Egyesben ragadtunk

  • Drajkó Zsombor
  • 2018. július 31.

Materia Medica

Az egészségpolitika az a műfaj, ahol a vezetés és a szakma közötti árokásás végzetes következményekkel járhat. A kezdeti szép remények után egyelőre nem látszik igazi változás az egészségügy irányításában, és továbbra is az az ember érzése, hogy nehezen áramlik az információ az Emmi és a szakmai szervezetek között.

„Humántárcát”, azon belül is hangsúlyozottan az egészségügyi szakirányt vezetni nem egy hálás feladat. A felelősség nagy, a problémák több ágazaton átívelőek, a jelenlegi kormányzat vezetési stílusa mellett pedig szűk az önálló mozgástér. Ez azonban nem ad felmentést az Emmi-nek és az Egészségügyért Felelős Államtitkárságnak. A választások óta eltelt négy hónapban az egészségügyi vezetés elindult a sötét erdőben, de nagyon úgy tűnik, hogy eltévedt: egyrészt nem tudni, mit is akar pontosan, másrészt sokkal inkább koncentrál a központi narratívába vágó üzenetek kommunikálására, mint az érdemi szakmai munkára.

Kásler Miklós és az újonnan kinevezett egészségügyi államtitkár, Nagy Anikó eddig egyetlen, konkrét problémát érintő cselekvési tervet tudott felmutatni: a kórházi fertőzések megelőzése érdekében készítettek elő egy rendeletcsomagot. Az elkövetkezendő négy év konkrétumai, vagy akár egy hosszabb távra szóló, rendszerszintű reformkoncepció továbbra is várat magára.

Írásos formában elérhető szakmai programok nélkül egyelőre csak sajtóban elejtett mondatokra támaszkodhatunk: várható az országos ellátást végző intézmények megerősítése, az alapellátásban a csoportpraxisok előnyben részesítése, prevenciós szemlélet erősítése főként a keringési és daganatos betegségek esetében, orvoshiány enyhítése a második Orbán-kormány idején már felmerült szabadfoglalkozású orvosi státusz bevezetésével, egy nem pontosan definiált orvos-diszpécser szolgálat bevezetése a sürgősségi osztályokon, valamint öt nemzeti egészségügyi program elkészítése.

Hatalomtechnikai kuriózum, hogy bár az egészségügy az Emmi felségterülete, a gyeplő mégis néha más kézbe kerül. Varga Mihály pénzügyminiszter az egészségügyi államtitkárság véleményével szembemenve ősztől kancellárokat szeretne kinevezni a kórházak élére, az Állami Számvevőszék pedig jelen állás szerint szeptembertől nem ad felmentést a kórházaknak a keretgazdálkodás hatálya alól. Nota bene, a Magyar Nemzeti Bank közzétett egy szakértők által jegyzett műhelymunkát, ami egyrészt kemény kritika az egészségügyünkről, másrészt egy remek reformötletdoboz, de az igazán szép mégis az, hogy az Emmi vagy az Egészségügyért Felelős Államtitkárság sehol sem szerepel a szerzők között.

Eggyel viszont nem maradt adós az emberminisztérium: a Fidesz központi narratívájába illő, kampányszagú üzeneteket rendszeresen kommunikálja. Novák Katalin családügyi államtitkár a Pride kapcsán kifejtette, hogy „a családhoz kell egy nő és egy férfi, és pont elég hozzá egy nő és egy férfi”, Kásler Miklós pedig foglalt már állást a tízparancsolat népegészségügyi haszna mellett, Orbán Viktorhoz hasonlóan fontosnak érzi a „klasszikus, évszázadok által megszűrt és fennmaradt emberi, keresztényi és nemzeti értékek” képviseletét és elmélyítését, de bírálta már a Nyugat liberalizmusát is, ami mögött szerinte nincs valódi társadalmi támogatottság, mert a klasszikus értékek és a tradíciók ennél sokkal mélyebben gyökereznek.

