Magyar sofőr vitte Iránba a duplacsuklós buszt

Lokál

Az Ikarus leghosszabb járművét harmincöt éve építették, és tizenhárom éve vonták ki a forgalomból. De nem csak múltja van, hanem jövője is.

Az 1988-as Budapesti Nemzetközi Vásár közönsége nem értette, hogy az Ikarus miért olyan autóbuszt hozott, amelynek a premierjét tizenöt évvel korábban is megtarthatták volna. A csuklós jármű első ránézésre pont olyan volt, mint az akkori Budapestet elárasztó Ikarus 280-asok, de aki tüzetesen megvizsgálta a 293-as típusszámmal kiállított buszt, döbbenten állapíthatta meg, hogy ez több mint hat méterrel hosszabb, kettő helyett három tagból és két csuklóval szerelték fel. A jármű ismertetőjéből az is kiderült, hogy egy sima csuklós 149 utasával szemben ezt 229-re hitelesítették, 250 lőerős turbófeltöltésű dízelmotor hajtja, és a súlya több mint 17 tonna. Noha ezen adatok igen tekintélyesek, az 1986-87–ben megalkotott duplacsuklós busz az Ikarus gyár válságtermékének mondható. A nyolcvanas évek végén már évek óta húzódott a várva várt új buszok (a 300-as távolsági és a 400-as városi típuscsalád) sorozatgyártásra is megfelelő fejlesztése, így a 293-as inkább érdekesség volt, mint komolyan veendő újdonság.

A „BKV-kékre” fényezett busz a fővárosi közlekedésben kezdte próbafutását, elsősorban olyan külvárosi utakon – például a rákoskeresztúri 61E  vonalán –, ahol nem kellett nagyon kanyarogni. Később Pécsen járt a Ikarus 293-as, és persze néhány nemzetközi kiállításon is bemutatták. „A BKV-nál olyan járatoknál lehetne bevetni, mint amilyen a békásmegyeri HÉV-állomás és a lakótelep között ingázik. A garázs és az útvonala között azonban nehezen tudna közlekedni, ezért a BKV nem szándékozik vásárolni belőle” – közölte a cég a próbafutásokat követően. Már úgy tűnt, hogy az Ikarus 293-ast is megsemmisítik mint oly sok korábbi prototípust, ám 1991-ben sikerült megállapodni egy teheráni közlekedési vállalattal. Ekkor a buszt ekkor már erősebb, 280 lőerős motorral szerelték fel, amely méretei miatt a második ajtót előrébb kellett elhelyezni, de a belső terét is átalakították, és egészen meghökkentő sárga-piros-lila fényezést kapott a nyolcvanas évekre oly jellemző „new wave”-es háromszög- és körmintázatokkal.

 
Az Ikarus 293 modellje „iráni" fényezéssel

Ennél is érdekesebb volt az, hogy szállítóeszköz híján a busznak „lábon” kellett eljutnia Iránba. A busz 1992. január 15-én Szerbián, Bulgárián és Törökországon keresztül ment el Iránig, különösebb nehézségek nélkül.

„Az irániaknak tetszik a duplacsuklós Ikarus, amely saját kerekein érkezett Iránba, s már két hete használják a teheráni tömegközlekedésben”

– írta 1992. március 14-én a Pesti Hírlap, hozzátéve, hogy „az egyedi kivitelezésű jármű hétkilométeres zárt pályás útvonalon szállítja az utasokat”. A cikkből megtudhatjuk azt is, hogy a tervek szerint fél évig tart a próbamenet. „Az irániak utána döntenek arról, hogy mennyire vált be és hogy vásárolnak-e többet” – írta a lap, majd Vadnai Zoltánt, az Ikarus budapesti gyárának igazgatóját idézte, aki szerint, „van remény, hiszen a napi hét órán át közlekedő busz népszerű, naponta négyezren váltanak rá jegyet”. Azt is megtudhattuk, hogy a járművet eredetileg a „volt Szovjetunió rendelte meg, ám az üzlet fizetési gondok miatt meghiúsult”.

Ekkor úgy tűnt, hogy a duplacsuklós egy gyönyörű barátság kezdetét jelenti, hiszen a Szovjetunió összeomlásával, a legnagyobb importőr esett ki az Ikarus partnerei közül. Iránnal azonban a duplacsuklós útjával egy időben keretmegállapodás született ötszáz „rendes” Ikarus szállítására és ezer jármű helyben történő összeszerelésére. Akkor még úgy tűnt, ezt a mennyiséget sikerül megduplázni, de nem így történt. Amúgy az Ikarus 293-as szép karriert futott be az iráni fővárosban, 2009-ig volt forgalomban, és majd’ tíz éven az járta, hogy kocsi a roncstelepen végezte, ám amint szemfüles buszrajongóknak (talán az amerikai hírszerzés jóvoltából) sikerült beazonítaniuk az „egyben” lévő buszt 2018-ban, műholdfelvétel alapján.

 
2019-ben az iráni telephelyen
Fotó: Facebook/Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

Egy évvel később a Közlekedési Múzeum emberei elmentek az iráni telephelyre. „A legendás iráni duplacsuklós Ikarust a teheráni cég szakemberei szerencsére gondosan őrzik és ügyelnek az autóbusz állagmegóvására is. A Közlekedési Múzeum pedig természetesen fontosnak tartja, hogy az Ikarus minél több tárgyi, szellemi és dokumentációs értékét megőrizze. Így fontosnak tartottuk, hogy a Teheránban is egykor közkedvelt és máig sok helyiben is szép emlékeket felidéző duplacsuklós Ikarus 293-asról részletes fotódokumentációt készítsünk. Néhány héttel ezelőtt a múzeum archívuma számára több száz részletfotóval dokumentálhattuk a kocsi állapotát” – írták a Facebook-oldalukon, amire persze sokan azzal jöttek, hogy haza kéne hozni a buszt. Csakhogy valószínűleg az iráni szakemberek annyira gondosan azért mégsem őrizték meg a buszt, hogy több mint tíz év állás után csak úgy, közúton haza lehessen vezetni, bár visszaútja Budapestig bizonyosan fantasztikus kalandtúra lenne. De ennél sokkal prózaibb oka van a hazahozatal reménytelenségének: az irániak nem adják.

Ennek ellenére, pár nappal ezelőtt a BKV közölte: „Bemutatkozott a duplacsuklós Ikarus”, ám gyorsan hozzátették, ez a duplacsuklós egy replika 293-as „A BKV lelkes dolgozói építették meg a legendás duplacsuklós Ikraust, amely két Ikarus 280-as buszból vált eggyé. A szerelők évekig dolgoztak ezen az átlagosnak cseppet sem mondható járművön, a munkálatokat 2019-ben kezdték el” – közölte a BKV, de hozzátették azt is, hogy a busz néhány dologban eltér az eredetitől, például erősebb motorral és biztonságosabb csuklószerkezettel rendelkezik. Ám azt, hogy az erősebb motornak mekkora jelentősége van, nem nagyon lehet a gyakorlatban megállapítani, a közleményből ugyanis az is kiderül, hogy „a guruló óriással” legfeljebb a BKV nyílt napjain és egyéb rendezvényeken találkozhatnak az érdeklődők, mivel a buszt jelenleg közúti forgalomban nem lehet közlekedtetni.

 
A BKV-replika
Fotó: bkv.hu

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk