Szófiai megfigyelések: Kosz és kvártély

szerző
Krasztev Péter,Kovács Kristóf
publikálva
1997/39. (09. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Mondják, hogy a Bulgáriába érkező ember a repülőtéren egyből egy méretes pocsolyában landol, amelyben aztán ott is marad, ami még mindig jobb annál, mint ha vonaton utazna, mert akkor meg se érkezik.

Mondják, hogy a Bulgáriába érkező ember a repülőtéren egyből egy méretes pocsolyában landol, amelyben aztán ott is marad, ami még mindig jobb annál, mint ha vonaton utazna, mert akkor meg se érkezik.

A bolgárokról azt is hallani, hogy joghurtban világelsők, ezenfelül rózsa és repceolajban is jók, továbbá egy rózsaolajjal ízesített kocsonyás repceolaj-készítményben, ami a lókum nevet viseli.

Az összkép

Mindebből, jegyezzük jól meg ezt, egy szó se igaz. Szófia, Bulgária fővárosa balkáni koszfészek, ám, legalábbis nyáron, elbűvölő, pöpec balkáni koszfészeknek bizonyulhat. A régebbi, láthatóan improvizáltan épült házak jó része omladozófélben ugyan, a többi meg vagy összeomlott, vagy félúton megunták az építkezést - csakhogy a házak között kertek és izgalmasnak ígérkező sikátorok bújnak meg, a kertek közül kb. minden harmadikban kocsma, de minimum szatócsbolttal kombinált söntés burjánzik.

Az a pocsolyadolog viszont igaz. Szófia egyedülálló pocsolyagyűjteménnyel rendelkezik, a kicsi talpalávalóktól kezdve azokon át, ahonnan sellők lubickolása üti meg az éji sétáló fülét, egész az olyanokig, amelyekben teljes turistacsoportok tűnnek el néha, vagy tűnnének, ha járnák még Szófiát turistacsoportok. De nem járják, elnyelték őket a pocsolyák.

Meg egyébként is, mi a fenét keresnének itt turistacsoportok? A néhány bizánci eredetű templomromtól eltekintve (külföldieknek pópánként egy dollár a belépő) a város mentes mindenféle látnivalóként értelmezhető objektumtól. Köztéri szobrai hol valamely csata felé rohamozó csoportosulásokat ábrázolnak, amint anust anusnak vetve nyomulnak, harci és diadalkiáltásokat óbégatván egymás szabadon maradt szerveibe, legyenek azok hallók vagy államiak; hol pedig ismeretlen tárggyal hadonászó prófétákat, mint a jobbjában pajszert, baljában merülőforralót emelő Ohridi Szent Klement meg-örökítő alkotás. A középületeket két típusra oszthatjuk: az új és legújabb korban emelteket nagyjából felduzzasztott putriként értelmezhetjük (a III. bolgár állam során leszerepelt uralkodóknak fedelet nyújtó építmény például megszólalásig hasonlít a miskolci Tiszai pályaudvarra, csak ez halványzöld, és nem tájékoztat egy szűnni nem akaró megafon a szerencsi személy viselt dolgairól), míg az ezt megelőző korok fényét idézők dettó, csak kisebbek és régiek. Persze lehet, hogy eleinte ezek is nagyok voltak, csak az erózió beadott nekik, továbbá biztos, hogy eredetileg nem is voltak olyan régiek. Hát aztán. Akkor is maximum jó közepesnek számíthattak. A Sztálin-barokk főtér egyetlen szürke, mégis üdítő színfoltja a szocialista pártház üszkösségben konzervált földszinti ablaksora - a népi demokrácia erkölcsi fölényének örök mementója. Vele szemben Dimitrov elárvult mauzóleuma várja, hogy egy új nemzeti hős behurcolkodjék.

