Lokál

"Próbálom titkolni, csak nehéz" - R. Enikő története

Egy családi veszekedés során hirtelen felindulásból megölte az apját. Négy évet kapott, büntetését letöltötte, az anyjával és a lányával él - létminimum alatti jövedelemből. A Nyugdíjfolyósító Intézet csaknem kétmillió forintot követel tőle: az apja után járó özvegyi nyugdíjat.
  • Kempf Zita
  • 2011. április 21.

A nemzet palotája

A Vár mindig is több volt mint puszta épületegyüttes: a Budavári Palotával az utolsó száz évben történtek az egymást követő kurzusok hatalomfelfogását tükrözik.
  • Rostás Péter
  • 2011. április 14.

Százéves házak - Lakossági fórum

Az OSA Archívum és a Kortárs Építészeti Központ kezdeményezése a gangra csábította azokat is, akik riadtan rezzennek össze, ha a postás csenget. Majd' ötven budapesti épület ünnepelte százéves születésnapját.

apró extra

Többéves szakmai tapasztalattal rendelkező független és pártsemleges műkritikus szívesen megélne abból, amihez ért, ezért 2011 márciusától megvesztegethető. Jutányos áron vállal cikkírást képzőművészet tárgykörében úgy, hogy a pénzbeli ellenszolgáltatás mértékével arányos módon figyelembe veszi a kormány éppen aktuális kultúrpolitikai elképzeléseit és meghatározó irányelveit.
  • .
  • 2011. március 31.

Budapest 100 - Napfogyatkozás előtt

Április 9-én és 10-én (az év századik napján) százéves budapesti házak (és lakóik) fogadják a látogatókat közös születésnapi ünneplésre - az OSA Archívum és a Kortárs Építészeti Központ szervezésében.

Öngyilkosság és média - Visszaható ige

Naponta hatan halnak meg Magyarországon öngyilkosság következtében, háromszor annyian, mint közúti balesetben. Egy adott ország mutatói attól függenek, hogy milyen az öngyilkosság társadalmi megítélése, ennek pedig távolról sem egyetlen, de aktív alakítója a média.
  • Gaal Ilona
  • 2011. március 24.

Visszafoglalt ház

A terézvárosi önkormányzat egy ideje már próbálja ellehetetleníteni az egyedülálló belvárosi alkotóház, a Tűzraktér működését. Az indok olykor az épület veszélyessége, olykor valami egészen más - igazából egyik sem áll meg a maga lábán. Egy biztos: a Tűzraktérnek március 31-én költöznie kell.
  • Kovács Bálint
  • 2011. március 10.

Priusz és munkavállalás - "Vállalkozó leszek"

A társadalom egyetlen dolgot vár el a börtönbüntetését letöltött bűnelkövetőtől: "térjen jó útra", vagyis mielőbb illeszkedjen be. Ugyanakkor megnehezíti, sok esetben lehetetlenné teszi ezt a priusz jogintézményével.
  • Kempf Zita
  • 2011. március 3.

Postamúzeum - Díjszabás és intarzia

Izgalmas feladat volna kideríteni, vajon hogyan sikerült beköltöznie a II. világháború után a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének a Saxlehner család Andrássy úti palotájába, azon belül is a Hunyadi János keserűvíz forgalmazásából meggazdagodott család díszes nagypolgári lakásába. Tény, hogy a bélyeggyűjtők minden átalakítás nélkül, eredeti állapotában őrizték meg a lakást, amely ily módon önmagában is ritkaságnak, egyfajta múzeumnak számít: tágas termek, faburkolat, intarziák, mennyezeti freskó.
  • - kovácsy -
  • 2011. március 3.

Kiállítás - Mi van odafent? - Prágai házjegyek

Csak kétfajta ember jár az utcán magasba szegzett tekintettel, a szappanoperák segédszínésze és a turista - utóbbinak hozza helybe ez a jó ötven fotó (zömmel Zachár Ottó felvételei) régi kedvenc célpontjuk, Prága egyik specialitását, a házjegyeket. Ám mielőtt a nyilvánvalóan magyarázatra szoruló kifejezés feltárásához fognánk, beszélnünk kell erről a "régi kedvenc célpontról". Hogy van-e az még, ha egyáltalán?
  • Kerekes-Tornyos János
  • 2011. február 3.

Közösségi ellátás a pszichiátriában - A hiányzó láncszem

Miközben a színfalak előtt és mögött egy új, bizonytalan méretű és funkciójú "Lipót" megnyitásának szükségességéről folyik a vita, a gondozói hálózat naponta látja el a pszichiátriai betegek százait. Az lenne az ideális, ha a gondozói hálózat köré épülne a fejlett világban "jó gyakorlatként" számon tartott közösségi ellátás.
  • Becker András
  • 2011. február 3.