Schilling Árpád: Engedelmesség vagy autonómia

  • Schilling Árpád
  • 2016. február 16.

Magyar termék

Orbán Viktor magát tartja a Legfőbb Mértékegységnek. A pedagógusoknak őt kell tárgyalásra bírniuk, vagy jöjjön a sztrájk. És akkor mindnyájunknak el kell menni.

A tanárok, a diákok, a szülők képviselői és Sándor Mária derűssé tették azt a borús és hideg délutánt, amit eltölthettünk közösen a Kossuth téren. Álltunk csöndben mindannyian, majd Mária áldást kért a nemzetére az Úrtól. Nem viccelek, ez történt. Különleges élmény volt az esőben hallgatni a nép képviselőit, akik úgy szónokoltak a Parlament előtt, mint akikben lehet és kell bízni. Vajon meddig tartanak ki? Csatlakoznak-e hozzájuk elegen? Elérjük-e a kritikus tömeg méretét? Belépnek-e más szakmák? Kialakul-e a mindennél fontosabb társadalmi párbeszéd? Vajon mikor jutunk el oda, hogy megbeszéljük közös dolgainkat?

Sándor Mária

Sándor Mária

Fotó: Németh Dániel

Nekem már kellemetlen elénekelni a Szózatot, mert nem vallom, hogy „itt élned, halnod kell”, mint ahogy a „megbűnhődte, már-e nép” pátoszát sem osztom. A magyar nép mint olyan ma már nem hozható egy tető alá ezekkel a romantikus óhajtásokkal. A 19. század üzenete nem a ma üzenete. Ma is élned, halnod kell természetesen, de nem feltétlenül itt, hanem máshol, ahol jólesik, vagy ahol jobb, mint itt. Mert elsősorban nem hasznosak akarunk lenni, hanem boldogságra vágyunk. Lehet azt állítani, hogy nem ez a legfontosabb emberi kívánság, de az biztos, hogy egy rakás boldogtalan ember között élni tartósan nem jó.

Amikor az a több ezer ember együtt hallgatta végig Fazakas Gergely üzenetét, akkor megérthette, hogy mi folyik a magyar közoktatásban. A szülők, a tanárok és a diákok együtt próbálnak kifőzni valami ehetőt egy marék kőből, amit az állam dob a fazekukba. Ennél sötétebb képpel nem lehetne leírni azt, ami ma folyik ebben az országban. Talán Pilz Olivér hasonlata volt még találó, aki egy rakás szarhoz hasonlította a Kliket, meg a közoktatás egész rendszerét. „Abból kellene várat” – zárult a gondolat. (Nem gondolom, hogy a centralizáció bizonyos elemei ne lehetnének indokoltak, de abban biztos vagyok, hogy tájékozatlan és önállótlan emberek tömegei csak nagyon primitív rendszereket képesek működtetni.)

Én egyetemi diplomával rendelkező színházrendező vagyok. Szeretné, ha én dönteném el, ki legyen a háziorvosa? És ha én dönteném el, mikor, mit és hol vásárolhat? Hova járhat a gyereke iskolába, mit tanulhat, meddig és kitől? Vagy azt hogy bírná, ha én szolgáltatnám magának a híreket?

Abszurd, pedig ma Magyarországon mindennaposak ezek a helyzetek, amikor valaki, akinek semmiféle szakértelme, tapasztalata vagy végzettsége nincs, mindenféle kétség nélkül irányíthat, szabályozhat, büntethet vagy jutalmazhat az állam nevében. Ez közszolgáltatásnak álcázott kontraszelekció. Amikor rendszerszinten ügyelnek arra, hogy kóklerek legyenek a főnökök. Miért? Mert így aztán maguk a főnökök is lekötelezettjeivé válnak az őket kinevező főnökeiknek. Ez a rendszer nagyon sérülékeny, mert kiszámíthatatlan. Nincsen benne tartós érték, csak a félelem.

Kontraszelekció nélkül nem fenntartható egy autoriter rendszer, amelynek alapja az engedelmesség. A tekintélytisztelet kultúráját az autonómia válthatja fel. Kizárólag egy olyan mozgalom válthatja le Orbánt, amely újragondolja és újraalkotja az egyén és az állam viszonyát szabályozó jogokat, vagyis alkotmányoz. Ahol felüti fejét az autonómia, ott megjelennek az első kérdések is: miért ő? Miért így? Miért megyünk arra, ha erre gyorsabb az út? Miért kell ahhoz ennyi embernek szenvednie, hogy néhányaknak annyira jó legyen? És így tovább.