A Levszki

sugárút szomszédságában található a múlt századi hivatásos forradalmárról, Levszkiről elnevezett focicsapat pályája, a Levszkistadion. Elsőre meghitt, otthonos érzés, kisebbfajta Népstadion, mintha a tömegsportolókat ábrázoló kompozíciók is azonos mester keze munkáját dicsérnék. Itt nem érdemes lekésni a kezdést, nemcsak azért, mert itt a meccs elején is történhetnek dolgok, hanem mert egy adott időponton túl - úgy déli kettő után - nem lehet beférni a nézőtérre. Nincs béközép, az egész lelátó az, máskülönben mély, ragadós áhítat Sztoicskov, Lecskov testközelségétől, a góltól, hogy hazavágták a bolgárok az oroszokat, végre először, annyi 2-esre végződött találkozó után. Amikor a félidőben a mellvéd tetejéről levizelnek az alant elhaladó szurkolótársakra, rajtuk keresztül tulajdonképpen az egész világnak üzennek.

Különösebb táptalajt a

bevásárlóturizmus

sem lelne magának, és akkor még szőrmentén adtunk hangot ennek. Amit itt kapni, azt vagy kapni másutt is, vagy nem véletlenül nem kapható másutt. A kivételt a Nevszki-székesegyház előtti bolhapiac jelenti, ahol jutányos áron jobbára alkalmi sírrablásból származó dísztárgyak, szovjet tiszti laposüvegek, helyi kacagányok és buzogányok szerezhetők be, továbbá egy Dimitrov arcképével díszített ágyelőke.

Szófiában az utazó legfeljebb az egymással konkuráló biztosítócégek alkalmazottaiban gyönyörködhet. Valamennyien szép szál, baltafejű, baltaszemű, baltafülű, baltakezű emberpéldányok, bizalmatlan pillantásokkal méregetik egymást, interakcióikból mégis hiányzik a magyar kollégáiktól megszokott, szűnni nem akaró gizdarali.

A turista az eddigiek mellett még a lófrálásban lelheti kedvét, melynek során - ha fogékony az ilyesmire -

a bolgár nők

lépteinek követésében lelheti sanda kedvét. A bolgár nők, akikről a közhiedelem mindenféle balgaságot tart számon, ha kedvük úgy hozza, kifejezetten szökellve lépik át a fővárosukra annyira jellemző csapdákat. Tekintetük baljós, sötét titkokkal és következményekkel kecsegtet, ugyanakkor van benne valami lomha érdeklődés. A bolgár férfiak hajlamosak viszonozni ezt a pillantást. Egyikük - egy vendéglő kertjében volt alkalmunk akaratlanul is kihallgatni - udvariasan végigvárta, míg barátnője befejezte a vacsorát, és csak ennek leteltével indult el az eközben mobiltelefonján letárgyalt, a hallottak alapján elkerülhetetlen gyilkosságba torkolló találkozójára.

Mi magunk azonban nem viszonozzuk a bolgár nők pillantását, mert a Szochnut támogatásával tartózkodunk itt, melynek ezúton is köszönetet mondunk ezért. Így maradunk Bojka és Finci művésznőknél, akikről ld. Kultúra című keretes anyagunkat.

A cionista kongresszus

részvevői a környező országokból jöttek: cseh hitközségi alkalmazottak, román parlamenti képviselők, magyar bölcsészhallgatók - hogy csak néhány arcélt villantsunk be a nemzetközi forgatagból - keverednek a vendéglátókkal, köztük egy plovdivi kórboncnokkal, aki mindmáig megőrizte kommunista érzelmeit.

A tanácskozás letisztult szervezeti keretek között zajlik: a hivatásos izraeliek végighallgatják a diaszpórában élők sirámait, majd tanácsokkal látják el az egybegyűlteket. Megtudhattuk, hogy nincs nagyobb métely a vegyes házasságnál, mert a hirtelen beindulásból elvett idegen nő (és még egy gyerek is tőle) megfoszthatja az embert attól a mámortól, hogy felvegyék a "klubba". A klub - per def. - Izrael állam, szinte hallani véljük Rousseau motozását a sírgödörben, ezt a szerződés-dolgot ő sem így képzelte. Azután kiosztanak néhány szellemi körmöst, amiért még mindig idegenben tartózkodunk, majd felvilágosítanak arról, mely identitások lehetségesek, megtűrtek, illetve üdvösek Izrael állam szempontjából. A diaszpóra gondjainak orvoslására az ivrit intenzív tanulását javallják, elképzeléseik szerint néhány éven belül ez lesz a cionista világtalálkozók hivatalos nyelve, és akkor még abban az esetben sem értenénk őket, ha lenne mondanivalójuk. Csak el ne vegyünk addig valami szőke bestiát.

