Másfél mázsás török kori ágyúgolyót emeltek ki a Lánchíd alól

  • narancs.hu
  • 2021. június 25.

Lokál

Befejeződött a Lánchíd felújítása alkalmából a Duna május közepe óta tartó fém- és lőszermentesítése.

Másfél mázsás török kori ágyúgolyót találtak a Lánchídnál, a kőből faragott lövedék teljesen ép maradt, a Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményét gyarapítja majd – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken.

A közlemény szerint az ágyúgolyó kiemelésével befejeződött a Lánchíd környezetében a Duna május közepe óta tartó fém- és lőszermentesítése.

A 150 kilogrammos, 55 centiméter átmérőjű kőgolyót először óvatosan kiemelték a kavicságyból, a víz felszínére hozva hajóra emelték, majd átszállították a Lánchíd pesti hídfőjéhez, ahol toronydaru segítségével a múzeum teherautójára tették.

A BKK emlékeztetett, a budai oldalon májusban már kiemeltek egy szintén ép, kőből faragott, 36 centiméter átmérőjű ágyúgolyót. A korabeli lövedékek általában darabokra estek a várfalba csapódáskor, ezért ép állapotban csak ritkán kerülnek elő.

A közlemény szerint a másfél hónapig tartó roncskutató és tűzszerészeti búvárfelderítés során kétszer második világháborús bombát találtak, a budai és a pesti oldalon pedig felszínre kerültek középkori és török kori kerámiatöredékek is. A leletek a Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményét gazdagítják majd.

Mint ismert, a Lánchidat és környezetét a rekonstrukciós munkák miatt június 16-án hajnali négy órakor zárták le teljesen a gyalogos és a közúti forgalom elől.

A közúti forgalomnak várhatóan 2022 decemberében adják vissza a hídpályát, a járdák azonban a felújítás 2023-as befejezéséig munkaterületek maradnak.

(MTI)

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Pokolba a tűzijátékkal! – Ünnepi beszéd

Kedves Egybegyűltek, kedves Olvasók! Önök már túl vannak rajta, mi (nyomda+munkaszüneti nap) még csak készülünk rá, mégis nagyon jó érzés így együtt ünnepelni ezt a szép évfordulót. 25 év! Egy negyedszázad, belegondolni is felemelő! Több mint jubileum, egyenesen aniversarium!

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.

„Az elégedetlenség hangja”

Százezrek tájékozódtak általa a napi politikáról a Jólvanezígy YouTube-csatorna révén, most mégis úgy döntött, inkább beáll a Kutyapárt mögé, és videókat készít nekik. Nemcsak erről, hanem a Fidesz online bénázásáról is beszélgettünk.