Pekingben a nyugati vasútállomás százméteres körzetében mostanában aligha találni olyan mellékhelyiséget, ahol nem platinaparókás, festett fekete szemű lányok igazgatják a sminkjüket szombat reggel. A piros kontaktlencsék, combközépig fűzött lakkcsizmák, méretes kardok, fehérre blansolt hajtincsek és házilag eszkábált gépfegyverek közötti talpalatnyi helyen – egy bevásárlóközpont alagsorában – bújik meg az ACG mozaikszó, ami az anime és a kosztümös performanszokra utaló cosplay rövidítése.
| ||
Ahogyan a csillámpor, úgy a versenyszellem is jelen van ezeken a hétvégi összejöveteleken, ahol lányok és fiúk a japán popkultúra karaktereivé maszkírozva pózolnak, énekelnek és táncolnak. A buli a neonszínű ragasztott póthaj és a kilencvenes években népszerű platformcsizma nélkül nem az igazi, de a látszat ellenére nem minden a külcsín. A jelenleg zajló, hétről hétre rendezett válogatók a nyomába sem érnek a tavalyi, 5200 négyzetméteren tartott megabulinak, ám az ilyenkor kötelező életérzést ezek is ugyanúgy hozzák: a cosplay világában ugyanis japán képregényfigurává kell válni, méghozzá a lehető legélethűbbé.
A résztvevők olyan fiatal képregényrajongók, akik vagyonokat költenek el a ruhájukat elkészítő szabóra, és olykor órákat utaznak a kínai fővárosba, hogy a színpadon töltött pár perc erejéig kedvenc karakterük bőrébe bújva mindenki másnál vibrálóbbak, provokatívabbak és harsányabbak legyenek. A cipőnek maszkírozott emelvényeken egyensúlyozó, törékeny lánykák büszkén pózolnak műanyag fegyvereikkel, az arra tévedő bámészkodónak viszont az az érzése, hogy egymást is nyugodt szívvel lekaszabolnák velük. A legtöbbjükről csak fénykép készül, mások viszont énekes-táncos bemutatót is tartanak a színpadon. A harc vérre megy, a résztvevőket és kísérőiket rendőrök védik, ám erre talán csak azért van szükség, hogy a zsűrire tömött sorokban várakozók ne öljék le egymást odakint.
A 2014-es döntő főszervezője, Xuan Lu a Kínai Nemzetközi Rádiónak úgy nyilatkozott, az óriási érdeklődés minden várakozásukat fölülmúlta. A programsorozatot mindössze két évvel ezelőtt indították, de óriási igény van rá, ezért a káosz ellenére mindent megtesznek, hogy a világon mindenhol oly népszerű japán popkultúrát Kínában is meghonosítsák.
Ez az enyhén paradox kezdeményezés a szintén japán eredetű Hello Kitty-őrület térnyerése óta nem meglepő, de a szkeptikusok kedvéért megjegyzem, hogy a kosztüm- és kiegészítőgyártásra szakosodott online üzletek mellett a kínai székhelyű képregényesek és a szinkronstúdiók is jól járnak a bulival. A Kaliforniában karriert befutó Yukie Dong Pekingben született. Saját elmondása szerint indentitásválságban szenved, mert civilben mérnök, de az Egyesült Államokban szinte mindenki cosplay-előadóként ismeri.
| ||
Yukie Dongnak már saját cédéje is van, és a kollégáinak is gyakran énekel egyet ebédszünetben. Az énekesnő a rendhagyó hobbijáról így beszélt:
„Ez a világ olyan nagyon különleges, hogy a normális embereknek nehéz elmagyarázni. A legegyszerűbb, ha azt mondom, Pikachunak beöltözve előadom a Pokémon főcímdalát.”
Talán efféle karrierre vágyik az a több száz kalandor is, aki sárga parókában izzadva várja a sorát; elmosódott fekete könnycseppjeit tizedszer is újrafesti, majd smaragdzöld szemmel, eltökélten néz a fotósra. A program jellemzően a kínai közönséget vonzza, csak elvétve akad európai. Sajnos a versenyzőknek erősen ajánlott exhibicionista attitűd dacára is nehéz, sőt lehetetlen volt megközelíteni a résztvevőket, így egy idő után már meg sem próbáltam elvegyülni a tömegben.
Inkább magamban mosolyogva nyugtáztam: ilyen az, amikor egy helyiségben mintegy száz színes hajú japán képregényfigura szaladgál, mégis mindenki téged néz.
