Az vagy, amit megeszel

Íme, egy igazán jó hír az egészségügy területéről: nemrég átadták az Országos Onkológiai Intézetben Európa egyik legmodernebb sugárterápiás készülékét. Ez a gép egy „CyberKnife”, azaz nem a régen jellemző sörétespuska elven lő beteg és ép szövetre, hanem sebészi pontossággal lehet a sugarat irányítani, centrálni, azaz a daganatot a legminimálisabb mellékhatással megsemmisíteni. A készülék nagyon modern, nem sok ilyen gép működik Európában közfinanszírozással. Az Emmi háttérintézete, az ÁEEK szerint a kontinens egyik legkorszerűbb besugárzó-központja jön létre Budapesten, miután hamarosan újra cserélik az összes régi berendezést. Ez nagyon jó hír, és az egészségügy területén végre valamiben Magyarország nem hátul kullog, hanem éllovas.

És ez tényleg jó. De azt is tudjuk, hogy akár az EU tagállamokat, akár az OECD államokat nézzük, Magyarországon a legmagasabb az összehasonlítható (standardizált) daganatos halálozás. Még elborzasztóbb a kép, ha az „idő előtti”, azaz a 65 év alatti halálozásokat nézzük. Nemcsak a régi tagállamok, de a velünk, vagy utánunk csatlakozott államokhoz képest is tragikus a helyzet.

Ennek vége lesz, hiszen itt az új csodagép? Nem egészen. Ez az új szuperkészülék várhatóan több száz (több száz, de nem több ezer!) ember életét fogja megmenteni. (Megmentés alatt azt értem, hogy hány olyan beteg lesz, aki az életét kizárólag ennek a készüléknek köszönheti, mert a régiekkel nem lett volna gyógyítható.) És persze tudom: egy új technológia gyógyeredménye a legtöbbször nem igen-nem típusú (gyógyít, vagy nem gyógyít), hanem statisztikailag jelent jobb gyógyulási arányt. Így a megmentett többlet-életek száma akár ezres nagyságrendű is lehet. És lesznek többen, akiknek ez a készülék sem menti meg az életét, de ad még pár ajándék évet, ahogy az sem lesz elhanyagolható nyereség, hogy több ezer beteg gyógyul kevesebb mellékhatással ennek következtében. De harmincezren halnak meg évente rákban, tehát a drámaian rossz halálozási adatainkat ez a csodakészülék nem oldja meg.

Miért is ilyen magas a daganatos halálozás?

Ilyen csapnivaló a magyar onkológiai ellátás? Egyáltalán nem. Ahhoz hogy megértsük a „miért?”-et és a megoldásról beszéljünk, muszáj megmutatni az Országos Onkológia Intézet ábráját.

Az ábrán az alsó fekete sáv a daganatos halálozásokat mutatja, a felső világosabb pedig az új esetek számát. Jól látható, hogy a (standardizált) halálozások száma viszonylag változatlan, miközben folyamatosan nő az új megbetegedések száma. Ez pedig nem az egészségügy sara. Az ábra azt bizonyítja, hogy ugyan fejlődik az orvostudomány, javul a rákos betegek gyógyulási esélye, de az új esetek számának növekedése miatt ez a halálozási adatokon nem látszik. Akkor meg: mi lenne, ha nemcsak a gyógyításra, de a megelőzésre is tennénk zsetont? (Tudom, ott nem lehet szalagot átvágni, híradóban villogni…)

Bármilyen közhelyszerű, de mindez tényleg az egészségügyön kívüli tényezőkön, elsősorban az életmódon és a környezeti hatásokon múlik. A médiát bejárta a nyáron a hír, hogy „egy kisvárosnyi ember hal meg a rossz egészségügy miatt, mert 32 ezer ember halála lett volna megelőzhető”. Igen, megelőzhető, és nem elkerülhető, azaz ez a kisvárosnyi ember nem az egészségügy, hanem az életmód és a káros környezeti hatások miatt halt meg. Ezért kiemelten fontos az életmód szerepe a nemzet egészségi állapotában. Hogy is állunk ezzel? Tesz ezért, vagy ez ellen valamit a kormány, vagy a szuperkórházat gondolja megoldásnak mindenre?

Ősi jussunk

Tudom, a dolog bonyolultabb, mert ebben minden szereplőnek megvan a maga sara, így az egészségügynek is. Az egészségügyi rendszerünk még mindig kárkezelő személetű, és nem a szűrés-gondozás egységes rendszerére épül. És ha valaki mégis elmegy szűrésre, és találnak valamit, akkor mikorra jut diagnózishoz, mikor kezdődik meg a kezelése, és a megfelelő helyen történik-e mindez? A kezelés megkezdéséig elveszett hetek-hónapok elvesztett éveket jelenthetnek. Ezek mind benne vannak a rossz halálozási adatokban, és az így elvesztett életévek száma a sokszorosa annak, amit egy-egy szuperkészülék megment. Fontos, hogy ez nem jelenti a megelőzés és az egészségügyi fejlesztés szembeállítását. Ahogy 2005 körül a szakmával közösen terveztük: Nemzeti Rákellenes Program kellene, ami egységben kezeli az elsődleges megelőzést, a szűrés-gondozást és a ráépülő csúcs-intézményekben (centrumokban) a legkorszerűbb eszközökkel végzett gyógyítást. De ez nem változat azon a tényen, hogy a legsúlyosabb, és leginkább alábecsült ok az egészségtelen életmód, amit szokásaink, azaz kultúránk részének tekintünk.

