Fortnite: turista a világ vége után
Fortnite_Screenshot_2018.08.30_-_23.29.42.26_(Custom).png

Fortnite: turista a világ vége után

Egy hete játszom, hét killem van. Azaz hét másik játékost lőttem le. Valahol biztos ki lehetne pofozni egy statisztikát a játékból, hogy én közben hány alkalommal haltam meg, de jobb a lelki nyugalmamnak, ha nem teszem. Így is sikertelennek érzem magam, pedig tulajdonképpen remekül szórakozom játék közben. Ja igen, a játékom neve Fortnite, és az egyik legnépszerűbb dolog jelenleg a világon.

Hosszú, az Íliász hajókatalógusát idéző felsorolást kellene írni ahhoz, hogy egyszer csak eljussunk oda, miért menő 2018-ban bedobálni száz játékost egy pályára és hagyni, hogy legyilkolásszák egymást. Embert ember ellen küldő játékok mindig is voltak, ráadásul a videójátékra is igaz az, hogy a legvonzóbb dolog más emberekkel játszani. Az óriási pályához, a képregényes grafikához azonban jelentős fejlődés kellett. Ahhoz pedig, hogy ma minden második megjelenő játékból hatalmas arénát – mai szóval battle royale játékmódot – akarjanak csinálni, már az kellett, hogy több, a semmiből feltűnő cím hatalmas pénzeket hozzon a kockázattól nem félő fejlesztőknek. A Fortnite nem ezek közé tartozik, az már biztonsági játékból született az Epic Games szárnyai alatt. Népszerűségét az adja, hogy ingyen bele lehet vágni.

Ezzel pedig el is értünk oda, hogy egy hét alatt hogyan lőttem le hét másik játékost, és mit kellett volna csinálnom helyette. Azért raktam fel a Fortnite-ot, mert egy barátom mutatott egy nagyon mókás videót róla, amiben egy játékos erőszakmentesen próbál előrejutni és ezt kommentálja is. Jellemzően nem sikerül neki, mégiscsak arról szól a játék, hogy az utolsóként talpon maradó nyeri a meccset. De lopakodással, ügyeskedéssel egészen sokáig jut. Ki kellett próbálni!

A térkép ráadásul szép nagy, a tapasztaltabbak rögtön oda próbálják magukat navigálni, ahol nagyobb eséllyel találnak fegyvert, szóval a periférián nyugodtan el lehet turistáskodni. Ehhez már csak azt kell tudni, hogy hol a periféria és hol nem vagyunk szem előtt. Érdemes nézelődni, mert a pálya gyönyörű, a játékvilág stílusa valahol a Gru és a Hihetetlen család között helyezkedik el, nehéz is komolyan venni. És tényleg vannak játékosok, igaz, nagyon kis számban, akik megpróbálnak valamiféle sztorit kipofozni a lövöldözésből. (A Fortnite-nak van fizetős, építkezős, zombik ellen harcolós verziója is, de nem ez a jelentős része a játéknak.)

Ezen igyekszik a fejlesztő cég is: ebben a hónapban egy hatalmas fekete kőobeliszk kószál a pályán, amiről még senki nem tudja, hogy mit is rejt. Aztán jelentek meg teleportkapuk is. A szemfüles játékos pedig találhat célba dobós, agyaggalamblövős és áruházi bevásárlókocsival ralizós kihívásokat is. Csak, ahogy ezt már más kritikusok is megfigyelték, miközben az ember ezeket élvezné, valaki mindig lelövi őket mesterlövészpuskával vagy rakétavetővel. Ahogy a költő is mondta: „Horoguvék isten es vetevé üüt ez munkás világbelé, es leün halálnek és pukulnek fesze es mend üü nemenek.

A pukulnek feszét egy idő után sokat emlegeti az ember. Sőt, néha rá is lő embertársára, engedve a játéktervezők által belé táplált alantas vágyaknak. A vége egyébként így is, úgy is ugyanaz. Egy magyar vagy ukrán 12 éves gyerek legéppuskáz, ez már három játékdivattal korábban is így volt, és az eggyel tinibbek már akkor is sokkal jobban játszottak. Benézni azért érdemes. Egyrészt, mert a játék tényleg szép, és nem akar fotorealisztikusan érdekes lenni. Másrészt pedig mert a SuperData adatai szerint az ingyenes mindenki mindenki ellen játékmód megjelenése óta 1,2 milliárd dollárt költöttek ruhákra, kiegészítőkre, pixelkalapokra, digitalizált mozdulatokra és egyéb apró extrákra a játékosok. Tették mindezt úgy, hogy tudták, a játékban semmilyen előnyük nem származik ezekből.

false

Takesi mindenkit megelőzött

Azoknak is van ajánlat, akik egyáltalán nem játszanak a számítógépen. Takami Kósun 1999-ben megjelent Battle Royale című regénye – és a belőle készült 2000-es film Kitano Takesivel – hasonló szituációt ír le, mint a játék. Csak éppen kicsit sem vicces, mert a Fortnite-tal szemben a regény hajlandó azzal foglalkozni, milyen kormányra, milyen berendezkedésre van ahhoz szükség, hogy évi egyosztálynyi gyereket egymásnak eresszenek egy lakatlan szigeten. Sokkolóbb, mint nagyon bénán játszani a világ legnépszerűbb játékát.

Másvalaki problémája – kövesse a Magyar Narancs technológiai-társadalmi kérdésekkel foglalkozó blogját!

Másvalaki problémája – Magyar Narancs

Nem látod, pedig ott van, és téged is érint. A Magyar Narancs új, technológiai-társadalmi kérdésekkel foglalkozó blogja.

 

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Majd én!

A jelenleg legtámogatottabb politikai párt, a Tisza előválasztásának első fordulóján kívül a Fidesz-kongresszus időpontja, illetve a kormánypárti jelöltek létezése körüli múlt heti ún. kommunikációs zavar keltett mérsékelt érdeklődést a honi közéletben.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény

A magyar jogalkotás az elmúlt évtizedekben különös képet rajzolt a társadalomról. A törvények, amelyekről azt hittük, hogy semlegesek, valójában arcvonalakat húztak. A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.

A választókban bízva

Párttámogatás nélkül, főleg a saját korábbi teljesítményükre alapozva indulnak újra a budapesti ellenzéki országgyűlési képviselők az egyéni választókerületükben. Vannak állítólag rejtélyes üzenetszerűségek, biztató mérések és határozott támogatási ígéretek is.