Pákozdi-félsziget

Hősök és istennők

  • - legát -
  • - turcsányi -
  • 2001. május 17.

Lokál

Noha hullámok nem csapkodják minden oldalát, a helyet félhivatalosan Szúnyog-szigetnek nevezik - hivatalosan Pákozdi-félszigetnek -, és a Velencei-tó környékének talán legizgalmasabb terepe. Mondhatnánk, ezen a helyen minden adott, ami az idegenforgalomban tényező lehet, de a dolog sántít, mivel éppen a környék lényege, a fürdés az, ami itt lehetetlen.

Most azonban, amikor még hideg a víz, a Szúnyog-sziget verhetetlen vonzerő a vidéken - pikáns geológiai mutatvány és madármegfigyelő Mekka vagy emlékműves-múzeumos történelmi helyszín, de tekinthetjük gasztronómiai élménycentrumnak is messzi földön híres halászcsárdája nyomán. A csárda mellett pedig ott a kikötő, ahol kishajó kelleti magát.

Történelmi terepasztal fiúknak

"A táj egyesíti magában a három legfontosabb tájképző elemet: a hegységet, a síkságot és a nagy vízfelületet. Emiatt természetes és kiváló hadászati lehetőséget kínált történelmünk folyamán többször is a budai út védelmére, ma pedig a történelmi emlékezésre." Ez a szöveg a Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtár az 1848-as csatára emlékező füzetkéjében olvasható - az első pákozdi csata 1593. november 3-án volt, amikor Pálffy Miklós, Nádasdy Ferenc és Zrínyi György császári színekben vitézkedett a török ellen -, arról azonban szemérmesen hallgat a kiadvány, hogy az ún. "új emlékművet", vagyis a Szúnyog-szigeten található, az egykori csatatér fölé magasodó hatalmas oszlopot 1951-ben avatták fel, és "a győzedelmes csata napját, szeptember 29-ét, népköztársaságunk kormánya a Magyar Néphadsereg Napjának nyilvánította". Mindez a pákozdi csata történelmi jelentőségét nem csökkenti, ez volt az 1848- 49-es szabadságharc első nagy ütközete, amely ugyan csekély "hadiértékkel" bírt, erkölcsi és politikai szempontból azonban óriási eredménynek számított a további küzdelmek során.

Az égbe nyúló emlékmű jelenleg igen lepusztult benyomást kelt, néhány kőlap hiánya szemünkbe szökik, a dicsőséget hirdető szöveget pedig cetli takarja Vigyázz! Balesetveszély! felirattal. Az obeliszk lábánál múzeum hever, emlékház, betonból és vasból.

Kívül tágasabb, gondolja a belépő. Ám markáns megállapítása nyilvánvalóan nem a fogadtatásra értendő, hanem az épület belterére, mely inkább szerénységével tüntet. A kiállítóhelyiség egy légterű, síkban három lépcsőfokkal borzolt terem, üvegfalú tárolók az írott emlékek fénymásolatainak meg egy kevéssé kies zug a korabeli uniformisokba öltöztetett babáknak. Fegyverek erre-arra, nem gúlában, mint táborozáskor, inkább a falon többfelé, szerénylőn. Tudható, az akkor itt fölvonult magyar szabadságharcosoknak sem egyenruhája, sem egységes, fegyvernemenkénti fölszerelése nem volt. Ezzel együtt a látottak még ennél is esetlegesebbnek tűnnek.

A lélek volt akkor az egy csakugyan, de amikor ez az emlékház kinyílt, éppen egy másikat használt a magyar, most is ezt nyűvi, csak a pántlika lett rajta több kicsit.

A fogadtatás, mintha épp belül lenne tágasabb, nagyon is szívélyes. Az őrnő, pláne, ha gyereket lát a betérőkkel, a hely fő attrakciójához kalauzol, betanult, hát hogy is, ám átélt s gördülékeny kísérőszöveggel a gombnyomásig kísér.

Úgy bizony, nyomásra indul a terepasztal, rajta a környék vize és domborzata, ahogy egykor, és a csapatok: nagyon kicsi, átlátszó sakkfigurák, huszár a huszár, gyalog a gyalog, vörös a magyar, zöld az ellen, a futóról gondolnánk Jellasics, a gyáva, de sokkal több van belőle, hogy ez igaz legyen. Monoton géphang, valami rádióbemondó darálja, hogy volt, mikor itt emberek védték a hazát, a szabadságot. A szöveg megfelelő fordulatánál a megfelelő színű paraszt kigyúl, a felnőtt elébb, a kölök utóbb ódalog el. A rádióbemondó magában beszél.

