Schilling Árpád: Az milyen menő lenne, ha…

  • Schilling Árpád
  • 2016. január 13.

Magyar termék

Most megint sikerül valamiről nem beszélnünk, amiről mintha beszélnénk.

Ha a család valóban a legfontosabb érték, és nem csak egy kommunikációs eszköz, akkor végre lehetne nyíltan és őszintén beszélni arról, hogy milyen nehéz ma családot alapítani, fenntartani és jól, boldogan, időnként hasznosan élni benne és vele.

Nemzetközi kutatások bizonyítják, hogy a magyar férfiak termékenysége évtizedek óta drasztikusan csökken: csak minden tizedik alkalmas spermadonornak. A magyar férfi sajnos egy genetikailag gyenge termék. El lehet gondolkodni azon, hogy mióta és miért pusztít hazánkban ilyen erővel a kontraszelekció.

Társadalmunk, ha úgy tetszik, nemzetünk szerkezetileg rendkívül sérülékeny, mert a kommunikációs gyakorlatok (a tanulás, a társkapcsolatok, a politikai közbeszéd, vagy bármi más) színvonala folyamatosan süllyed. Egyre kevesebb az olyan szituáció, amelyben valamiféle szakmai vagy erkölcsi vagy bármilyen, közösséget érintő kérdést vitatnak meg. Egyre kevesebb a komolyan vehető kérdés és válasz. Hülyülünk, satnyulunk és pusztulunk keményen.

Ehhez kell imádkozni, hogy szüljenek nektek kistesót

Ehhez kéne imádkozni, hogy anyátok sokat szüljön!

Fotó: MTI

A hazai közoktatás, vagy ahogy Hoffman Rózsa szereti azt nevezni: NEVELÉS, eredményei lassan kirajzolódni látszanak. A valódi tudással vagy elképzeléssel nem rendelkező 16 éves fiatalokat közmunkásnak adják a szüleik. Vagyis az egyik lehetséges dimenziója Hoffmann Rózsa elképzeléseinek, hogy a szegény gyerekek lehetnek a helyi önkormányzat csicskásai.

Miközben mindenki a 10+10 misi mámorában él, azt a kérdést csak kevesek merik feltenni, hogy vajon mi lesz azokkal a gyerekekkel, akiket már eddig is a világra hoztunk. Vagyis mi van a bölcsődékkel, amelyek egyszerű, de hasznos szolgálatot végeznek azzal, hogy lehetővé teszik a felnőtt nők részvételét a munkaerőpiacon. Nem azért, mert a nők princípiuma az, hogy dolgozzanak, hanem mert egy felnőtt ember dönthet úgy, hogy egyrészt szeretné folytatni a munkáját, másrészt szeretné, ha a gyermeke egy idő után élvezné, ha önállóan létezhetne a világban. Vagyis szeretne élni. A gyerek.

(Az KDNP egy perverz közösség, amelynek tagjai ahelyett, hogy a gyerekek érdekeiről beszélnének, az anyák életét igyekeznek tönkretenni. Hogy akkor állhat munkába az asszony, ha leellett a hazának három kölköt? Harrach Péter, te meg akkor nyithatod ki a szádat, ha elmondtál magadban százezer miatyánkot.)

A család értelme sok minden lehet, de hogy ezek között szerepet játszik a gyerek, az biztos. Sokan szeretnénk, ha a gyerekünk minőségi életet élhetne, amelynek egyik sarokpontja, hogy milyen az elérhető állami szolgáltatások színvonala – a lakhatásban, a születésben, az oktatásban, a szórakozásban és így tovább.

Ha a család az alap, akkor nézzük át az egészségügyet, amivel mindenképpen kapcsolatba kerülünk, ha szülni szeretnénk. És ha az egészségügyet, akkor azon belül a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatos eljárásokat, illetve az örökbefogadás jogi és eljárási hátterét. Ha komolyan akarunk egymással beszélni, akkor nem nemzethadoválunk, hanem átnézzük a lehetőségeket. Magyarországon nagyon sok ember szeretne gyereket, de nem jön össze nekik, vagy mert biológiailag nem képesek rá, vagy mert az örökbe fogadási procedúra riasztja el őket. Nehéz úgy viszonyulni egy gyerekhez, hogy abban ne jelenjen meg a szeretet. De úgy tűnik, ez most sikerült.

Miután a 10+10 milliós elnyerhető támogatás elsősorban azok számára motiváló, akik érdekeltek az építőiparban, nehéz nem azt feltételezni, hogy a legújabb Habony vagy ki a fene által kitalált kampányszöveg mindenről szól, csak azokról a családokról nem, amelyek korrekt szerződést szeretnének kötni az állammal. Én csak akkor megyek bele az üzletbe, ha abból mind a három gyerekem profitál. Vagyis ha nem az lesz az állítás, hogy 3 éves korától kötelezően részt kell venniük egy antiszocializációs dzsemborin, majd belekerülnek az állami közoktatás vallással és futballal átáztatott rendszerébe. Aztán vagy lesz pénzem fizetni neki valami elfogadható belföldi vagy külföldi egyetemet, vagy 16 évesen vár rá az önkormányzat.

Na és akkor elérkeztünk a leglényegesebb kérdéshez. Értem én, hogy 10+10, de mi van, ha se építési vállalkozó, se gazdag nem vagyok? Mi van, ha régebbi épületekben lakunk? És többen is lakunk a kis lakásainkban, ráadásul néha éhezünk? De mi van, ha nem éhezünk, de régebbi és nagyobb, költségesebben fenntartható lakásokban lakunk? Mi van, ha nem lakásba akarunk invesztálni, hanem a gyerekbe? Mi van, ha azt szeretnénk, hogy több fizetős, de éppen ezért használhatóbb tudást szolgáltató bölcsőde, óvoda, iskola, egyetem legyen ebben az országban? Ha akadálymentesítenék a középületek mindegyikét, komolyabban vennék a mozgásukban korlátozottak közlekedési igényeit?

Mi van, ha mindenkinek jár állami támogatás, ha szül vagy örökbe fogad egy gyereket? Mi van, ha az a játékszabály, hogy pénzt adunk gyerekért cserébe? Járjon kötelező állami támogatás mindenkinek, aki életet ad egy gyereknek, és aki örökbe fogad egy másikat! Legyen kidolgozva ennek a feltételrendszere! Járjon az általános alapjövedelem! Viszont cserébe növekedjen minden valódi vagyonosodásra vonatkozó adó. Ha még nagyobb házat akarsz, akkor adóznod kell. Ne azt nyomja a kormánypropaganda, hogy mi adunk neked pénzt, ha üzletelsz velünk: szülsz és építesz. Nyomja azt, hogy ha gyereket vállalsz, akkor az állam feladata, hogy segítsen neked abban, amiben szükséged van a segítségre. Kinek ebben, kinek abban. De mindenkinek legyen jó!

Az milyen menő volna, ha ma Magyarországon egyszerre tudna reagálni a közoktatás arra, hogy a Saul fia Golden Globe-díjat kapott, és elment David Bowie.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.