Népszavazás lesz Révfülöpön, legyen-e forgalmas vitorláskikötő a központban

  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 10.

Lokál

Civilek kezdeményezték a referendumot.

Népszavazás útján döntenek vasárnap Révfülöpön, hogy épüljön-e forgalmas vitorláskikötő a Balaton-parti település központjában. A referendumot egy volt önkormányzati képviselő, Szabó Sándor Pál kezdeményezte, mert számos helyi mellett maga sem ért egyet az egykori teherkikötő fejlesztési elképzelésével. Szerinte ugyanis az még zsúfoltabbá tenné a község jelenleg is szűkös központi részét. Ő maga Révfülöp másik kikötőjét fejlesztené – írja a Magyar Hang.

A helyiek szerették volna megismerni a fejlesztési költségek és a gazdasági megtérülési lehetőségek részleteit, ez azonban nem sikerült. A polgármester nem nézi jó szemmel a népszavazást, ő amellett van, hogy megtörténjen a fejlesztés. Kondor Géza azzal érvelt, a hajósok a kikötőbe érkezve rögtön a parti forgatagban találnák magukat, amivel szerinte a helyiek is jól járnának, a turisták fogyasztása ugyanis bevételt termel.

A helyieknek egy igen összetett kérdésre kell válaszolniuk. „Akarja-e Ön, hogy Révfülöp vízparti központjában a móló és a futballpálya közötti öblöt az eddigi funkciója helyett teljes területén 133 db vitorlás hajó téli-nyári vízen tárolására alkalmas vitorlásbkikötővé alakítsák át, ehhez a vízbe ív alakú, az ívével a nagymólón is túlnyúló, 180 m hosszúságú, betonoszlopokkal és szádfalakkal megtámasztott, 16 000 m2 terméskövet tartalmazó kőgátat építsenek, a vízfelületre 600 m2 felületen úszópontonokat telepítsenek, a téli vízbefagyás ellen a hajókat szivattyús vízcirkuláló csővezetékkel vegyék körül, a parton különböző kikötőszolgáló létesítményeket, köztük a Nádas borozó mellé mobil hajókiemelő darut telepítsenek, a füves partot a hajók oda- és elszállítására, ki-be emelésére használják, és kizárólag a vitorláskikötőt használóknak 101 db-os autóparkolót létesítsenek?”

A voksolás akkor lesz érvényes és eredményes, ha a választásra jogosultak legalább fele érvényesen voksol, és lesz többségi álláspont.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.