Maradjunk finomak: a szellem a palackban marad.

Hiába a friss levegő, hiába a Velencei-tó látványa, az élőnek látszó sziklák - a helyet konkrétan Mészeg-hegynek nevezik -, a történelmi emlékezés minősége lehangoló. Fene tudja, miért, de érezni a helyszín egykori mesemondóinak - Farkas Mihály, Czinege Lajos - leheletét. A negatív szellemidézés nyomán, mondhatnánk, kopár sziget, de szerencsénkre az emlékmű lábánál ez alkalommal nemcsak a múzeum hever, hanem tizenegy istennő is. Úgy tűnik, ezúttal nem tudunk leszakadni az ötvenes évekről.

De ki az ötvenes évek istennője?

Marilyn Monroe, Gina Lollobrigida, Ferrari Violetta vagy Olga, a donyecki bányászlány? Közel sem. A korszak istennője francia: áramvonalas, pneumatikus és ma is lenyűgöző. 1955 és 1975 között gyártották sorozatban és számtalan változatban. Hivatalos elnevezése: Citro‘n DS, és innen már csak egy szójátékra - a DS franciául egybeolvasva déesse, azaz istennő - a mennyország.

Magyarországon a Citroën DS mindig is ritka látványosságnak számított, mivel fénykorában csupán néhány példány került az országba. Ennek ellenére jól ismerhettük a típust, a hatvanas-hetvenes években nem akadt olyan francia film, amelyben ne szerepelt volna nagy mennyiségű DS, arra azonban még a legelszántabbak sem gondolhattak, hogy egyszer eljön az az idő, amikor nálunk is felsorakozhatnak ezek a járművek. Élő egyenesben, ráadásul a pákozdi emlékműnél.

Az esemény hátterében a Citroën DS márkaklub (a hivatalos elnevezés: Citroën ID-DS és Peugeot 404 Baráti Kör) áll, amelyet tavaly alapított meg egy pápai fanatikus, Bartalis Dénes. "Ez egy kötetlen baráti társaság. Nincsenek feltételek, legfeljebb annyi, hogy szeressük ezeket az autókat. (Az >>D) Az első találkozónkat Pápán rendeztük meg tavaly augusztus 20-án, ott még csak öten voltunk, a másodikat decemberben Ócsán, erre már hatan érkeztünk. Ott határoztuk el, hogy idén jobban aktivizáljuk magunkat."

Persze szó sincs arról, hogy a pákozdi DS-találkozó is a többi márkaklubhoz hasonló sátoros ünnep volna. A program gyakorlatilag folyamatos rajongásból áll, amelynek csúcspontja kétségkívül a közös fotózás az obeliszk tövében, hiszen, ahogy azt az egyik klubtag megjegyezte: Egy DS-nél csak több DS lehet szebb!

Neked ajánljuk

Dobosviccek

„Srácok, van kedvetek meghallgatni a szerzeményeimet?”, szól az egyik legelcsépeltebb dobosvicc csattanója. A közvélekedés szerint a dobosok tipikusan háttérbe húzódó, nem túl izgalmas figurák, de ahogy Dave Grohl, Phil Collins, Don Henley vagy akár Szikora Róbert példája mutatja, megfelelő tehetséggel és szorgalommal belőlük is lehetnek nagy sztárok. Az elmúlt hetekben két neves angol zenekar dobosa is szólóalbumot jelentetett meg – mindkét lemezre érdemes időt szakítani.

Hordta a jelet

  • - minek -

Mátyás Attila számos zenekaron és zenei korszakon átívelő, lassan négy évtizedes pályafutásában különleges epizód a rövid ideig létező Agnus Dei (Isten báránya) zenekar.

Intimebb invenciók

Bacsó Kristóf legutóbbi szerzői anyaga nem konceptlemez, a szaxofonos nem szokott ilyeneket készíteni. A gondolatok, a képzetek, a keresztutalások sokkal összetettebben bontakoznak ki dallamaiból és témáiból, mint hogy kiragasszon egy képet középre, és a körül motozzon a lemez végéig. Bacsó az irányadó jazzalkotók közé emelkedett a rá jellemző nyugodt, intellektuális megközelítéssel; a saját együttesein kívül elsősorban a Modern Art Orchestra szaxofon szólamvezetőjeként és a Zeneakadémia jazz tanszékének élén.