Itt tartunk ma.

És az embernek valahogy hiányérzete van. Augusztus elején az a tényállás, hogy nem igazán tudunk semmit az egészségügy jövőjéről, egymásnak sokszor ellentmondó nyilatkozatok érkeznek a kormányoldalról, és fájóan hiányzik a szakmával való egyeztetés.

A szakpolitika alapjában véve egy olyan műfaj, ahol a szakmai közeggel való folyamatos kapcsolattartás a garancia a jó működésre. Itt nemcsak arról van szó, hogy a dolgozók látják a legjobban az egészségügy problémáit. Egy jó vezetésnek fenn kell tartania a vezetett egység belső motivációját, ez pedig a szakma hangjának negálásával, ködösítéssel és erőteljes felülről vezérléssel nem fog menni. Nincs egyetlen valamirevaló egészségügyi szakértő sem az országban, aki ne értene egyet azzal, hogy a strukturális reformokra óriási szükség lenne Magyarországon. Az az egészségügyi vezetés, amelyik ezt nem akarja levezényelni, hibát vét. Ha viszont reformokat hajt végre, de mindezt erőszakkal, érdemi egyeztetések nélkül, saját feje után menve veri keresztül az ágazaton, még ennél is nagyobb bakot lő.

Az igazán nagy probléma az, hogy a kormányzat mindig “meg akarja mondani a tutit”. A politikusaink nagy részében sajnos az a kényszerképzet alakult ki, hogy nekik mindenre választ kell adni, és ők mindenre tudják is a választ. Pedig ez nem igaz: senki sem tudja ma a választ az egészségügy minden problémájára. Egy ilyen viharvert ágazatban a legjobb, amit egy vezető tehet, ha hangot ad a szakmának. Meghallgatja a problémáit, ad a véleményére, és a legjobb megoldási javaslatait a zászlójára tűzi.

A kényszeres felülről vezérlés többszörösen hibás koncepció. Akadályozza a szakmai vélemények becsatornázását magasabb szintekre. Bizonytalanságot szül és végzetesen rombolja a kreativitást: ha ugyanis a szakmai csoportok, érdekképviseletek és szakterületi kiválóságok megoldási javaslatai terméketlen talajra hullnak, vagy meg sem hallgattatnak, akkor szép lassan lecsökken a motiváció és a reformkedv. Előbb-utóbb pedig jön a sértettség, a megkeseredettség és a kiégés, végeredményben pedig az elveszett szaktudás, az eltékozolt lehetőségek.

Egészségügyet vezetni a szakma segítségével kell, nem a szakma irányításával. A modern orvoslás csapatmunka, nem hűbérurak és vazallusok rendszere. Ha ezt a szemléletet nem teszik magukévá a döntéshozók, bent ragadunk a múltban és naphosszat nézhetjük, ahogy a környező országok maguk mögött hagynak bennünket.

Képzeljük el, hogy van egy túlméretezett, nemrég új fényezést kapott, hatliteres, tizenkét hengeres benzintemetőnk, amit a történet kedvéért nevezzünk Emminek. Méretéből adódóan csak lassú haladásra képes és igen-igen nagy a forrásigénye. Lomha tempója ellenére a sofőrei valahogy sosem találták meg a váltót, amivel egyesből kettesbe lehetne kapcsolni. A motorok kampányhangtól bőgnek, a benzin iszonyatos mértékben fogy, az autó pedig nemigen akar haladni.

Sokan lennének, akik tudják, hogyan lehet kettesbe, hármasba, esetleg egyszer a távoli jövőben négyesbe váltani. Bárcsak a motorzúgás ne tenné süketté a sofőrt!

A szerző a Momentum Mozgalom egészségpolitikusa.

Kövesse a Magyar Narancs egészségügyi blogját! Materia Medica a magyarnarancs.hu-n.

Materia Medica

A Magyar Narancs új, egészségügyi problémákkal foglalkozó blogja. Fogyasszák egészséggel!

 

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.