Radikális drogstratégia: CORA

  • - sissolina -
  • 1997. január 16.

Lokál

Az elmúlt néhány év drogfogyasztásra vonatkozó statisztikái afelől győzik meg a választópolgárt, hogy a probléma egyre súlyosbodik, mégsem szavazhatnak jelentős változtatásokra tisztességes információk híján. A Transznacionális Radikális Párt CORA (Radikális Antiprohibicionista Egyeztetés) frakciója így maradt viszonylag elszigetelt jelenség. Céljaik, törvénymódosító javaslataik igen-igen keménynek tűnnek ebben a nem kevésbé kemény, tiltásokkal teli világban. Két dolog biztos: a drogháború győztese egyelőre a drog, és a CORA még nem állott áru.
Az elmúlt néhány év drogfogyasztásra vonatkozó statisztikái afelől győzik meg a választópolgárt, hogy a probléma egyre súlyosbodik, mégsem szavazhatnak jelentős változtatásokra tisztességes információk híján. A Transznacionális Radikális Párt CORA (Radikális Antiprohibicionista Egyeztetés) frakciója így maradt viszonylag elszigetelt jelenség. Céljaik, törvénymódosító javaslataik igen-igen keménynek tűnnek ebben a nem kevésbé kemény, tiltásokkal teli világban. Két dolog biztos: a drogháború győztese egyelőre a drog, és a CORA még nem állott áru.

Az apapártból 1988-ban vált ki, illetve alakult meg a drogok legalizálásával foglalkozó, önálló támogatással rendelkező koordinációs szervezet. Míg a Radikális Párt a droglegalizálás mellett a halálbüntetés eltörlésére, Tibet felszabadítására, Kína demokratizálására és egyéb elérhetetlennek tűnő vállalkozásokra esküdött fel, és legalább annyira rangos nemzetközi vállalkozásnak tartja magát ilyen ügyekben, mint a Vöröskereszt vagy az Amnesty International, addig az alig észrevehetően kilenc éve működő erőszakmentes politikai szövetség, a CORA a drogmaffia megsemmisítését tűzte ki minimálprogramként. Azzal sem törődik, hogy radikális céljai eléréséhez a mai helyzetet reálisan értékelve még néhány száz küzdelmes évre lesz szüksége, és hogy a szívós olasz archetípusát lesz kénytelen transznacionalizálni, amit pedig a maffia is magának szeretne fenntartani. Talán ezért, hogy konferenciáik brosúráin Al Capone hájas, pasztaéhes, szivaros feje látható, mint a prohibíció undorító, mégis természetes következménye.

Jogfüggők

A CORA-isták nem csupán azért gyűlölik a tiltás politikáját, mert a drog- és egyéb gazdasági maffiák jólétét és hódító hajlamait táplálja, hanem mert ezáltal válik felelőssé a világ összes országának politikusa, akik néhány elszigetelt országból rászabadították a drogkartelleket a föld minden részére, sőt megállapodásokat kötnek velük ahelyett, hogy állami ellenőrzés alá vonnák a drogüzletet. Megengedik, hogy napról napra emberek százai kerüljenek bele az ördögi üzletkörbe termelőként, árusként és fogyasztóként, illegalitásba és kriminalitásra kényszerítik a drogbetegeket, és csodálkozást színlelnek azt tapasztalva, hogy ezek az emberek újabb katonákat toboroznak a "bűnözők seregének".

A drog áldozatai nem a drog, hanem a jog halottjainak tekinthetők ebből a radikális nézőpontból, mert a függők egy életre lekötelezettjei lesznek az alvilági kapcsolatoknak, rászorulnak a védelmére, és előbb-utóbb szennyezett anyagokra fanyalodnak.

Mi a tudomány?

