Fényképezős szemüveggel próbál újrázni a Snap
snap_spectacles.jpg

Fényképezős szemüveggel próbál újrázni a Snap

Mit lehet kihozni egy appból, aminek legjobb ötleteit a nagyok már lenyúlták?

Nem igazán jött be a Snap Inc.-nek a tavalyi szemüveges próbálkozása. A Snapchat fotómegosztós appról ismert cég egy darabig a létező legmenőbb volt az olcsó, szinte eldobhatónak árazott kamerás szemüvegeivel. Ráadásul volt pofájuk hiánygazdaságosdit játszani. Hol New Yorkban bukkant fel egy pár darabos készlet, hol a Big Sur nevű, szinte természetvédelmi területnek számító régió közepén raktak le egy szemüvegeket árusító automatát.

A cég azonban messze túlbecsülte, hogy meddig tudnak érdekesek maradni egy ilyen egyszerű termékkel. A Spectacle nevű szemüveg, amiért 2016-ban még emberek álltak sorba, 2017-re elvesztette a menőségfaktorát. Ez egyrészt azért volt kínos a cégnek, mert hirtelen megint csak az app volt az egyetlen termékük, aminek ráadásul a menőbb funkcióit az összes versenytárs átinnoválta már a saját alkalmazásába. Másrészt pedig halomban állt a raktárban az eladhatatlan Spectacles, és a hozzá való alkatrészek.

Úgy tűnik, a Snap magához tért a sokkból. Két újabb kamerás szemüveggel fog megpróbálkozni. Az FCC, az NMHH amerikai megfelelője bevizsgálta a kütyüket, rájuk ütötte a pecsétet, és az erről készült jegyzőkönyveket felrakta a honlapjára.

Nem dúskálunk a részletekben. Új, modern wifikapcsolatra lesz képes már a 2018-as modell is, illetve kis energiafelvételű Bluetooth-modullal kapcsolódik majd a telefonhoz. A Cheddar oldal értesülése szerint az idei modell valamivel jobb specifikációval és hibajavításokkal érkezik, a jövő évben piacra dobandó típus viszont dupla kamerát, GPS-csipet és egy vaskos, 300 dolláros árcédulát is tartalmaz. A fenti információk szerint a Snap még mindig tempókésésben van, érdekes lesz figyelni, hogy el tudja-e adni a szemüveget idén bárkinek.

Másvalaki problémája – kövesse a Magyar Narancs technológiai-társadalmi kérdésekkel foglalkozó blogját!

Másvalaki problémája – Magyar Narancs

Nem látod, pedig ott van, és téged is érint. A Magyar Narancs új, technológiai-társadalmi kérdésekkel foglalkozó blogja.

 

 

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.