Még a csengőt sem rakták odébb egy kerekesszékes ügyfél kedvéért, hogy számára is elérhető legyen a postai szolgáltatás

  • narancs.hu
  • 2020. február 15.

Lokál

A postamester ezt a bizonyos hivatalt a magánlakásán üzemelteti. A panaszos 5 éve hadakozott már, mire az Egyenlő Bánásmód Hatóság elmarasztalta a Magyar Postát hátrányos megkülönböztetés miatt.

Egy hallás- és mozgássérült, gyerekkora óta elektromos kerekesszékkel közlekedő ember panaszt tett tavaly októberben az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál, mivel 5 éve hadakozott már a lakhelyén a postával, pontosabban a helyi postamesterrel – írja az Index.

A postamester ezt a bizonyos hivatalt ugyanis a magánlakásban üzemelteti. A panaszos pedig hiába kérlelte éveken át, hogy "legyen kedves akadálymentesíttetni a posta épületét". Nem hogy feljárót nem építettek, de még azt a kérést sem teljesítették, hogy a csengőt olyan magasságba helyezzék el, hogy azt kerekesszékből is el lehessen érni.

"Ennek következtében a kérelmezőnek az udvaron, kerekesszékében ülve kiabálnia kell a postamester nevét és meg kell várnia, amíg a postamester kijön, mert csak így lehetséges számára az ügyintézés" – ismertette a helyzetet a panasz alapján az EBH.

Az érintettnek emiatt volt olyan, hogy mások előtt kellett elmondania, milyen szolgáltatást szeretne igénybe venni. Ez készpénzfelvételnél jelentette a legrosszabb helyzetet, mert olyankor mások füle hallatára kellett megmondania a bankkártyája PIN kódját a postamesternek.

Ha pedig mindezt a kényelmetlenséget és kellemetlenséget el akarta kerülni, csak annyit tehetett, hogy elutazott a legközelebbi nagyvárosba, és ott intézte el az ügyét, ez viszont egész napos elfoglaltság a számára, például egy sima készpénzfelvétel is, hogy azt akadálymentes környezetben bonyolíthassa le.

Március 31-i határidővel kötelezte az Egyenlő Bánásmód Hatóság a Magyar Postát arra, hogy tegye elérhetővé a szolgáltatását a fogyatékkal élő emberek számára is az egyik magyarországi településen. (Az EBH a település nevét nem hozta nyilvánosságra.) Az EBH a napokban hozta nyilvánosságra azt a decemberi határozatát, amelyben elmarasztalták a postát hátrányos megkülönböztetés miatt.

A Magyar Posta jogtanácsosa azzal próbált védekezni az EBH előtt, hogy a szóban forgó településen nem is az állami vállalat nyújtja a postai szolgáltatást, a postamester ez esetben úgynevezett "postai közreműködő személy", aki egyéni vállalkozóként, szerződés alapján szolgáltat a saját ingatlanában, annak hozzáférhetővé tétele pedig az ő felelőssége.

Az EBH azonban arra jutott, hogy a közszolgáltatás nyújtójának így is egyértelműen a Magyar Posta számít, így a felelősség is az övé. A hatóság szerint az egyenlő esélyű hozzáférhetőség nem "függhet attól, hogy a közszolgáltatás nyújtója közreműködőt vett-e igénybe és amennyiben igen, akkor a közreműködő tudja-e vagy hajlandó-e az akadálymentesítés elvégzésére." Az egyéni vállalkozó postamester asszonyt így be sem hívták tanúként.

A hatóság azt a postára bízta, hogy pontosan milyen eszközökkel teszi egyenlő eséllyel hozzáférhetővé mindenki számára a szolgáltatását az adott településen március 31-ig. A jogsértésért kiszabott szankció volt a döntés nyilvánosságra hozatala is.

Az EBH szerint rendkívül fontos ugyanis felhívni a nyilvánosság figyelmét a közszolgáltatások, így a postai szolgáltatások akadálymentes biztosításának kötelezettségére.

Figyelmébe ajánljuk

Ajándékötletek notórius olvasóknak – könyvajánlónk a fa alá

  • narancs.hu

Olyan főleg idei kiadványokból igyekszünk egy kicsit személyre szabott ajándékötleteket adni, amelyek elnyerték a Magyar Narancs szerzőinek dicséretét. Ötletek irodalomrajongóknak, történeti és természettudományos érdeklődésűeknek, és azoknak, akik a mai politikát szeretnék megérteni!