Schilling Árpád: Engedelmesség vagy autonómia

  • Schilling Árpád
  • 2016. február 16.

Magyar termék

Orbán Viktor magát tartja a Legfőbb Mértékegységnek. A pedagógusoknak őt kell tárgyalásra bírniuk, vagy jöjjön a sztrájk. És akkor mindnyájunknak el kell menni.

A tanárok, a diákok, a szülők képviselői és Sándor Mária derűssé tették azt a borús és hideg délutánt, amit eltölthettünk közösen a Kossuth téren. Álltunk csöndben mindannyian, majd Mária áldást kért a nemzetére az Úrtól. Nem viccelek, ez történt. Különleges élmény volt az esőben hallgatni a nép képviselőit, akik úgy szónokoltak a Parlament előtt, mint akikben lehet és kell bízni. Vajon meddig tartanak ki? Csatlakoznak-e hozzájuk elegen? Elérjük-e a kritikus tömeg méretét? Belépnek-e más szakmák? Kialakul-e a mindennél fontosabb társadalmi párbeszéd? Vajon mikor jutunk el oda, hogy megbeszéljük közös dolgainkat?

Sándor Mária

Sándor Mária

Fotó: Németh Dániel

Nekem már kellemetlen elénekelni a Szózatot, mert nem vallom, hogy „itt élned, halnod kell”, mint ahogy a „megbűnhődte, már-e nép” pátoszát sem osztom. A magyar nép mint olyan ma már nem hozható egy tető alá ezekkel a romantikus óhajtásokkal. A 19. század üzenete nem a ma üzenete. Ma is élned, halnod kell természetesen, de nem feltétlenül itt, hanem máshol, ahol jólesik, vagy ahol jobb, mint itt. Mert elsősorban nem hasznosak akarunk lenni, hanem boldogságra vágyunk. Lehet azt állítani, hogy nem ez a legfontosabb emberi kívánság, de az biztos, hogy egy rakás boldogtalan ember között élni tartósan nem jó.

Amikor az a több ezer ember együtt hallgatta végig Fazakas Gergely üzenetét, akkor megérthette, hogy mi folyik a magyar közoktatásban. A szülők, a tanárok és a diákok együtt próbálnak kifőzni valami ehetőt egy marék kőből, amit az állam dob a fazekukba. Ennél sötétebb képpel nem lehetne leírni azt, ami ma folyik ebben az országban. Talán Pilz Olivér hasonlata volt még találó, aki egy rakás szarhoz hasonlította a Kliket, meg a közoktatás egész rendszerét. „Abból kellene várat” – zárult a gondolat. (Nem gondolom, hogy a centralizáció bizonyos elemei ne lehetnének indokoltak, de abban biztos vagyok, hogy tájékozatlan és önállótlan emberek tömegei csak nagyon primitív rendszereket képesek működtetni.)

Én egyetemi diplomával rendelkező színházrendező vagyok. Szeretné, ha én dönteném el, ki legyen a háziorvosa? És ha én dönteném el, mikor, mit és hol vásárolhat? Hova járhat a gyereke iskolába, mit tanulhat, meddig és kitől? Vagy azt hogy bírná, ha én szolgáltatnám magának a híreket?

Abszurd, pedig ma Magyarországon mindennaposak ezek a helyzetek, amikor valaki, akinek semmiféle szakértelme, tapasztalata vagy végzettsége nincs, mindenféle kétség nélkül irányíthat, szabályozhat, büntethet vagy jutalmazhat az állam nevében. Ez közszolgáltatásnak álcázott kontraszelekció. Amikor rendszerszinten ügyelnek arra, hogy kóklerek legyenek a főnökök. Miért? Mert így aztán maguk a főnökök is lekötelezettjeivé válnak az őket kinevező főnökeiknek. Ez a rendszer nagyon sérülékeny, mert kiszámíthatatlan. Nincsen benne tartós érték, csak a félelem.

