A globalizáció egyik velős hozadékával – miszerint a kínai konyha egészséges, a vendég meg úgyis a magyarosított változatra éhes – már egészen komolyan be lehetne mutatni a budapesti kínaibüfé-hálózat üzletpolitikáját.
Szándékosan nem jut eszembe párhuzamot vonni a Kínában honos kínálattal és a nem lebutított konyhával operáló éttermekkel, hiszen azok egészen más standardok alapján, komoly minőségi ugrással gyökeresen más közönségnek főznek, így ebben a bejegyzésben egyáltalán nem esik szó róluk.
Térjünk rá inkább azokra a büfékre, ahol menüben, kólával adják a csípős-savanyú levest meg az illatos-omlós húst; utóbbi a klasszikus vicc értelmében a vendég preferenciáinak függvényében marha, csirke és tofu is lehet.
| ||
Az élelmiszer-biztonsági ellenőrzéseket követő intézkedések és ezek sajtóvisszhangja különösen rossz fényt vet a Magyarországon működő távol-keleti étkezdékre; mintha ezeket az átlagosnál aktívabban üldöznék a hatóságok.
Az ellenőrzésen fennakadt legfrissebb (e heti) áldozatnál például az alábbi problémákat emelték ki:
„Alapanyagok rendezetlen tárolása; a takarítatlanság; az előkészítő helyiségek nem rendeltetésszerű használata; nem biztosított higiénés kézmosási, kézfertőtlenítési feltételek.”
A Nébih jogsértéslistája szerint már ennyi is elég ahhoz Budapesten, hogy egy vállalkozás – magunk közt szólva egy gyorsbüfé – működését felfüggesszék, és eljárást indítsanak ellene. A hazai szabályok értelmében ez teljesen érthető, hiszen itthon valóban elfogadhatatlan, ha lelepleződik, hogy a konyhán alapvető szabályokat nem tartanak be.
| ||
Kínában viszont az a helyzet, hogy olykor hasonló vagy sokkal rosszabb körülményekről sem vesznek tudomást: a helyiek edzett immunrendszerének és a cirokpálinkának (vagy az étkezésekhez fogyasztott egyéb alkoholnak) köszönhetően kevés tömeges ételmérgezésről olvasni-hallani. Pedig egy milliókat érintő üzletágról van szó: a nagyon sajátos étteremkultúra egészen másképpen működik, mint Európában. Napszaktól és a hold állásától függően a kifőzdei étkezés funkcióinak rendkívül széles palettája van. Az ebédet egyedül, pár perc alatt bekapó, a munkahelyére visszasiető irodista váltja a kényelmes családfőt, aki többedmagával érkezik, és hosszú órákig nem hagyja majd el a számukra fenntartott különtermet. A hétköznapokra jellemző, hogy eljárnak az emberek enni valahova, az év legnagyobb ünnepének számító holdújévet viszont otthon, családi körben, házi fogások mellett ülik.
Aki a pekingi tartózkodásom alatt látott evőpálcikával a kezemben, tudja, hogy egyetlen finom falatot sem vetettem meg: a helyiek által legjobban kedvelt helyekre jártam, és sokszor nem hallgattam a kínai barátaimra sem: előfordult, hogy egy lehetséges ételmérgezés miatt aggódó kollégámat én bírtam maradásra egy rendkívül zsúfolt büfében: a hely a ragadós asztalok és a rajtuk heverő masszív csont- és szalvétahalmok dacára tele volt, és a szomszédos tányérokon annyi íncsiklandozó falat lapult, hogy reméltem, nem lesz belőle baj. Nem is lett. Persze azt az aranyszabályt, hogy Kínában az éttermek és kifőzdék konyháiba tilos benézni, már jóval azelőtt ismertem, hogy egyik este megláttam a szomszédos étterem ajtaján büszkén, szinte kaján vigyorral besurranó patkányt. Nem meglepő, hogy azokon a helyeken, ahol a nyers zöldségből, húsból, tojásból is álló szemetet a bejárattól nem messze gyűjtik, sok a rágcsáló. És sajnos a csótányok megjelenése is gyakori a falakon és a földön – de gyakran a vendégtérben is.
| ||
A kínai nagyvárosokban afféle Bagaméri-kocsikkal házaló árusok a rossz nyelvek szerint hasmenés elleni gyógyszerrel keverik jobb napokat is látott élelmiszereiket, nehogy egy kevésbé edzett versenyző véletlenül bezárassa a boltot. Ugyanezek a rossz nyelvek szólnak arról is, hogy Kínában a családi vállalkozások legőszintébb, legigazibb rajongói azok a családtagok, akik maguk is megeszik a nagybácsi gőzgombócait. Köztudott ugyanis, hogy léteznek olyan büfék, sőt éttermek is, ahová a hozzátartozóknak a saját érdekükben nem lehet bejárásuk, hiszen meglehet, hogy higiéniás szempontból a vállalkozás nem áll a helyzet magaslatán. A gyanútlan fizetővendégnek persze lehet pechje, ha éppen az ő látogatásakor csúszik hiba a gépezetbe, de a gyerekeket jobb nem kitenni ilyesminek.
Én magam is évekig jártam ebben a fizetővendég-cipőben, de egy alkalmat sem tudok felidézni, amikor egy étterem- vagy büfélátogatásból problémám származott volna. És ebben az útszéli árusnál vett sütött tojás és nyársra húzott tengeri herkentyű is benne van. Mindez talán a szerencsének, talán a jól bevált praktikáknak köszönhető, mint amilyen az is, hogy próbáltam kerülni az éttermek saját poharait, és inkább üvegből kortyoltam a vizet vagy az alkoholt.
Az utóbbival párszor én is pórul jártam, de az már egy másik történet.
