Megkapta az építési engedélyt a Nyugati mellé épülő új artistaképző

  • narancs.hu
  • 2022. április 13.

Lokál

A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ első épületeként ez fog megépülni.  

Megkapta az építési engedélyt a Nyugati pályaudvar szomszédságába tervezett Artistaképző Intézet – írja a PestBuda.hu a Fővárosi Kormányhivatal hirdetménye alapján.

A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ a Nyugati pályaudvar melletti, a vasút, a Ferdinánd híd, a Podmaniczky utca és az Eiffel tér által határolt rozsdaövezeti terület egy részén fog megvalósulni, ennek részeként fog megépülni a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Táncművészeti Iskola új épülete is, amely 2022. április 1-jén kapta meg az építési engedélyt. Az 1950-ben alapított intézet jelenleg a Városligeti fasor 3. alatt működik.

Az építési engedély szerint az artistaképző új épülete egy egykori dízelmozdony-javító csarnok átépítésével és kibővítésével épülne meg a Teréz körút 55–57. szám alatti telken. Az épület háromszintes (pince, fölszint, egy emelet) lesz.

A látványterv szerint így fog kinézni:

 
Forrás: Urbán Ádám/Fővárosi Nagycirkusz
 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.