Kontraszelekció nélkül nem fenntartható egy autoriter rendszer, amelynek alapja az engedelmesség. A tekintélytisztelet kultúráját az autonómia válthatja fel. Kizárólag egy olyan mozgalom válthatja le Orbánt, amely újragondolja és újraalkotja az egyén és az állam viszonyát szabályozó jogokat, vagyis alkotmányoz. Ahol felüti fejét az autonómia, ott megjelennek az első kérdések is: miért ő? Miért így? Miért megyünk arra, ha erre gyorsabb az út? Miért kell ahhoz ennyi embernek szenvednie, hogy néhányaknak annyira jó legyen? És így tovább.

Orbán Viktor erős államot épít. Azonban még ez a sekélyes politikai akarat sem nélkülözheti a szakértelmet. Körbevehetjük magunkat egy rakás kiszolgáltatott hülyével, de attól még nem lesz jobb az élete azoknak, akiktől a szavazatokat várjuk. (Igen, tudom, a kétharmad áll, mint a cövek. Akik 2010 óta a Fideszre szavaznak, azok viszonylag stabilan bírják a gyűrődést, és semmi bajuk azzal, hogy Magyarországon nincs elég termelőerő, potenciál, ha úgy tetszik, és hogy a centralizáció eddig csak ártott az állami intézményrendszernek. Ha a Kormány azt tervezi, hogy tényleg leépíti az állami bürokráciát, amely újabb és újabb közfeladatot kénytelen ellátni, akkor összeomlik az államigazgatás. És mindez kizárólag az Orbán-rendszert átható paranoia miatt.)

Orbán Viktor morális lényege, hogy magát tartja a legvégső mértéknek. Ő a magyarok szélső értéke, mondhatni. Nála senki sem lehet okosabb, tájékozottabb, hatalmasabb és fontosabb. A mi mértékegységünk: az orbán. Egy orbán stadion, két orbán állami föld, fél orbán trafik, három orbán kaszinó és így tovább. Nincs más, csak orbán, orbán, orbán… Minden miniszter, államtitkár, állami intézményvezető, kórházigazgató vagy iskolaigazgató Orbán köpenyéből bújt elő, és ha nem, akkor vagy behúzódik a köpeny alá magától, vagy hamarosan ellehetetlenítik, leváltják.

Balog Zoltán saját honlapja szerint egész életében lelkészként tevékenykedett, sohasem tanult mást, nem ambicionálta, hogy a lelki életen és az egyház szolgálatán kívül más területekre is tévedjen. Ez dicséretes önmérsékletről tanúskodik. Néhány éve azonban úgy döntött a Legfőbb Mértékegység, hogy a lelkésznek jól áll az oktatás, az egészségügy, a szociális terület és a kultúra, hiszen lelkész, vagy mi a szösz, és ezért megérdemli, hogy ő vezesse a valaha volt legnagyobb és legfontosabb összevont minisztériumot, amelyet bölcsen Emberi Erőforrás Minisztériumának keresztelt el a Legfőbb Mértékegység.

Február 3., Szabadság tér

Február 3., Szabadság tér

Fotó: MTI

Ekkor még lehetett volna Balog Zoltánban némi szerénység, amely a keresztény ember egyik legfőbb erénye, de nem, őt magával ragadta a kicsinyke lelkekre leselkedő örvény: a nagyravágyás. Hitt a Legfőbb Mértékegység szavának (bárcsak Istenre hallgatott volna inkább), és belevágott a lehetetlenbe. Ha valaki orvos akar lenni, akkor legalább tíz évet tanulással és gyakorlattal kell töltenie. Ha tanár akar lenni az ember, akkor elég talán hat év is. Szociális munkásként, de művészként sem árt pár évet eltanulgatni. Balog Zoltánnak minimum 20 évnyi tudást kellett volna felhalmoznia 2010-től 2030-ig ahhoz, hogy ezt az Európában páratlan mamutminisztériumot elvezethesse. Balog Zoltán azonban se nem tanult, se nem tapasztalt, ő egyszerűen csak elkezdett irányítani. Nem volt nehéz dolga, hiszen mást sem kellett neki csinálnia egész nap, mint engedelmes bólogató kutyaként a Legfőbb Mértékegység Volkswagen kisbuszának hátsó ablakában (a többi kutyussal együtt) headbange-elni. Eddig.

