Tíz évvel ezelőtt még működött az egészségügyi érdekegyeztetés. Jogszabály kötelezte az ágazati vezetést, hogy a döntés-előkészítés folyamatában, stratégiai ügyekben (pl. reformok) a Nemzeti Egészségügyi Tanáccsal, a munka világához tartozó kérdésekben a reprezentatív szakszervezetekkel és a munkáltatókkal a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsában (KIÉT), az egyes dolgozói csoportok helyzetéről, kompetenciájáról az illetékes szakmai kamarákkal konzultáljon. Alapítványok, civil szervezetek sokasága igyekezett forrásokat mozgósítani.
Bevallom, hogy a minisztérium soha nem lelkesedett az időt rabló, sokszor nehézkes tárgyalásokért, de a balliberális kormányzás időszakában igyekezett betartani az előírásokat és előterjesztéseibe beépíteni a szakmai szervezetek, a munkavállalói érdekképviseletek, a betegjogi intézmények vagy az abban az időben a kórházakat fenntartó önkormányzatok szövetségeinek javaslatait. Pénzügyi feltételek hiányában vagy egyes vezetők személyisége miatt ez nem mindig sikerült: felemás kompromisszumok születtek, olykor sztrájkfenyegetés vagy médiakampány kényszerített ki elhatározásokat, de a rendszerváltás utáni első 20 évben nem akartak ellehetetleníteni érdekképviseleteket, civil szervezeteket.
2010 után a helyzet gyökeresen megváltozott. A Fidesz soha sem kedvelte a különböző érdekek ütköztetését és egyeztetését, helyette az ilyen folyamatok gyengítésére, sok esetben kiiktatására törekedtek. Számukra az egészségügy is hatalmi kérdés, ezért államosítottak és központosítottak.
Semmi kritika!
Gesztusok és fenyegetések változatos eszköztárával pacifikálták az ágazatban működő kamarákat: a gyógyszerészkamarát „hálássá tették” a gyógyszerészi patikatulajdon kizárólagossá tételével, az orvosi kamarát és időnként harcias elnökét ügyészségi vizsgálattal állították be a sorba. Így a kötelező tagsággal rendelkező három szervezet (az orvosi, a gyógyszerész és a szakdolgozói kamarák) - egy-egy csípős bírálattól eltekintve – asszisztál a kormány akaratának végrehajtásához. Az orvosok kamarája már odáig süllyedt, hogy saját tagságát kezdi üldözni, ha bárki szóvá teszi működésének különböző elemeit.
Az érdekegyeztetés fórumai megszűntek: a látszategyeztetésekké silányult bértárgyalásokra meghívott partnereket a kormány választja ki. Áttekinthetetlen, hogy milyen eljárásban minősítik a szakszervezeteket reprezentatívnak, hiszen nincsenek megismerhető adatok támogatottságukról. Természetesen közöttük van a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete is. Elnöke, Cser Ágnes gyakran tesz a kormányhoz lojális nyilatkozatokat. Hiába állt ki azonban a CEU törvény mellett, a nagyarányúnak deklarált többlépcsős, 2016-ban indult fizetésrendezés ellenére az egészségügyi dolgozók jelentős részének bére ezután sem haladja meg a garantált bérminimumot. Az egyeztetésekről kiszorult érdekképviseletek (Független Egészségügyi Szakszervezet, 5.12 Szakszervezet a Tiszta Egészségügyért) körül lassan elfogy a levegő, hiszen a fekete ruhás nővér, Sándor Mária mozgalmát is ellehetetlenítették. Másokkal, például a rezidens orvosokkal kiegyeztek. Az utcai megmozdulásokat leállította a szolidaritás hiánya, a megosztottság, a megtévesztő kommunikáció. Fortélyos félelem uralkodik sok munkahelyen, és akinek elege van, inkább a lábával szavaz. Szomorú fejlemény mindez annak tükrében, hogy a környező országokban az érdekképviseletek sztrájkkal, bojkottal jelentős eredményeket értek el követeléseik teljesítésében.