A kábítószer előállításához csekély pénz szükséges, elenyésző ahhoz képest, ahogy azt az illegalitás megadóztatja. Ez igazán nyomós érv az állami terjesztés mellett. Az antiprohibicionisták már elsiratták a tudomány, különösen az orvostudomány valaha jelentős presztízsét, azokat az időket, amikor a garantáltan jó minőségű amfetamint úgy hirdették a patika falán, hogy Vegyen magának eszet!, és amikor a népegészségügy még az orvosokra bízta a fájdalomcsillapító adagolását, nem a halott paripákon lovagoló rendőrségi és jogi hivatalnokokra. Jövőbeli, elhagyatott városok és külvárosok elriasztó képét festik, ahol az igazságszolgáltatás teljesen kivetkőzött magából, fiatalon halnak az emberek, fegyvertől, drogtól átstrukturálva. A drogkeresztapa már most is gondoskodik keresztgyermekei tartalmas és rövid életéről. Álmokat árul, akárcsak a kurvák, no meg a politikusok, akik felfegyverkeztek a droggal kapcsolatos komolytalan információkkal, negatív hatású publikációkkal, amelyek az egyes ember számára lehetetlenné teszik, hogy felelősséggel éljen választási lehetőségeivel.

Dealemma

A CORA aktivistái (olasz, francia, belga, holland, ukrán, horvát, görög állampolgárok) hetedik kongresszusukat tartották idén Brüsszelben, újabb módosítási javaslatokat előkészítve az ENSZ és a WHO drogpolitikával kapcsolatos nemzetközi egyezményeinek helyenként szemantikailag is konfúzus cikkelyeihez. (Egyébként létezik kapcsolatok híján elárvult budapesti iroda is.) Azt már számos ország parlamentjén sikerült keresztülvinniük, hogy a drogfogyasztást ne minősítsék köztörvényes bűnözésnek. Ennek érdekében például Olaszországban, ahol két éve még bármely mennyiségű, zsebben felejtett marihuána a börtön alternatíváját kínálta, nyilvános demonstrációkon marihuánát osztottak, és amúgy sem kifogástalanul táplálkozó drogfüggők éhségsztrájkoltak a CORA főtitkárával, Maurizio Turcóval együtt. Lehet tehát választani a büntetésletöltés, illetve a kényszergyógykezelés között, ami ennek a szervezetnek természetesen nem kielégítő. Azt szeretnék, ha a fogyasztás és nem fogyasztás között választhatna a polgár úgy, hogy tisztában van ennek minden későbbi következményével, és ha az utóbbit szeretné, akkor szokásait szponzorálandó ne legyen kénytelen gyilkolni, ne reszkírozza az AIDS-fertőzést, ne sodorjon másokat veszélybe, és ha nem akar, ne kelljen már mindenképp belehalnia.

HardCora

Svájcban a Népegészségügyi Hivatal saját programjának tekinti a CORA elképzelését azzal kapcsolatban, hogy a kemény drogok legalizálódjanak orvosi és szociális keretek között. Vagyis a keménydrog-függőknek steril tűt és heroinporciót szabjanak, és ha másképp nem sikerül keresztbemetszeni az elbaltázott szocializációt, legalább a gondozókkal kommunikálhasson folyamatosan a beteg, ne a hitelezőjével.

A CORA azt is garantálja, hogy nem fog megállni a fogyasztás büntethetőségének visszavonásánál, paradox volna ugyanis azt fogyasztani, ami a törvény szerint nem előállítható és nem terjeszthető. Elég, hogy az átmeneti időszak skizoid, mert nem tudni, melyik a jobb, bűnözőnek vagy betegnek lenni.

Azt mondják, ha rajtuk múlik, még egy militarista mozgalomtól sem ri-adnak vissza, amelynek segítségével beledöngölhetnének néhány meggyőző érvet a föld vezetőinek fejébe. Kicsikarnának belőlük például nagylelkűséget, elkötelezettséget, befektetési hajlandóságot, szervezettséget, együttműködést az alattvalóikkal, és attól kezdve köpnénk a drogokra.

- sissolina -

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.