Interjú

„Legyen átöblítve”

Fialovszky Tamás, Hőnich Richárd, Sólyom Benedek, a megújuló Széll Kálmán tér tervezői
szerző
Somlyódy Nóra
publikálva
2015/29. (07. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Alig egy éven belül radikálisan megújul a Széll Kálmán tér. Az 5,3 milliárd forintos projekt tervezőcsapatát arról kérdeztük, hogy mi marad meg és mi lesz merőben újszerű a 2016 tavaszán átadandó területen.

Magyar Narancs: Milyen lesz a tér egy év múlva? Milyen lesz a hangulata?

Sólyom Benedek: A pályázatunk fontos eleme volt, hogy maradjon meg a 70-es években épült metrólejáró legyezőszerű, emblematikus része. Emiatt lesz egy kis retró fíling – talán nem lesz olyan nagy a változás, bár a tér teljesen ki lesz pucolva. De érdemes tudni, hogy a feladatot úgy kaptuk, hogy a közlekedési terv már készen volt. A villamospályákat illetően nem sok változás történhetett.

Fialovszky Tamás: Fontos elmondani, hogy a rendszerváltás óta folyamatosan felvetődött a Moszkva/Széll Kálmán tér megújításának kérdése, jó pár tervpályázat is készült időközben. Voltak olyanok is, amik kicsit messzebbről futottak neki, nagyobb ívű koncepciót vázoltak. Nekünk, építészeknek nagyon szimpatikus volt az, amelyik zöld dombként képzelte el a teret.

MN: Ez a koncepció a legutolsó fiókban maradt pályázat során, 2006-ban született, ha jól emlékszem.

FT: Igen. Ezeknek a pályázatoknak szomorú végük lett, mert mindig az derült ki, hogy túl sokba kerülne a projekt. A főváros most új konstrukcióban futott neki, első körben a közlekedési rendszert fixálta, és az építészeket egy másodlagos pályázatban, csúnya szóval élve sminkmesternek hívta a projektbe.

MN: Ahhoz képest, hogy eredetileg nem is volt szó építészeti tervpályázatról, ez már eredmény tulajdonképpen.

SB: A BKK ragaszkodott hozzá, hogy legyen építészeti pályázat. Vagyis az igényes közterület-kialakításhoz ragaszkodtak.

FT: Igen, tehát nekünk, építészeknek nem túl szimpatikus ez a konstrukció, de azért el kell ismerni, hogy ez a terv most megépül, és vélhetően a költségkereteken belül fog maradni. A projekt sikeressége szempontjából járható útnak tűnik.

SB: Visszatérve a kérdésre, hogy milyen lesz a tér: gyakorlatilag megmarad az a térháromszög, amit a villamosvágányok hoznak létre. Megszűnik a régi szökőkút körüli hurok, az 56-os villamos fordulója. Kicsit látványosabb lesz, és pozitív változás, hogy szintén megszűnik a négyes-hatos villamossal párhuzamos buszdepó. Ehelyett egy útpályán bonyolódik majd a forgalom, ennek mentén lesznek a buszmegállók, és több gyalogosfelület meg zöld lesz.

FT: Érzésben úgy lehet megfogalmazni a változást, hogy míg az eddigi élményünk az volt, hogy vasúti vágányokon bukdácsolunk, addig most olyan gyalogos térré válik a terület, amire beállnak villamosok is. Arculatban ez markáns különbség.

Hőnich Richárd: Picit úgy fog működni, mint Mátyás király és az okos lány meséje. Meg is tartottuk a metrókijárat épületét meg nem is: a legyezőtetőt megtartottuk, a keresztszárnyat elbontottuk. Az órát megtartottuk meg nem is, hiszen lesz óra, nagyjából ugyanott, de új formában. A szökőkút a téren belül új helyre kerül. Ezt a szobrot részben kényszerűségből tartottuk meg, mert művészi szempontból nem éreztük fontos alkotásnak, a politikai vonatkozása miatt meg pláne nem.

MN: Milyen politikai szempontok játszanak itt?

HR: A század közepén érkező görög kommunista menekültek érthető módon támogatták az akkori rendszert művészeti alkotásokkal is. Makrisz Agamemnon a szocialista zsánerszobrok mellett még 1983-ban Lenin-szobrot készített Leninvárosba – ami ma Tiszaújváros.

HR: Arra számítottunk, hogy elviszik a szoborparkba, de kiderült, hogy senki sem vállalja az elszállítás és újrafelállítás költségeit. Gyakorlatilag csak az építkezési kontúron belül lehetett pluszköltség nélkül áthelyezni. Végül a XII. kerületi ügyfélszolgálat előtt találtunk neki helyet.

MN: A metrókijárat legyezőszerű épületének mi a története?

FT: Nagyon megörültünk, amikor egy eredeti fotóra bukkantunk róla. Teljesen transzparens kijárati csarnoknak épült 71-ben, ráadásul érdekes statikai szerkezettel, legyezőfödémmel. Az elmúlt 40 évben beépült mindennel, és az egész elszlömösödött. Mi pedig azt gondoljuk, hogy jó volt kitakarítani és visszahozni az eredeti állapotot.

HR: A legyező megtartásában az is közrejátszott, hogy szerettük volna felhívni a figyelmet a 60–70-es évek építészetére: az ebből a korszakból való minőségi épületeket védelem alá kellene helyezni. Az alapgesztus, a tömeget lefedő legyezőtető például megérdemli a védelmet.

MN: Az új óra mennyire tesz majd eleget az akkor még a Moszkva téren találkozó 90-es évekbeli fiatalok nosztalgikus igényeinek?

