Dr. Százados Miklós 2010-ben A tüke fenomén című különös oknyomozó mockumentaryval hívta fel magára a figyelmet. A Pécsről szóló rendhagyó városfilm állami támogatás nélkül készült, barátok és őrültségek iránt fogékony hírességek segítségével. A rendező sokáig homályban tartotta projektjét, csupán titokzatoskodó hírmorzsákat ejtett el – tudatosan élt a gerillamarketing határát súroló megoldásokkal és a médiahack pszichológiájával.
A Lámpagyújtogatók is hasonló módszerekkel készült. Ismét állami támogatás nélkül, őrült kerettörténettel, számos magyar híresség közreműködésével. Maga az alkotó alulról építkező, apolitikus társadalmi motivációs filmként, kultúr-sci-fiként definiálja művét, melynek fikciós kerettörténete szerint magyar amatőr rádiósok jeleket észlelnek az Androméda-ködből. Ezután megbízás érkezik az amatőr filmes Századoshoz, hogy készítsen egy mozgóképes esszenciát, párlatot az emberről mint olyanról, melyet majd visszaküldhetnek válaszként a földönkívülieknek. A film magját 42 magyar hírességgel (sportolók, tudósok, színészek, zenészek, írók: többek közt Lackfi János, Almár Iván, Jordán Adél, Laár András, Karafiáth Orsolya, Péterfy Bori, Török Gábor, Kiss Tibor, Boldogkői Zsolt, Lubics Szilvi) készített mélyinterjú adja, melyben gyerekkorukról, sikereikről, családjukról, az élet értelméről mesélnek. Eközben Százados filmbeli alteregója egy isten háta mögötti sufniműhelybe tart, hogy a borsos áron dolgozó nemzetközi űrügynökségeket megkerülve házi rakétát csináltasson, melyben az interjúfüzért eljuttathatja az űrbe.
| ||
Százados művének különlegessége, hogy nem csupán egy film, leginkább egy naiv összművészeti projektnek lehetne nevezni, mely ráadásul egy performansz jellegű eseménybe van ágyazva (holnap, április 22-én 19.00-kor a magyar Cinema City-hálózat és a Ustream közreműködésével az ország minden részén egy időben mutatják be, ingyen). A félig fiktív, félig dokumentarista vonások miatt nehéz (és talán felesleges is) besorolni a Lámpagyújtogatókat. Valamilyen területen sikeres, elismert magyarok mesélnek életükről, munkásságukról bizonyos hívószavak mentén, miközben Százados homályban hagyja, hogy az interjúalanyok tisztában voltak-e a beszélgetés céljával és keretével (a film egyik önreflexív csúcspontja, amikor Almár Iván kifejti, hogy mennyire kicsi az esélye, hogy Magyarország fogjon el egy földönkívüli rádiójelet és készítse el a válaszüzenetet). Minden alany a maga módján igyekszik eleget tenni a homályosan megfogalmazott instrukcióknak – például hogy próbálják megfogalmazni az élet értelmét. Van, aki ironizál, van, aki buddhista bölcsességeket ad útravalóul, van, aki zenél, van, aki szaval – így egy többrétegű, fragmentált, nem pusztán filmes szövegháló alakul ki. Ezalatt pedig egy fiktív, sci-fi screwball comedyt látunk magáról a rendezőről, amint minden nehézség ellenére megpróbálja befejezni filmjét. Ez a momentum elég egyértelműen reflektál az állami szisztémán kívül dolgozó filmesek küzdelmeire, ugyanakkor maga a Lámpagyújtogatók az élő bizonyíték arra, hogy kellő lelkesedéssel és kitartással csekély költségvetéssel is lehetséges filmet készíteni ma Magyarországon.
Az alapvető jó szándék ellenére azonban a projekt meglehetősen felemásra sikeredett. A társadalmi motivációs film címke a rendezői intenció alapján vélhetőleg valami olyasmit takar, hogy a 42 emberrel készített interjú majd kirajzol egy egységes emberi esszenciát, életbölcsességet.
Az interjúalanyok megszólalásai közt hatalmas minőségi és stílusbeli szakadék van, ami az egyenetlenség érzetét erősíti. Sajnos csak ritkán sikerül túlmerészkedni a közhelyeken, ráadásul az sem világos, hogy milyen kritériumok szerint válogatták a megszólalókat. Miért csak a „híres” emberek lennének kompetensek az élet értelméről való elmélkedésben, s miért pont ezek a hírességek? Miért nincs a megszólalók közt roma (vagy bármilyen más marginalizált csoporthoz tartozó személy)? Alapjában véve az sem egyértelmű, hogy milyen célt is szolgál/milyen társadalmi motivációt adhat egy ilyen interjúfolyam. Emellett, noha vállaltan low-budget amatőr filmről van szó, a megvalósítás (főként a kerettörténetben) így is gyenge minőségű. A humorosnak szánt jelenetek pedig sokszor erőltetett jópofáskodásba fulladnak. Mindezek ellenére a Lámpagyújtogatók figyelemre méltó projekt, már csak azért is, mert hazánkban meglehetősen kevés (és főleg ilyen tudatosan propagált) mockumentary készül. Százados filmje bizonyítja, hogy lehetséges állami kereteken kívül is filmet készíteni, a hozzá kapcsolt mozis happening sikere pedig bebizonyíthatja, hogy egy független film is számot tarthat országos érdeklődésre.