Ha valódi eredményt akarnak, akkor a pedagógusoknak Orbánt kell asztalhoz ültetniük. Domesztikálni kell a Legfőbb Mértékegységet, ha még lehet. De ha nem adja vissza a szakmai autonómiához való jogot, akkor jöjjön a sztrájk. Követeljék a szabadságot! És akkor mindnyájunknak el kell menni! Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza!

Figyelmébe ajánljuk

Miénk itt a vér

  • - turcsányi -

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Megszemélyesített dokumentumok  

„Boldog magyar jövőt!” – olvassuk a feliratot Chilf Mária kollázsán, ahol egy felvonuláson Lenin, Rákosi és Sztálin fényképét viszik a munkások és az úttörők, nyomukban a ledöntött Sztálin-szobor feje gurul egy tankkal a háttérben.

Építő játék

  • Kiss Annamária

Horváth Csaba rendező-koreográfusnak, a Forte Társulat művészeti vezetőjének színházában legalább annyira fontos a mozgás, mint a szöveg, nem csoda, hogy ezen az estén, a mozgásszínházas tempóhoz kevéssé szokott kőszínházas társulati tagoknak melegük van.

„Megeszi a kígyót”

Alighanem a magyar kultúrára korábban is jellemző, az utóbbi időben pedig mintha még erőteljesebben megjelenő befelé fordulás miatt lehet, hogy egy olyan jelentős életmű, amilyen Ladik Kataliné, egyszerűen nem találja meg benne a helyét – holott minden adott lenne hozzá.

Halk, mély morgás

Szentesen két bulltípusú kutya kijutott az utcára, halálra mart egy férfit és örök életére megnyomorított egy nőt. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a gazdára, akinek fogalma sem volt arról, mire képesek a házőrzői, és milyen nevelésre lett volna szükségük.

 

Hídpénz

„Az önkormányzat egy olyan fejlesztést kíván megvalósítani, hogy a Szárhegyet és a Vár­hegyet összekötnénk egy függőhíddal."

Az arany csillogása

Emlékszik még bárki is arra, hogy mikor volt az a „vizes” világbajnokság Budapesten, amikor a toronyugráshoz a Dunába húztak fel egy ménkű nagy tornyot, hogy az majd milyen jól fog mutatni a világmindenség összes televíziós készülékén?

Csak a szégyen

Egy héttel ezelőtt az ENSZ Közgyűlése elfogadta azt a határozatot, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás emléknapjává nyilvánítja.

Feltétlenül, de nem mindenképpen

A németek sohasem fogják megbocsátani a zsidóknak Auschwitzot – hangzik egy ismert, vitatott eredetű bon mot. Mint sok más általánosításban, ebben is lehetett igazság, amíg maguk a tettesek és a nácikkal együttműködők értelmezték úgy bűneiket, hogy a végén valahogy mégis a zsidók legyenek a hibásak. Gyermekeik és unokáik azonban már elfojtás vagy kivetítés nélkül tekinthettek a népirtásra, és vonhatták kérdőre felmenőiket.

Szerelem és politika

„Ötvenegy éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Tánczos Gábor, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa, a Győrffy kollégium volt tagja, ismert publicista. A pedagógián kívül behatóan foglalkozott a NÉKOSZ történetével és a romániai magyar kultúrával.”

 

Előrehozott 2026

Olyan intenzitással történnek az események a magyar belpolitikában az utóbbi hónapokban, hogy immár komolyan felvethető: Orbán rendszerét akár a 2026-os általános választások előtt is le lehet váltani. Ideje hát gondolkodni ilyen forgatókönyveken is.