Valaki 28 millió dollárt fizetett, hogy Jeff Bezosszal az űrbe utazhasson

  • narancs.hu
  • 2021. június 13.

Lokál

A tízperces úton az űrhajó mintegy 100 kilométer magasra viszi fel az utasokat.

Egy meg nem nevezett licitáló 28 millió dollárt (nyolcmilliárd forint) fizetett, hogy Jeff Bezossal és öccsével, Markkal az űrbe utazhasson.

A győztes licitet a szombati árverés után a Twitteren tette közzé a Blue Origin, az Amazon-alapító Bezos űrcége. A győztes nevét a következő hetekben fedik fel - írta a BBC hírportálja.

Az aukcióra több mint 140 országból érkeztek licitek. A majdnem egyhónapos folyamat után valamivel ötmillió alatt ált meg a legmagasabb tét, ám ahogy a szombati online auckió elindult, több mint ötszörösére emelkedett az összeg.

"A licit összegét a Blue Origin alapítványának, a ClubforFuture-nek adományozzuk" - írta a cég a Twitteren.

Az űrből látni a Földet megváltoztatja az embert, a bolygóhoz való viszonyt. Csak egyetlen Föld van - írta a hét eleji Instagram-posztjában az amerikai üzletember, aki - mint közölte - ötéves kora óta álmodik űrutazásról.

A Bezos-féle űripari vállalkozás július 20-ra, az Apollo-11 Holdra szállásának napjára hirdette meg első emberes űrutazását a New Shepard űrhajóval, egy rakéta-kapszula kombinációval. A kapszula háromszor olyan magas, mint egy Boeing-747-es repülőgép, és a legnagyobb, amely valaha is megjárta a világűrt.

A tízperces úton az űrhajó mintegy 100 kilométer magasra viszi fel az utasokat, ahol azok láthatják a Föld görbületét és megtapasztalhatják a súlytalanságot. A kapszula ejtőernyővel tér vissza a Földre. Az űrhajón hat embernek van hely.    

Bezos, a világ egyik leggazdagabb embere februárban bejelentette, hogy július 5-én távozik az Amazon internetes óriáscég elnök-vezérigazgatói posztjáról, hogy több ideje legyen más dolgokra, köztük a Blue Origin nevű űrvállalatára.

Jeff Bezoson kívül két másik milliárdos, Elon Musk és Richard Branson is milliárdokat költ rakétafejlesztésre, de Bezos az első, aki az űrbe repül egy saját cége által fejlesztett űrhajóval, a Blue Originnel, amely eddig 15 tesztrepülést végzett, de egyet sem emberrel a fedélzetén. (MTI)

 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.