Magyar Narancs: Eredeti szakmád szerint vízépítő és vízgazdálkodó vagy. Az első frizurát mikor készítetted?
Budai Alex: Nyári szünet volt, a szüleink dolgoztak, én pedig tizenegy évesen a két évvel fiatalabb húgommal unatkoztam otthon Encsen. Ő nézegette magát a tükörben, és azt mondta, kéne valamit változtatni a haján. Vágás és dauer, feleltem, és már mentem is a szomszédasszonyhoz, akitől kiravaszkodtam egy kis dauervizet, mondván kémiai kísérlethez kell. Szegény szomszédasszony, anyám utána lekiabálta a fejét! De a frizura remekül sikerült, és anyám, miután megvert, kérte, csináljam meg az övét is. Híre ment a dolognak, elkezdtek megkörnyékezni a barátnők is a bulik előtt, vágtam, szárítottam. Ösztönösen dolgoztam, aztán mikor felkerültem Budapestre, egy darabig modellkedtem, és az egyik fotózáson megismerkedtem egy fodrászlánnyal, aki nagyon jó barátom lett és sok mindenre megtanított. Akkor már elvégeztem a vendéglátó-ipari középiskolát is, és komoly helyeken dolgoztam felszolgálóként, a Pilvaxban, az Országházban, a Gerbaud-ban. De mindent csak átmenetnek tekintettem. Kamaszkorom óta bennem volt a mehetnék. Encset mindig túl kicsinek és provinciálisnak tartottam, úgy éreztem, tévedésből születtem falura. Nagyvárosi álmaim voltak, karriert akartam, ráadásul színészként. Itthon játszottam is, a Térszínházban másfél-két évig komoly szerepeket, a rendezőm is biztatott, azt éreztük mindketten, több van bennem.
| ||
MN: Miért éppen Amerika?
BA: A célom a legendás Lee Strasberg-féle színészképző volt. Azt terveztem, vendéglátózással összeszedem a pénzt. Csak amikor kimentem, sorra értek a kudarcok, alig tudtam megélni, nemhogy befizetni egy kurzusra. Súlyos megzuhanásaim voltak, de az fel sem merült, hogy hazajöjjek. 1996-ban mentem ki Miamiba, és hiába tűnt kint eleinte minden reménytelennek, képtelen lettem volna visszatérni. Már akkor sem szerettem az itthoni beszűkültséget, korlátoltságot, a rossz körülményeket. Így aztán kitartottam. És miután rendesen megtanultam a nyelvet, hamarosan egy négyszáz fős jazzklub ügyvezetője lettem. Aztán a véletlen segített. Pekár Ildi, aki még szintén a helyét kereste, ám azóta világhírű kozmetikai márkát épített, épp Miamiban lakott. Akkoriban már csak három napot kellett dolgozzak egy héten, a többin a hobbimnak éltem, kérésre otthon frizurákat kreáltam. Ildiét is, s ő már az első után felvetette, hogy magával vinne New Yorkba, mert szerinte jobb vagyok azoknál, akikkel a legmenőbb szalonokban találkozott. Eleinte csak egy látogatásra mentem 2000-ben, ám amint a taxiból kiszálltam a Grand Central pályaudvarnál, megütött az érzés: hazaértem. Egy évvel később oda is költöztem. Ildi rögtön a Soho legkitűnőbb és leghíresebb szalonjába ajánlott be asszisztensnek. Rettegtem, mert nem ismertem a szakmai zsargont angolul, de nem hagytak soká magyarázkodni, egy kliens elé ültettek, hogy szárítsam be a haját. Még a frizura felénél sem tartottam, a topstylist, aki akkoriban Madonna fodrászának asszisztenseként dolgozott, intett a főnöknek. Onnantól ott dolgoztam. Három hónap múlva már a szék mögött. És nem bánom az addig eltelt éveket. A vízgazdálkodásból a precizitás örök útravalóm, komoly szakrajzokat kellett csinálnunk, egész gátakat megtervezni. Szögek és vonalak: a hajszobrászat is ebből áll. A vendéglátózás az amúgy is jó kommunikációs készségemet fejlesztette. A festészet érdekelt még. És ha nem is festményekben, de a szakmámban még ezt a vágyamat is kiélhetem.
