Nemzeti sport

  • Kovács E. Málna
  • 2015. augusztus 14.

Magyar Mandarin

A nyár utolsó hónapjának közepe van (Pekingben is), és én ebben a pár hónapban többet fáztam, mint télen bármikor.

A Kínában töltött első hónapom jutott eszembe akkor. Láttam magam előtt a szálloda pecsétes, besárgult padlószőnyegét, az orromban éreztem az áporodott, nehéz levegőt, és minden porcikámban ott volt az akut interkulturális sokk emléke, ami alig egy óra alatt ágynak döntött. Azért utaztam arra a pár napos rendezvényre, hogy tudósítsak és interjúkat vegyek föl, ezért különösen zavart, hogy a megérkezést követő pár napban hőemelkedéssel, orrhangon beszélgettem mindenkivel, aki kötélnek állt.

Két és fél évvel ezelőtt igazán nem voltam régi motoros az országban (ma sem vagyok az), de már akkor megtanultam, hogy a meleg évszakokban nem fogom szeretni a baljósan zümmögő légkondicionálót. Abban a szállodai szobában a masinát sem a távirányító segítségével, sem kézzel nyomkodva nem lehetett kikapcsolni, és ha a konnektorból ki is húztam, a szobalányok mindig visszadugták, hogy egy percre se álljon meg. Akkor még nem tudtam, hogy az azóta már jól ismert légkondibetegség minden évben többször visszatér majd, és abban a boldog tudatlanságban nem gondoltam bele egy-két olyan ok-okozati összefüggésbe sem, amelyeket most már – türelmét vesztett utazó módjára – egyre nehezebben viselek.

Az elmúlt hetek hazai hőségriadója és az elviselhetetlenné váló kánikula apropóján belegondoltam, hogy a nyár utolsó hónapjának közepe van – Pekingben is –, és én ebben a pár hónapban voltaképpen többet fáztam, mint télen bármikor.

A munkahelyi asztalomnál rendszerint kötött pulóverben, vastag zoknival a lábamon ülök, és a hosszú ujjú széldzsekim nélkül biztosan nem szállok föl a metróra. Ennek a rendhagyó őrületnek semmi más oka nincs, mint az, hogy Kínában a nyári időszakban minden tetővel és fallal rendelkező helyiséget számomra fölfoghatatlan mértékben és intenzitással hűtenek; a vészjóslóan fölém magasodó masinák kijelzőin pedig túlzás nélkül 15-16 fok villog – ami az odakint tomboló 36 fokhoz képest igen nagy és igen megterhelő különbség.

A legtöbben – sőt valószínűleg rajtam kívül mindenki – ezt olyannyira élvezik, hogy 24 órából tizenhatot szándékosan töltenek légkondicionált helyen, ha tehetik, én viszont a téli holmik ellenére is csontig hatolónak érzékelem a hideget.

A hőmérséklet-ingadozáson kívül más hátulütője is van a dolognak: a levegőt még az ablakkal felszerelt helyiségekben is szigorúan zárt térben keringetik, hiszen az egész légkondicionálásnak másképpen nem volna értelme.

Az ablak pedig, főleg ha nyitható, igen nagy kincs, főleg a friss levegőre utazók körében. Az én munkahelyemen sajnos sem a tanári szobában, sem a tantermemben nincs ablak, és bár a hőmérsékletet lehet szabályozni (pechemre mindig alacsonyabbra, mint ami még kényelmes lenne), a levegőtlenségre nincs gyógyír. És úgy tűnik, hogy olykor nem csak arra nincs.

Csak mikor már infúziós állványokról készült fotók tömkelege lepte el azt a platformot, amire – vezető Facebook-alternatíva lévén – igaz az, hogy „ha nem vagy rajta, nem vagy”, kezdtem magam is hinni, hogy valamiféle járvány a pletykák ellenére (vagy éppen a pletykák létjogosultsága miatt) felütötte a fejét közöttünk, a legtöbb ismerősöm ugyanis jobb híján a kórházi ágyáról adott hírt magáról.

Én magam is ágynak dőltem egy időre, de otthon, a gyógyszereim birtokában jobban lettem, sőt túl jól is ahhoz, hogy őrült módjára kezdjek bosszankodni a légkondi és egyebek okozta betegségeken. A most következő zsörtölődés és az összefüggések keresése talán egy kicsit messzire megy, de idekívánkozik, főleg mert nagyon rossz a nyarat betegszabadságon tölteni, és egy kicsit azért is, mert mindez már a Miért nem bírjuk a kínaiakat? szerzőjének, J. C. Yangnak is eszébe jutott.

Yang szerint Kínában minden külföldi áldozatul esik a felső légúti fertőzéseknek. Ő nem von párhuzamot a zárt légtérben köhögő, prüszkölő és köpködő emberek ténykedéseivel, én viszont igen. Néha annyi is elegendő, hogy megjelenjen előttem a képzeletbeli felirat: „cseppfertőzéssel terjed”, és képes vagyok a lélegzetemet a kelleténél tovább visszafojtva mindent megtenni, hogy a lehető legtávolabbra kerüljek krákogó-köhögő-prüszkölő társaimtól.

Igaz az, hogy Kína-szerte harákolás és köpködés köszönti a napfelkeltét; ennek hangja vetekszik a falusi kakaskukorékolással és hosszasan visszhangzik a városi lakótelepek folyosóin és szellőzőnyílásain, ahogyan azt is megerősítem, hogy a köpködés nemzeti sport, és a reggeli egészségügyi krákogás nem más, mint bemelegítés a nap hátralévő részének bonyolultabb tevékenységeihez.

Az már viszont, hogy a helyiek a változatosság kedvéért köpködés helyett az orrukat fújják a járdára, a padlóra vagy bárhova, ami kézre esik, és esetenként mindkét orrlyukát kiüríti az illető, nem fair. Főleg azért nem, mert a gyanútlan járókelőt is bármely irányból érheti találat, ráadásul az elkövető is ujjának törülgetésére kényszerül.

A nemfairség miatti harag (valamint a vírusok és baktériumok továbbadásáról szőtt teóriák) e sorok szerzőjének kevésbé zaklatott időszakaiban persze pillanatok alatt köddé válnak, mint a nyárvégi bárányfelhő. De azt, hogy a pekingi nyarak rendre sízokniban, begyógyszerezve telnek, attól félek, egyre nehezebben tudja megbocsátani.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.