Ha van valami dicsérhető az elmúlt nyolc év (nem a zelmútnyócév) egészségpolitikájában, akkor az Szócska Miklós népegészségügyi megközelítése. Az elmúlt 28 év legkomplexebb (és sajnos félresikerülten, félbehagyottan végrehajtott) népegészségügyi intézkedéscsomagja volt, amely a legkorszerűbb (WHO konform) egészségpolitikai alapelveken nyugodva alapvetően a felnövekvő nemzedéket célozta a menzareformmal és a mindennapos testneveléssel. De a csomag része volt a „csipsz-adó” és a dohányzás (legalább a passzív dohányzás) visszaszorítása érdekében hozott törvény. (A trafikmutyit ne akarjuk Szócska nyakába varrni, ezt a problémát hagyjuk Lázár kompetenciájában.)

Tehát a rendszerváltás utáni korszak legkomplexebb, legjelentősebb népegészségügyi programját indította el az egészségügyi államtitkárság. A baj csak az, hogy az államtitkárság magára maradt ebben a harcban, mert a kormány mindent elkövetett az ellenkezőjéért. Saját minisztere is ellene kampányolt: a birkapörköltet tartja a humán tárca ikonikus esszenciájának, és természetesen hozzáteszi: „előtte egy pálinkát illik meginni, (…) utána meg egy pohár bort, vagy kettőt, vagy hármat…”.

Sajnos az egylépcsős erőltetett bevezetés miatt a menzareform mérsékelt eredményű lett, és az iskolai testnevelés feltételei sincsenek még országosan megoldva, pedig erre bizonyosan elég lett volna a „profi” futballba öntött pénz töredéke. Stadionok és kidobott TAO pénzek helyett közösségi terekre, szabadtéri fitneszparkokra, kispályás focira, kézi- és kosárlabdázásra, gördeszkázásra alkalmas „dühöngőkre” kellett volna költeni. És azt is tudja mindenki, hogy az egészségtelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód mellett a dohányzás és az alkoholizmus az, ami szedi az áldozatok zömét. Minden szakember egyetért abban, hogy az alkohol legártalmasabb formája a házi főzésű pálinka. Kormányunk ezt ősi jussunknak tartja, és nemzeti büszkeséggel itatja velünk. Mi meg isszuk is rendesen, mert a NAV beszámolója szerint terjed a házi főzés.

Fotó: MTI - Mohai Balázs

A bogrács mellett

Ebbe a sorba illik Fazekas miniszter úr bornírtsága. Nem egy egészségügyi blognak a témája, de ez a rovarevéses történet, ugye, nem túl burkolt rasszizmus. (Tudjuk, milyenek a tücsökfalók, vagy puliszkazabálók…) Tény, hogy a nemzeti identitás része a táplálkozáskultúra, és ennek a fellazításától félt most minket Fazekas miniszter úr, vagy Rezsiszilárd. Félreértés ne essék: én büszke vagyok nemzeti kultúránkra, hagyományainkra. De ezt nekem nem a velőspacal jelenti, hanem Arany János, Esterházy Péter, Csontváry, Enyedi Ildikó, Bartók és a Kallós Zoltántól Eötvös Péterig terjedő ív, de akár Semmelweis Ignác, Neumann János és a gömböc feltalálói, vagy a Prezi alapítói. Nem idegenszívű vagyok, csak szeretnék legalább addig élni, mint egy átlagos albán. (Albániában a férfiak születéskor várható átlagos élettartama 2015-ben 76,20 év volt, Magyarországon ez 4 (azaz négy) évvel kevesebb: 72,09.) És nem gondolom, hogy az albán egészségügy annyival fejlettebb, mint a magyar, a GDP-jük is érdemben kevesebb, és nem is egészségtudatosabbak az albánok, mint mi, csak szerencsésebbek. Az ő tradicionális étkezési kultúrájuk mediterrán konyhára épül, és a rendes, disznóhús – disznózsír – tészta (fehérkenyér) kombó helyett olíva, hal és zöldség alapú. Nekünk pechünk van: a világ egyik legegészségtelenebb táplálkozása vált kultúránk részévé. Ezt őrzi Fazekas Sándor ilyen bőszen, és ehhez kontráz öblös hangján Németh Szilárd. Így sok új és drága gépet kell telepíteni a jövőben is az onkológiákra és szívcentrumokba.

Ha őrizni akarjuk kultúránkat, akkor az oktatása tessenek némi pénzt szánni, meg a kultúrára, és nem a bogrács mellett kellene múltba révedni. Ha Kósa mama bízna abban, hogy a fiáék egy modern, versenyképes országot akarnak, akkor nem sertéstelepet vásárolt volna, hanem egy innovációs céget, amelyik a korszerű fehérjeforrások előállíthatóságát kutatja, mert a világ élelmezése igazságosan („minden gyermek lakjon jól”) nem valósítható meg pusztán a hagyományos mezőgazdasági technológiákkal. (Ebben sajnos benne van a rovar alapú élelmiszer-alapanyag kutatás is.) A globalizációt nem kell szeretni, de ettől még van, ez nem egy (már nem is) tízmilliós nép döntésén múlik. Az nem opció, hogy magasítsuk meg a kerítést, és rezervátumként éljünk a magunk historius módján.

Mert Fazekas Sándorra is lehet igaz, hogy az vagy, amit megeszel.

Kövesse a Magyar Narancs egészségügyi blogját! Materia Medica – minden szerdán a magyarnarancs.hu-n.