Sűrűbben jár a H5-ös HÉV a Sziget Fesztivál ideje alatt

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. augusztus 9.

Lokál

Augusztus 10-től 16-ig napközben 6-7 percenként, éjszaka pedig a belváros felé Aquincumtól 10 percenként, a Batthyány tértől Szentendrére óránként indul a HÉV.

Európa egyik legnagyobb könnyűzenei és kulturális eseményére a H5-ös HÉV-vel lehet a leggyorsabban eljutni, hiszen annak Filatorigát megállója a K-hídnál található főbejárattól mindössze néhány perc sétára található. Mivel a gyalogos útvonalak a korábbi évekhez képest megváltoztak és a HÉV Szentlélek téri megállója közelében lévő H-hídi bejáraton gyalogosok és kerékpárosok már nem mehetnek be a Szigetre, így HÉV-vel érkezve mindenképp Filatorigátnál érdemes leszállni.

A fesztivál idején hétköznap irányonként 188 vonat érkezik Filatorigát megállóhelyre; egy tömött, hatkocsis HÉV-szerelvényen akár 700-800 ember is utazhat egyszerre, csomagokkal, hátizsákkal, kempingfelszereléssel. A menetrendi sűrítés augusztus 10-én 8 órakor kezdődik, és augusztus 16-án 14 óráig tart. A reggeli és a délutáni csúcsidőben 6 perces, a csúcson kívül pedig 6-7 perces követés lesz a Budapesten belüli szakaszon - tették hozzá.

A legforgalmasabb pontokon a MÁV-HÉV munkatársai folyamatosan felügyelik az utasperonok biztonságát, és segítenek a tájékozódásban is.

A H5-ös HÉV Budapesten belüli szakaszán (a Batthyány tér és Békásmegyer között) budapesti jegyekkel és bérletekkel, valamint a rendezvényhez kapcsolódó, Budapesten belül korlátlan közösségi közlekedést biztosító Sziget CityPass by Budapest Card kártyával lehet utazni. A főváros határán kívüli szakaszra (Békásmegyer-Szentendre) a MÁV mobilalkalmazással, valamint a MÁV-Start és a Budapesti Közlekedési Központ értékesítési pontjain lehet menetjegyet váltani. A MÁV-HÉV Zrt. kéri, hogy a várható nagy tömegre tekintettel mindenki fokozott óvatossággal és türelemmel közlekedjen augusztus 10-16. között.

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.