Dehogy vagyunk egyedül

A vígjáték műfaja lefelé tartó pályájának igencsak a végét járja már, s mint számos híres képviselője, mára elgyengült, fárasztó, és ha mond is valamit, az gyakran kellemetlen vagy csitítgatni való. Elég csak az utóbbi idők tömeggyártott spin-off sorozataira gondolnunk, ha az eredetiek színvonalának revíziójával nem is szívesen zaklatnánk fel magunkat.

Tekintetek tüzében

  • Révész Emese

Czene Márta technikai tudása kivételes, nem sajnálja az időt és a fáradságot a részletek megmunkálására, vékony festékrétegei, kifinomult vonalrajza, kimért kompozíciói a reneszánsz fénykorát és a fotórealizmus legjavát idézik. Önmagában ez vajmi kevés lenne azonban ahhoz, hogy érdekes legyen a kortárs szemlélőnek.

Purcell zongorája

Az 1695-ben elhalálozott Henry Purcellnek természetesen nem volt zongorája, hiszen Bartolomeo Cristofori csak egy évtizeddel később találta fel a zongora ősének tekinthető fortepianót, majd újabb 60–70 évnek kellett eltelnie, amíg ez a hangszer lassan egyeduralkodóvá válva kiszorította billentyűs társait. „Purcell, a zongora poétája” – kommentálta a koncert előtt egy barátom kissé helytelenítő mosollyal Szokolov műsorát, aki a koncert teljes első félidejét az angol mesternek szentelte.

Az az űzött hang

„A csapat a Váladék nevű kocsmában gyűlt össze, hogy levonja a nap tanulságait”, olvassa fel színtelen hangon, hadarva A hosszú nap című tárcanovellájának első mondatát Tar Sándor valamikor 1993-ban. Hova sietett vajon? Vagy inkább honnan menekült? Semmi érzelem nincs a hangjában, és mégis zaklatottnak tűnik, talán a gyorsan eldarált szavak, a szinte fuldokló lélegzetvételei miatt. Hallgatni is felkavaró.

Az élet értelme

Ferdinand von Schirach izgalmas szerző: jogászból lett író, ami a hazánkban is játszott két színdarabján meg is látszik. A Terrort a Katona József Színház mutatta be 2016-ban, az Istent most láthatjuk először. Mindkettő zárt tárgyalás formáját ölti, a Terror a tárgyalóteremben játszódik, s bár az Istenben elhangzik az intelem, hogy „ügyvédnő, nem a bíróságon vagyunk”, és látszólag egy nyílt pódiumbeszélgetésen veszünk részt, valójában teljesen nyilvánvaló, hogy de, most is a bíróságon vagyunk. Ahol mi, nézők vagyunk bírók, és a felsorakoztatott számtalan érvből kell levonnunk a végső következtetést, majd szavaznunk kell arról, hogy támogatjuk-e Kertész Tibort abban, hogy orvosi segítséggel vessen véget az életének.

Korszerűtlen elmélkedések

  • Zelei Dávid

„Valószínűleg nem vagyok regényíró; valószínűleg olyan esszéíró vagyok, akinek regényeket kell írnia, mert esszét írni nem tud”, nyilatkozta egyszer a portugál José Saramago. Magyarul eddig hiányzó regényét, a Festészeti és szépírási kézikönyvet kézbe véve pedig minden eddiginél jobban mögé láthatunk e Nobel-díjasként azért álszerénynek ható kijelentés miértjének.

Körözik Putyint

A Nemzetközi Büntetőbíróság (International Criminal Court, ICC) elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin orosz elnök és Marija Alekszejevna Lvova-Belova, a gyerekjogok oroszországi elnöki biztosa ellen. Mindkettőjükkel szemben az a megalapozott gyanú merült fel, hogy legkésőbb 2022. február 24-ét követően ők maguk adtak parancsot gyermekek kényszerdeportálására és kényszeradoptálására, illetve nem akadályozták meg alárendeltjei­ket ebben. Ez a nemzetközi jog szerint háborús bűnnek számít.

Mindent és mindenkitől

Megkárosítva érzi magát és feljelentést tervez több olyan orosz állampolgár, aki magyar letelepedési kötvényt vásárolt a VolDan Investments Ltd. nevű közvetítőcégen keresztül.

„Még erős a magyar felhozatal”

Mi a helyzet a Trafóval a Sberbank csődje óta? Visszakapták-e a pénzüket? – kérdeztük az illetékestől. A beszélgetés során szó esett még arculatváltásról, színházi fenntarthatóságról, a független előadóművészek helyzetéről, egyáltalán a magyar kultúra kilátásairól.