Ritkítja este 8 utáni járatait a BKK

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. február 3.

Lokál

Mert a kijárási tilalom miatt legfeljebb 10-en ülnek egy-egy járaton. 

A koronavírus-járvány miatt hozott kormányzati veszélyhelyzeti intézkedések meghosszabbításával összhangban február 6-tól több mint ötven fővárosi vonalon már 20 óra után életbe lép a késő esti, egyébként 22 óra körültől alkalmazott menetrend - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.

 A november óta életben levő kijárási tilalom miatt este nyolc óra után jellemzően csak a dolgozni indulók vagy a munkából hazaérkezők utaznak közösségi közlekedéssel. Ilyenkor általában tíznél kevesebben utaznak még a legforgalmasabb vonalakon közlekedő járműveken is, de üres autóbuszokba sem nehéz belefutni Budapest külsőbb területein - írták az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Emlékeztettek, hogy a kijárási tilalomhoz igazodva a BKK korábban már két lépésben igazította menetrendjét a megcsappant esti és éjszakai forgalomhoz, az utazóközönség megértésével és elfogadásával.

Szombattól több mint ötven fővárosi járat menetrendje módosul a 20 óra és hajnali 5 közötti időszakban. Az érintett vonalakon 20 óra után a járatok kihasználtságához igazodó késő esti - "normál" viszonyok között általában 22 óra körültől alkalmazott - menetrend lép életbe.

20 órától mind a négy metróvonalon tízpercenként követik egymást a szerelvények.

Módosított menetrend szerint, de 20 percenkénti követésnél sűrűbben közlekedik az 1-es, a 14-es, a 47-es, a 49-es, az 50-es és az 56A villamos, továbbá a 11-es, a 16-os, a 21-21A, a 23-23E és a 114-213-as autóbusz.

Már 20 órától húszpercenként indul a 2-es, a 3-as, a 28A, a 37A, a 42-es villamos, az 5-ös, a 7-es, 8E, a 9-es, a 20E, a 30-as, a 31-es, az 53-as, a 67-es, a 85-ös, a 105-ös, a 136E, a 151-es, a 159-es, a 168E, a 178-as, a 182-es, a 184-es, a 194-es, a 194M, a 196-os, a 200E, a 212-es, a 220-as, a 276E autóbusz, a 70-es, a 72M, a 74-es, a 75-ös, a 76-os, a 78-as és a 80-as trolibusz.

A kijárási tilalom alatt 20 óra után nem közlekedik néhány, önálló szereppel nem rendelkező sűrítő buszjárat: a 7E, 30A, 196A autóbusz és a késő estét leszámítva a 162A járat.

A BKK kiemelte, a menetrend módosításakor alapelv volt, hogy érdemben ne növekedjen az utazási idő az este 20 óra után közlekedők számára, és a megszokottól eltérő utazási irányt se kelljen keresniük.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.