Orbán Viktor erős államot épít. Azonban még ez a sekélyes politikai akarat sem nélkülözheti a szakértelmet. Körbevehetjük magunkat egy rakás kiszolgáltatott hülyével, de attól még nem lesz jobb az élete azoknak, akiktől a szavazatokat várjuk. (Igen, tudom, a kétharmad áll, mint a cövek. Akik 2010 óta a Fideszre szavaznak, azok viszonylag stabilan bírják a gyűrődést, és semmi bajuk azzal, hogy Magyarországon nincs elég termelőerő, potenciál, ha úgy tetszik, és hogy a centralizáció eddig csak ártott az állami intézményrendszernek. Ha a Kormány azt tervezi, hogy tényleg leépíti az állami bürokráciát, amely újabb és újabb közfeladatot kénytelen ellátni, akkor összeomlik az államigazgatás. És mindez kizárólag az Orbán-rendszert átható paranoia miatt.)

Orbán Viktor morális lényege, hogy magát tartja a legvégső mértéknek. Ő a magyarok szélső értéke, mondhatni. Nála senki sem lehet okosabb, tájékozottabb, hatalmasabb és fontosabb. A mi mértékegységünk: az orbán. Egy orbán stadion, két orbán állami föld, fél orbán trafik, három orbán kaszinó és így tovább. Nincs más, csak orbán, orbán, orbán… Minden miniszter, államtitkár, állami intézményvezető, kórházigazgató vagy iskolaigazgató Orbán köpenyéből bújt elő, és ha nem, akkor vagy behúzódik a köpeny alá magától, vagy hamarosan ellehetetlenítik, leváltják.

Balog Zoltán saját honlapja szerint egész életében lelkészként tevékenykedett, sohasem tanult mást, nem ambicionálta, hogy a lelki életen és az egyház szolgálatán kívül más területekre is tévedjen. Ez dicséretes önmérsékletről tanúskodik. Néhány éve azonban úgy döntött a Legfőbb Mértékegység, hogy a lelkésznek jól áll az oktatás, az egészségügy, a szociális terület és a kultúra, hiszen lelkész, vagy mi a szösz, és ezért megérdemli, hogy ő vezesse a valaha volt legnagyobb és legfontosabb összevont minisztériumot, amelyet bölcsen Emberi Erőforrás Minisztériumának keresztelt el a Legfőbb Mértékegység.

Február 3., Szabadság tér

Február 3., Szabadság tér

Fotó: MTI

Ekkor még lehetett volna Balog Zoltánban némi szerénység, amely a keresztény ember egyik legfőbb erénye, de nem, őt magával ragadta a kicsinyke lelkekre leselkedő örvény: a nagyravágyás. Hitt a Legfőbb Mértékegység szavának (bárcsak Istenre hallgatott volna inkább), és belevágott a lehetetlenbe. Ha valaki orvos akar lenni, akkor legalább tíz évet tanulással és gyakorlattal kell töltenie. Ha tanár akar lenni az ember, akkor elég talán hat év is. Szociális munkásként, de művészként sem árt pár évet eltanulgatni. Balog Zoltánnak minimum 20 évnyi tudást kellett volna felhalmoznia 2010-től 2030-ig ahhoz, hogy ezt az Európában páratlan mamutminisztériumot elvezethesse. Balog Zoltán azonban se nem tanult, se nem tapasztalt, ő egyszerűen csak elkezdett irányítani. Nem volt nehéz dolga, hiszen mást sem kellett neki csinálnia egész nap, mint engedelmes bólogató kutyaként a Legfőbb Mértékegység Volkswagen kisbuszának hátsó ablakában (a többi kutyussal együtt) headbange-elni. Eddig.

Ha valódi eredményt akarnak, akkor a pedagógusoknak Orbánt kell asztalhoz ültetniük. Domesztikálni kell a Legfőbb Mértékegységet, ha még lehet. De ha nem adja vissza a szakmai autonómiához való jogot, akkor jöjjön a sztrájk. Követeljék a szabadságot! És akkor mindnyájunknak el kell menni! Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.