HR: A koncepcióra felkértünk egy betonnal is foglalkozó művészcsoportot, a Szövetség 39-et. Kortárs szobor lesz. Nem kocka, hanem háromoldalú hasáb, mindhárom oldalon látni az időt. Volt olyan ötlet, hogy a régi óra is megjelenjen rajta árnyékként, de ez végül lekerült a napirendről.

MN: Az új téren lesz olyan hely, amely betölthet ugyanilyen közösségi funkciót?

FT: Nem is egy. Nagyon erős kiindulási pont volt számunkra, hogy napi 200 ezer ember halad át a tér belső háromszögén. Az volt a felvetésünk, hogy ahogy az emberek egy réten is kitapossák a legrövidebb utat A-ból B-be, úgy a főbb közlekedési útvonalakat itt is szabadon kell hagyni. Ezek rajzolták ki a tér struktúráját a burkolatban is. Azokon a helyeken, amelyek kiesnek ebből, nyugodtabb térrészeket lehet kialakítani – ezek az árnyékos várakozás jó helyszínei. Nyáron fák alatt lehet ücsörögni, illetve a víz is megjelenik. Volt itt egy szökőkút a téren, amire senki sem emlékezett, és víz sem volt benne az utóbbi évtizedekben: ez most kitolódik a tér szélére, a tér közepén pedig megjelenik a víz. Tehát lesznek olyan felületek, amelyekből spriccel a víz, és kicsit párásítják a levegőt, míg a ligeteknél színes vízjáték lesz.

SB: Lesz egy rézsűs tetejű szolgáltató épület, amit találkozópontnak szántunk – nagyjából a szökőkút helyén. Másrészt az óra mellett lesz egy várakozásra alkalmas ligetes hely, ahol jelenleg a pavilonok vannak. Érdekes sztori, hogy gyalogoshidat és kávéházat terveztünk az alagút tetejére. A gyalogoshíd megvalósul, azaz keletkezik egy hely a Várfok utca tetején, ahonnan belátni a teret. Kávézó is lesz végül, csak nem ott és nem úgy. Volt az a furcsa lépcsőhíd a várbusz megállója irányában, amit mozgólépcsővel, lifttel és egy olaszlépcsővel váltunk ki. Az olaszlépcsőt a domboldalba illesztettük, és a kávézó ez alá költözik be.

MN: Amikor szóba kerül a szökőkút, a párásító, a liget – vagyis az ettől a tértől enyhén szólva stílusidegen elemek –, akkor a karbantartással kapcsolatos kérdések is előkerülnek. Hogy marad kulturált a Széll Kálmán tér, amelyért egyébként három önkormányzat, a főváros és a BKK közösen felelős?

SB: Érzékeltük, hogy a háttérben próbálták megoldani. Igazából a három önkormányzat egy, mert a tér a 2. kerületé, csak a környező utcák nem. Azt gondoltuk, és ez sok helyen működik is, hogy az ugrásszerű színvonal-emelkedés a környezet megóvását is elősegíti. Az eleve lepukkant tereken sokkal inkább elharapódzik a vandalizmus.

MN: A másik kérdés ezzel kapcsolatban, hogy ez a tér a magyar társadalmi valóság nyers lenyomata évtizedek óta. Gondolkodtatok a megrendelőkkel arról, hogy mi lesz a téren élő emberek sorsa?

FT: A tervezés során törekedni kellett arra, hogy ne legyenek olyan leeső, használaton kívüli részek a téren, amelyek gyorsabban szlömösödnek. Csúnya szó, de legyen átöblítve a tér, legyen átjárható – erre igyekeztünk odafigyelni.

MN: Tehát ellenőrzöttebb lesz.

FT: Kamerából rengeteg lesz.

HR: Az „átöblítés” mellett új funkciókkal is igyekeztünk fel­éleszteni az addig elhagyatott területeket. Az alagút környezetét is vendéglátóhellyel dobtuk fel. A mostani szökőkút helyén a BKK ügyfélszolgálata és egyéb üzletek lesznek. Így remélhetőleg kiegyensúlyozottabb lesz a tér.

MN: Mi volt a legnehezebb feladat a tervezés során?

FT: Borzasztó sok szereplő és érdek játszott ebben a történetben. Nagyon nehéz volt egyensúlyt találni. Például vágytunk arra, hogy minél több fa legyen a téren, de kiderült, hogy a legtöbb szereplőnek ez csak nyűg. Gondozni kell, a villamosvezetőt zavarja, hogy nem látja be a kanyart – sorolhatnám.

SB: Küzdöttünk egy darabig a zöldvágányokért is, aztán feladtuk. Végül is teljesen meggyőzőek voltak az ellenérvek. Valószínűleg tényleg igaz, hogy végállomáson nem működik, mert áll a villamos, és rengeteg a gyalogoskereszteződés. Ráadásul ötször annyiba került volna. A fonódó villamoshálózaton a négyes-hatoshoz hasonló hosszú járművek járnak majd, gyakorlatilag nem látjuk tőlük a síneket. Pozitív viszont, hogy a téren és a sínek között is aszfalt helyett természetes kőburkolat lesz.

MN: Amikor nekiláttatok a munkának, milyen saját emlékanyagot gyúrtatok bele a pályázatba?

FT: Kötődünk a térhez, itt, a budai oldalon nőttünk fel, és rengeteget vártunk a téren, az óra alatt is.

A cikk a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Narancs közti együttműködésben, az NKA támogatásával jött létre.

szerző
Somlyódy Nóra
publikálva
2015/29. (07. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...