| ||
Nem jobb a helyzet az állami tulajdonvétellel érintett egészségügyi intézmények nagy múltú és nagy tekintélyű érdekképviseleteinél sem. Jó példa erre a Magyar Kórházszövetség, amely az elmúlt évtizedekben komoly küzdelmet folytatott a kórházak számára előnyös megoldások eléréséért. Ma már szinte minden tagja ugyanattól a munkáltatótól függ és ez a szervezet, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ nem hagy kétséget afelől, hogy nem tűri az ellentmondásokat, sőt egyes ügyekben kommunikációs tilalmat is érvényesít. Így a Kórházszövetség testületeinek ülései napjainkban állami munkaértekezletre, és nem kritikus szakmai műhelymunkára emlékeztetnek.
Mi marad a betegnek?
A betegek érdekeinek védelmére hivatott szervezeteket is brutális gyorsasággal számolták fel (Egészségbiztosítási Felügyelet, betegjogi közalapítvány), majd erre a sorsra jutott az általuk központi hivatalként létrehozott Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK). A korábban független betegjogi képviselőket állami érdekkörbe vonták és létrehozták az Integrált Jogvédelmi Szolgálatot, amely a minisztérium egyik szervezeti egysége. A nagy visszhangot kiváltó és egyre gyakoribb mulasztások kivizsgálásáért a páciensek már csak oknyomozó újságírókhoz, műhiba ügyekre szakosodott ügyvédekhez fordulhatnak, vagy a közösségi médiában tehetik közzé sérelmeiket. A Társaság a Szabadságjogokért maradt az egyetlen olyan civil szervezet, amely a betegjogok körében felvilágosító és oktató programokkal rendelkezik.
194 betegszervezetet kényszerítettek be az ún. Nemzeti Betegfórumba, hogy „pótolják” a megszüntetett Nemzeti Egészségügyi Tanácsot. Ez az új szervezet állítólag a minisztérium tanácsadó testülete, de még egyszer sem jelent meg olyan híradás, hogy mást javasolt volna, mint a tárca. Néhány betegszervezet kívül maradt, de őket az egyébként is szűkös anyagi támogatások megvonásával fenyegetik, ha túl hangosak a véleményük elmondásakor. Ezért óvatosak a kivárhatatlan várólisták vagy a rákgyógyszerekhez való hozzájutás nehezítésének bírálatakor.
Jellemző, hogy 2013-ban, a totális államosítás szellemében még arra is kísérletet tettek, hogy állami hatókörbe vonják a Magyar Vöröskeresztet. Az egészségügyért felelős államtitkárság által közzétett tervezet semmibe vette a Vöröskereszt függetlenségét és kormányzati intervenciót biztosító megoldásokat tartalmazott. A tervezet olyan heves és erőteljes ellenállást váltott ki, hogy a kormány jobbnak látta visszavonulni és a Magyar Vöröskeresztet békén hagyni.
Beletörődés?
Nem vigasztaló a fenti körkép. 2017-re sem az intézmények, sem a munkavállalók és a betegek oldaláról nem beszélhetünk valódi érdek- és jogvédelemről. A betegek az egyéni stratégiákban (ismerős orvos, hálapénz stb.) bíznak, a még itthon, a közfinanszírozott intézetekben kitartó orvosok és ápolók fásultak és beletörődtek, de egyre többen a magánszektorba tartanak. A külföldön munkát vállalók motivációi között már nemcsak a jobb kereset és a jobb munkakörülmények találhatók meg, hanem az is, hogy úgy látják, nincs esélyük érdemben befolyásolni az egészségügy folyamatait, de nem akarnak szenvedő alanyai lenni sem.
Talán itt kell kezdeni az egészségügy megújítását. Vissza kell adni az ágazatban dolgozók és a betegek hitét abban, hogy lehet változtatni, és a fordulat cselekvő részeseivé válhatnak.
Kövesse a Magyar Narancs egészségügyi blogját! Materia Medica – minden szerdán a magyarnarancs.hu-n.
Materia Medica
A Magyar Narancs új, egészségügyi problémákkal foglalkozó blogja. Fogyasszák egészséggel!