A teremben zajló narrálás üde ellenpontja az étkezések utáni sziesztaidőt kitöltő irányított szabadidős kultúrprogram. Ennyi szórakozás jár a résztvevőknek.

Krasztev Péter

Kovács Kristóf

(Szófia)

Kultúra

Bojka és Finci művésznőknek vannak még további neveik is, ám a szerzők fejében ezek közül csak ennyi maradt meg. Mindketten énekesnők, Bojka negyvenes, Finci túljutott a korkérdésen. Neki viszont képzettebb a hangja, csakhogy ő zongorakísérettel lép fel, és a bolgár garniszállókban zongorahangoló csak elvétve fordul elő, jobbára akkor sem zongorát hangolni. (A recepciónál egyébként dobozos üdítőitalok mellett nőt is lehet kapni, a biztonsági embernél kell érdeklődni, alapár 50 DM.) A zongora tehát hamis, Finci művésznő hallása kétségbeesetten próbál küzdeni a lehetetlennel, viszont a zongorakísérő, molett, mellőzött külsejű hölgy, mintha vérszemet kapna. Valami családi leszámolás lehet a háttérben, amibe Finci hasztalan igyekszik bevonni tolmácsát, aki valószínűleg szintén rokon, unoka, ilyesmi, az semleges marad, tolmácsol. Federico - jelenti be a dal címét Finci művésznő. Federico - fordítja.

Bojka művésznő magnókísérettel él, így arra is marad ideje, hogy hébe-korba tánclépésekkel fűszerezze recitativóját, kis híján elhódítva a kongresszus figyelmét az ügyről. De aztán erőt vesznek magukon a küldöttek, ismét megindul az érdemi munka, pusmogás zsivaja hangzik fel mindenünnen, és Bojka művésznő csalódottan félrehúzódik, ahogy csak ő meg Leila, az arab démon tudnak.

Guide

Ha bolgár kocsmába tévedünk, és jót akarunk, ne felejtsünk el széket vinni magunkkal. Szék ugyanis kevesebb van, mint vendég, ami egyfelől a prosperálás jele, másfelől viszont ezer veszély forrása. Ha mégis van üres szék, az gyakran mégis foglalt, úgy, ahogy másutt az asztal. A szék egyfajta területszimbólum, mint a wigwam az indiánoknál. Elképzelhetetlen, hogy egy indián meglát a prérin egy wigwamot, ejnye, de csinos kis wigwam, mondja, összecsomagolja, és viszi. Bolgár széket csak úgy felragadni illetlenség, ráadásul a sértett jó eséllyel lehet szabad óráit töltő maffiaalkalmazott fizikai beosztásban.

Ettől eltekintve a szófiai helyek általában jók, a pincérek pincérként viselkednek, eszük ágában sincs velünk szemben kimeríteni a fél Btk.-t, rendelésünk nyomán nem méltatlankodnak, gyakran a tartalmára is figyelmet fordítanak. A borravalónak örülnek, arckifejezésük ellágyul a láttán, de nem követelik meg. Nincs, nincs.

A bolgár fehérborok elfogadhatóak, az Asztika és Zagorka márkájú sörökkel is lehet próbálkozni, ahogy a szőlő, barack és szilva alapú rakijatermékekkel is, melyek pálinkák, még ha hatásfokuk gyerekcipőben tipeg is. A vörösborokat hagyjuk, legfeljebb orvosi, illetve vicclapokban érdemes megemlékezni róluk.

Az Öt sarok (Pette kjuseta) kereszteződés és az egykor Ludmila Zsivkova nevét viselő kultúrpalota között található Öt Sarok söröző (Pette Kjuseta) már ír és holland söröket is tart. Hozzá baromfiak és négylábú barátaink húsából készült fogásokat kínálnak jutányos áron. Hely a kertben akkor is van, amikor a látszat szerint nincs, mert külön major domus ügyel a székek igazságos elosztására. Szava megfellebbezhetetlen.