MN: Mi a különbség a fodrász, a hairstylist és a hajszobrász között?
BA: A fodrász az, aki a mindennapokban csinálja a hajakat, festi, vágja. A hairstylist már magasabb szinten műveli a szakmát, elmegy fotózásokra és stylingol is hajakat, együtt dolgozik a stábbal, a végső anyagot, adott esetben a teljes kampányt átlátja, kreatívan hozzájárul a projekt vizualitásához.
A hajszobrászat pedig már művészi kategória. Sokkal több mindenhez kell értened, a beállításoktól a parókák kezelésén át a hairpiece-ek és díszítmények kezeléséig. A szakma rengeteg összetevős, csak az alapokat tudod megtanulni az iskolákban, a többit élesben, a munkák alatt és workshopokon lehet elsajátítani. Aztán már csak egy jó ügynök kell. Ahogy a modelleknek, úgy a szépségipar képviselőinek is van ügynökük, hiszen a nagyobb munkákat vagy a kényesebb ügyfeleket ügynökségek képviselik. Olyan nincs, hogy egy fotózáson kiderül, hogy te valamelyik módszert nem ismered, egy kért és lebeszélt frizurát nem tudsz megoldani. Akkor kiiratkozol a szakmából. Ezen a szinten már mindenhez érteni kell. Mielőtt a nagyobb kampányokban munkát kaptam volna, nekem is el kellett mennem – noha tényleg két csúcsszalonban dolgoztam – az akkori legnagyobbak mellé segédkezni. Ebben a körben, ahol már a legnevesebb modellekkel, színésznőkkel és politikusokkal dolgozunk, a bizalom is nagyon fontos, a reputációjára mindenki rettenetesen vigyáz. Igyekszünk ezeket a neves kuncsaftokat egy körben tartani, egymást ajánljuk a fontosabb munkákra. Nem kockáztathatjuk a bizalmat. Az ügynökségen amúgy mindig figyelmeztetnek, ha nehéz esetről van szó, és olyan is akadt, akihez – hiába üldözött utána az inasán keresztül, és hiába fizetett volna egy kisebb vagyont – soha nem mentem vissza.
MN: A hazai bulvárlapok címlapjára azzal kerültél 2016-ban, hogy – idézem – „Kikosarazta Trump lányát a magyar fodrász”.
BA: Hozzám csak a hír jutott el a kinti választások másnapján. Nagyon ki voltunk készülve, az egész demokrata baráti kör, és akkor jön ez a hír. Azonnal helyesbítést kértem, persze a cikk a mai napig fenn kering a neten. Soha nem csinálnék ilyet. Nálunk a maximum az, ha háromszor azt mondod, nem érsz rá. Ez jelzés, utána nem hívnak. De őrültség személyes szimpátia miatt elesni egy ilyen klienstől. Eszméletlen pénzeket fizetnek egy szimpla szárításért is! Ivankát (Trump lányát – a szerk.) épp akkor hagyta el a fodrásza, én lettem a beugró. Ez a választások előtt volt. A lakására mentem, kedves nő volt, már-már túlságosan is. Sima modorú, túl udvarias, széles mosolyú. De szeszélyes, mindig azonnal kellett a munka, én pedig nagyon be vagyok táblázva, nem tudtam ugrani. Ivana (Ivanka anyja, Trump első felesége – a szerk.) haját is csináltam. Ő akkor már nem volt együtt Trumppal, az olasz dzsigolójával jött be a szalonba. Felvetettem neki, hogy szívesen csinálnék valamit az exe frizurájával is. Ivana nevetni kezdett. „Ó, ne is mondd. Az a haj! Az valami katasztrófa! De nem enged senkit hozzányúlni. Van ugyan egy fodrásza, harminc éve ugyanaz, de csak vágni enged. A fészek megalkotásához maga ragaszkodik.”
