Magyar sofőr vitte Iránba a duplacsuklós buszt

Lokál

Az Ikarus leghosszabb járművét harmincöt éve építették, és tizenhárom éve vonták ki a forgalomból. De nem csak múltja van, hanem jövője is.

Az 1988-as Budapesti Nemzetközi Vásár közönsége nem értette, hogy az Ikarus miért olyan autóbuszt hozott, amelynek a premierjét tizenöt évvel korábban is megtarthatták volna. A csuklós jármű első ránézésre pont olyan volt, mint az akkori Budapestet elárasztó Ikarus 280-asok, de aki tüzetesen megvizsgálta a 293-as típusszámmal kiállított buszt, döbbenten állapíthatta meg, hogy ez több mint hat méterrel hosszabb, kettő helyett három tagból és két csuklóval szerelték fel. A jármű ismertetőjéből az is kiderült, hogy egy sima csuklós 149 utasával szemben ezt 229-re hitelesítették, 250 lőerős turbófeltöltésű dízelmotor hajtja, és a súlya több mint 17 tonna. Noha ezen adatok igen tekintélyesek, az 1986-87–ben megalkotott duplacsuklós busz az Ikarus gyár válságtermékének mondható. A nyolcvanas évek végén már évek óta húzódott a várva várt új buszok (a 300-as távolsági és a 400-as városi típuscsalád) sorozatgyártásra is megfelelő fejlesztése, így a 293-as inkább érdekesség volt, mint komolyan veendő újdonság.

A „BKV-kékre” fényezett busz a fővárosi közlekedésben kezdte próbafutását, elsősorban olyan külvárosi utakon – például a rákoskeresztúri 61E  vonalán –, ahol nem kellett nagyon kanyarogni. Később Pécsen járt a Ikarus 293-as, és persze néhány nemzetközi kiállításon is bemutatták. „A BKV-nál olyan járatoknál lehetne bevetni, mint amilyen a békásmegyeri HÉV-állomás és a lakótelep között ingázik. A garázs és az útvonala között azonban nehezen tudna közlekedni, ezért a BKV nem szándékozik vásárolni belőle” – közölte a cég a próbafutásokat követően. Már úgy tűnt, hogy az Ikarus 293-ast is megsemmisítik mint oly sok korábbi prototípust, ám 1991-ben sikerült megállapodni egy teheráni közlekedési vállalattal. Ekkor a buszt ekkor már erősebb, 280 lőerős motorral szerelték fel, amely méretei miatt a második ajtót előrébb kellett elhelyezni, de a belső terét is átalakították, és egészen meghökkentő sárga-piros-lila fényezést kapott a nyolcvanas évekre oly jellemző „new wave”-es háromszög- és körmintázatokkal.

 
Az Ikarus 293 modellje „iráni" fényezéssel

Ennél is érdekesebb volt az, hogy szállítóeszköz híján a busznak „lábon” kellett eljutnia Iránba. A busz 1992. január 15-én Szerbián, Bulgárián és Törökországon keresztül ment el Iránig, különösebb nehézségek nélkül.

„Az irániaknak tetszik a duplacsuklós Ikarus, amely saját kerekein érkezett Iránba, s már két hete használják a teheráni tömegközlekedésben”

– írta 1992. március 14-én a Pesti Hírlap, hozzátéve, hogy „az egyedi kivitelezésű jármű hétkilométeres zárt pályás útvonalon szállítja az utasokat”. A cikkből megtudhatjuk azt is, hogy a tervek szerint fél évig tart a próbamenet. „Az irániak utána döntenek arról, hogy mennyire vált be és hogy vásárolnak-e többet” – írta a lap, majd Vadnai Zoltánt, az Ikarus budapesti gyárának igazgatóját idézte, aki szerint, „van remény, hiszen a napi hét órán át közlekedő busz népszerű, naponta négyezren váltanak rá jegyet”. Azt is megtudhattuk, hogy a járművet eredetileg a „volt Szovjetunió rendelte meg, ám az üzlet fizetési gondok miatt meghiúsult”.

Ekkor úgy tűnt, hogy a duplacsuklós egy gyönyörű barátság kezdetét jelenti, hiszen a Szovjetunió összeomlásával, a legnagyobb importőr esett ki az Ikarus partnerei közül. Iránnal azonban a duplacsuklós útjával egy időben keretmegállapodás született ötszáz „rendes” Ikarus szállítására és ezer jármű helyben történő összeszerelésére. Akkor még úgy tűnt, ezt a mennyiséget sikerül megduplázni, de nem így történt. Amúgy az Ikarus 293-as szép karriert futott be az iráni fővárosban, 2009-ig volt forgalomban, és majd’ tíz éven az járta, hogy kocsi a roncstelepen végezte, ám amint szemfüles buszrajongóknak (talán az amerikai hírszerzés jóvoltából) sikerült beazonítaniuk az „egyben” lévő buszt 2018-ban, műholdfelvétel alapján.

 
2019-ben az iráni telephelyen
Fotó: Facebook/Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

Egy évvel később a Közlekedési Múzeum emberei elmentek az iráni telephelyre. „A legendás iráni duplacsuklós Ikarust a teheráni cég szakemberei szerencsére gondosan őrzik és ügyelnek az autóbusz állagmegóvására is. A Közlekedési Múzeum pedig természetesen fontosnak tartja, hogy az Ikarus minél több tárgyi, szellemi és dokumentációs értékét megőrizze. Így fontosnak tartottuk, hogy a Teheránban is egykor közkedvelt és máig sok helyiben is szép emlékeket felidéző duplacsuklós Ikarus 293-asról részletes fotódokumentációt készítsünk. Néhány héttel ezelőtt a múzeum archívuma számára több száz részletfotóval dokumentálhattuk a kocsi állapotát” – írták a Facebook-oldalukon, amire persze sokan azzal jöttek, hogy haza kéne hozni a buszt. Csakhogy valószínűleg az iráni szakemberek annyira gondosan azért mégsem őrizték meg a buszt, hogy több mint tíz év állás után csak úgy, közúton haza lehessen vezetni, bár visszaútja Budapestig bizonyosan fantasztikus kalandtúra lenne. De ennél sokkal prózaibb oka van a hazahozatal reménytelenségének: az irániak nem adják.

Ennek ellenére, pár nappal ezelőtt a BKV közölte: „Bemutatkozott a duplacsuklós Ikarus”, ám gyorsan hozzátették, ez a duplacsuklós egy replika 293-as „A BKV lelkes dolgozói építették meg a legendás duplacsuklós Ikraust, amely két Ikarus 280-as buszból vált eggyé. A szerelők évekig dolgoztak ezen az átlagosnak cseppet sem mondható járművön, a munkálatokat 2019-ben kezdték el” – közölte a BKV, de hozzátették azt is, hogy a busz néhány dologban eltér az eredetitől, például erősebb motorral és biztonságosabb csuklószerkezettel rendelkezik. Ám azt, hogy az erősebb motornak mekkora jelentősége van, nem nagyon lehet a gyakorlatban megállapítani, a közleményből ugyanis az is kiderül, hogy „a guruló óriással” legfeljebb a BKV nyílt napjain és egyéb rendezvényeken találkozhatnak az érdeklődők, mivel a buszt jelenleg közúti forgalomban nem lehet közlekedtetni.

 
A BKV-replika
Fotó: bkv.hu

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.