdáikhoz is. Márpedig az itt megjelent, nyugodtan mondhatjuk, válogatott jószágok garantáltan fajtatiszták, ebben a körben egyszerűen nem fordulhat elő - miként egy régi vándoranekdota fogalmaz -, hogy az ajándékba kapott juhászkutyáról csak növendék korában derül ki, hogy valójában jegesmedve.
Középuszkár
Hogy mi minden zajlik az efféle ebversenyen, bár előzetesen jó eséllyel kalkulálható, teljes mértékben nem számítható ki: az itt fellépő fajtiszta, túltenyésztett egyedek egész más körben mutatják meg adottságaikat, mint a szerző praxisában eddig előfordult, zömmel garantáltan korcs ebek - habár szánkót húzni, macskát agyonütni és piros papírpénzt szétszaggatni valószínűleg ezek is képesek. Kocsmakutyának viszont az istennek sem bírom elképzelni őket - valahogy az ember nem hiszi el, hogy egy angol szetter majd órákon át türelmesen várja, amint a gazdi sorra végez négy deci keverttel és másfél négyzetméter hosszúlépéssel. Annyit mindenesetre tudnunk kell, hogy az ún. bírálati körökben honi és külföldi küllembírók minősítik a bemutatott kutyákat, alapos szemlézés után választják ki nemenként, korosztályonként a legszebbeket, majd ezek közül is a fajtát legjobban bemutató kutyát, a fajtagyőztest. Munkájuk már csak azért sem nevezhető könnyűnek, mivel két nap alatt mintegy 3500 kutyus vonul fel elképesztően sok, legalább 120 fajta képviseletében. Már a helyszín felé közeledve is gyanú ébred szívünkben: kiábrándult tekintetű szálkás szőrű tacskók menekülnek csalódott gazdáik kíséretében - a büfé is bezárt, nyilván elkéstünk. De nincs még veszve semmi, a helyszínen továbbra is nyüzsögnek fajtiszta jószágok - az egyik oszlopon szemünkbe villan a hirdetés: Ígéretes wolfspitz kölykök eladók, sokszor győztes szülőktől. Szegény apám, anyám, gondolja szerzőnk - ez esetben is rosszul és elhamarkodottan. A kutyák versenyre készítésének két fő eszköze láthatóan a kóla és a hajlakk, előbbi rendeltetése szinte teljesen rejtélyes (alighanem a gazdik fogyasztják, hogy bírják az iramot), utóbbié viszont tökéletesen érthető, már ha az ember célja az, hogy középuszkárát beillessze a Pornography-korszakbéli Cure - Sigue Sigue Sputnik - korai Guns & Roses zene- és sérótörténeti vonulatba.
Kifutó
A kutyák szemlézése hasonlatos a humán szépségversenyen tapasztaltakhoz, azaz az ebek végiglejtenek a zsűri előtt, természetesen gazdáik kíséretében, elvégre egy ebtől nem várható el, hogy magától, kísérő nélkül tegyen meg egy értelmetlen kört idegen, ellenszenves és kutyaszempontból esetleg rossz szagú fajtatársaink előtt. A professzionális kutyabíráló és a dilettáns külső szemlélő közötti különbség hamarost manifesztálódik: míg a hivatalos zsűritag elméjében szigorúan szétválasztja a kutyát és gazdáját, addig a gyakorlatlan szem képtelen elvonatkoztatni a kutya-ember szimbiózis tényétől és feltűnő jeleitől, mi több, alkalmanként érdemtelenül nagy figyelmet fordít a gazdira - pedig egy kutyaszépségverseny kimenetele szempontjából oly mindegy, hogy némelyik (nőnemű) fajtársunkon hogyan is áll az aranyruha és a piros cipellő. A gazdák szerepe a valóságban ennél jóval korlátozottabb: szép járásra kell ösztönözniük ebeiket, alkalmanként velük kell futniuk, ha pedig megálltak a zsűri előtt, úgykutyáik fejét és farkát magasra tartva mutatják meg a világnak, milyen is a tökéletes alak - jelen esetben kutyából megformázva. Ha a kutyus jól teljesít, rágcsálnivaló jutalmat és szóbeli biztatást kap, persze a kutya azért kutya, hogy alkalmanként, fajebhez méltatlan módon, a rendezvényhez nem illő kívánságokat fogalmazzon meg, melyek természetét csak a gazdi érti, és általában Ne most, drága! felkiáltással és zavart tekintettel nyugtázza.
A nap szépe
Hamar kiderül, hogy a (per def. nemzetközi) kutyakiállítás vendégei között módfelett sok a külföldi: különösen bájos, amikor egy afgán agár édes (nőnemű) gazdija "Szerjózsa, Szerjózsa!" kiáltásokkal hívja elkóborolt párját, de az ember amúgy is találgathat, hogy a felvonuló egyéb (pl. orosz) agarak, skót és kaukázusi juhászok, labrador retrieverek és más, nehezen beazonosítható fajtájú jószágok közül hány származik hazai és hány külföldi tenyésztőtől. Az érdeklődés persze kölcsönös. Információink szerint a határ menti kutyaszemléket valósággal elárasztják véreink, akiknek az óhajtott minősítés kiérdemléséhez valósággal kapóra jön egy könnyen besöpörhető külföldi diadal. A végén ott a várva várt csemege, a kiállítás ún. Best In Show programja: ekkor ismét felvonulnak a fajtagyőztesek, majd a zsűri a tizedelés módszerét alkalmazva kiválaszt közülük vagy egy tucatot, melyeknek újból futniuk és pózolniuk kell, míg el nem döntik, melyik is lesz közülük a kiállítás legszebb kutyája. Nos, a zsűri egy különösen extrém küllemű (kékesszürke, baltafejű, vastag zoknis) Kerry Blue terriert talált a nap szépének, megelőzve a vasárnap legjobb dalmatáját és középuszkárát. A díjnyertes kutyák kissé feszengve állnak a dobogón, a gazdik annál oldottabb hangulatban szemlézik az elnyert, majd embermagasságú serlegeket - a jutalom szimbolikus, hogy azt ne mondjuk, erkölcsi oldali része majd csak a jövőben ölt testet -, nem is szólva arról a pénzről, ami majd a sokszor győztes szülők kölykei után üti a markukat. Miután a büfé továbbra is zárva, korgó gyomorral indulunk hazafelé - azért még vigasztalólag eszünkbe jutnak Mátyás király juhászának biztató szavai: Eb, aki a kanalát meg nem eszi!
Barotányi Zoltán