MN: Én először akkor hallottam rólad, amikor tavaly bementél itthon egy női melegedőbe, hogy megcsináld a hajléktalanok frizuráját.
BA: Kint a legmenőbb szalonok évente egyszer megnyitják a kapuikat a szegény sorsú emberek előtt, adunk nekik egy frizurát, egy kis luxust, egy gyönyörű napot. Mindig ott voltam ezeken az alkalmakon, és éreztem az adás örömét. A felcsillanó tekintetet, ahogy egy nő felfedezi magában, milyen szép is lehet! Aztán egyszer behoztak több olyan nőt egy projekt keretében, akinek a gyereke vagy rákosan született vagy rákos lett kicsi korában. Beszélgettem egy indiai anyukával, a szívemet facsarta a története. Eltelt egy év, épp egy egynapos workshopot tartottam itthon, és megismerkedtem két kezdő fodrásszal, akik mesélték, hogy a Deák téren vágnak. Legközelebb már együtt mentünk. És sok csoda történt. Volt olyan férfi, aki a rendezett külseje miatt munkát kapott aztán. Persze ez az első este el is téríthetett volna, egy hajléktalan megkaparintotta egyikünk ollóját, és belénk akarta vágni, de azért nem ez a jellemző. Aztán arra gondoltam, csináljuk inkább nagyban, én minden elesettnek segíteni szeretnék, gyereknek, öregnek egyaránt. Így aztán összeszedtem egy nemzetközi csapatot, van japán és német tagunk, sokszínű társaság.
MN: Azért Puerto Ricóba menni az árvíz után vagy távol-keleti árvákat megtalálni nem olcsó mulatság.
BA: Nem vagyunk milliomosok, de összeköt minket, hogy ez egy nagyon fontos ügy. És már pár szponzor is akad, aki segít, ki samponnal, ki repülőjeggyel. De nekem ez az egész olyan, mintha azért fizetnék, hogy boldog legyek. Puerto Ricóban megnyírtunk egy iskolában negyven gyereket a nyolcvanból. Először próbálták a tanárok a tisztább gyerekeket adni. Én nem vagyok undorodó típus, de az amerikai kollégák eleinte nagyon kivoltak. Persze nehéz a tetves fejekkel szembesülni. De meg kell érteni: ahol nincs víz 50 napig, inni is alig, ott nem a tisztálkodás lesz az első. De olykor az utca is nehéz. A női szállón aránylag tiszták az emberek. De itt is nagyon fontos a lélekre figyelni. Eleinte nem értettem, miért kér minden nő rövid hajat, olykor egyenesen azt, hogy nullás géppel menjek neki. Nem bíznak meg benned, senkiben, olyan félelem van bennük, hogy nem tudom elmondani. Aztán egy nő valamiért a bizalmába avatott. „Tudod – kezdte –, engem, akárcsak a többieket megerőszakoltak már. Nem is egyszer. Nem akarunk tetszeni. Ne nézzenek rám nőként.” Egész életemben a női szépségért munkálkodtam. Szólni se tudtam.
MN: Többen próbáltak visszahívni itthonra.
BA: Szó sem lehet róla. Nem tetszik, ami itt van, nem tetszik az sem, hogy a rendszerváltozás után eltelt már harminc év, és még mindig nem tudtunk felzárkózni Európához. Sőt, az utóbbi években mintha visszafelé haladnánk. Csodálatos ország lehetne Magyarország, csak éppen a felső tíz-húsz ember megakadályozza ezt. Egy barátom azt mondta, ne hülyéskedjek, ne hasonlítgassam a múlt rendszerhez a demokráciánkat. Tényleg demokráciának látod ezt, kérdeztem vissza? Akkor nem tudod, mi az.