Az Ivan Sisman cár utcát kocsmáival, cukrászdáival és éttermeivel azoknak ajánljuk, akik Szófia közép- és felső-közép rétegeinek szórakozásába szeretnének bekapcsolódni. Az utca megközelítéséhez a nemzetgyűlés bejáratával szemközti lovas emlékmű farka határozza meg az útirányt. Ne hagyjuk magunkat elrémiszteni az első százméteres, kátyúkkal szabdalt, kétes pénzváltókkal és isztambuli bazárholmit kínáló boltokkal szegélyezett szakasztól. A Gurko-Sisman-sarkon, szimbiózisban egy gyógynövénypatikával, rögtön ott található egy nevenincs csapszék, pincével és kerthelyiséggel, a bejárat felett - ha mégoly meglepő is - Asztika-hirdetés világít. Este nehéz beférni, ezért a látogatók (átlagéletkor 25 év, vö. még a bolgár nők) jelentős hányada az utcán ejtőzik. Olcsó.

Ha táplálkozni támadna kedvük, alig harminc-negyven métert kell megtenniük lefele az utcán a visszafogott, urbánus folklór stílben berendezett Pálma vendéglőig. A rendszerváltás keserves éveinek emlékei kötődnek hozzá: itt akkor is lehetett rántott nyelvet és velőt kapni, amikor máshol kenyeret se nagyon. Az akkoriban kuriózumnak számító fehérsajttal töltött sült paprika (csuska bjurek), valamint az előételként tálalt padlizsánkrém (kjopulo) továbbra is megüti a szintet, de mára városszerte elterjedt, a rostonsültek itt se melegebbek, mint a többi helyen, a szenzációérték tehát zuhant. Nosztalgiázni viszont lehet, egykori miniszterek és levitézlett pártelnökök ücsörögnek itten naphosszat, gondoskodnak a panoptikumi hangulat fenntartásáról. Közepes árak.

A Pálmából a Roderikbe érdemes áttántorogni, ott van száz méterrel lejjebb, és nemcsak Kamenicát, bolgár Kőbányait csapolnak benne az értő kezek, de barna Staroprament is, ami a fejlődés netovábbja, egyes szakértők szerint. A falakat csillagtérképek díszítik, a galériáról az alant elvonulók olykor szédítőnek bizonyuló panorámájában gyönyörködhetünk. Az árak valamivel meghaladják a szokásosat.

A Pálmától egy saroknyira, a Gurko utcában rendezték be maguknak a Krim vendéglőt (közismert nevén: Ruszki Klub) a polgárháború után idemenekült orosz fehérek. Mindmáig kínál korabeli különlegességeket, jóllehet egyikük-másikuk megromlott az idők során. A hely afféle skanzenként is felfogható, a főúr pl. kiköpött Gyenyikin, a tálalás avítt eleganciájával rí ki az összképből, a behízelgő modor azonban néha ordas szándékot palástol: bolgár interpretáción átlúgozott ruszka szalatát (közismert nevén franciasalátát) próbál ráoktrojálni a fehér zongora és barokkos ornamentika látványától megszédült külföldire. Ilyen esetben érdemes ellenállni a kulináris multikulturalizmus kísértésének. Ráadásul drága is, de egyszer megéri.

Az alternatív diszkók közül a Biblioteka emelkedik ki, elsősorban kedvező és izgalmas fekvése - nevéhez illőn az egyetemi könyvtár épületében. A könyvespolcok még megvannak, a könyveket jórészt elfogyasztották már a vendégek, akik tudnivágyó egyének benyomását keltik. Az italkínálat nemzetközi jellegű, az árfekvés hullámzó: ránéznek az emberre, majd tetszés szerinti összeget artikulálnak, nagyságát képzelhetjük. Mindegy, még így se tartanak sehol.

szerző
Krasztev Péter,Kovács Kristóf
publikálva
1997/39. (09. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...