2020-ban felkérték Bereményi Gézát egy Petőfi-sorozat megalkotására, aztán dobták

  • narancs.hu
  • 2024. március 25.

Mikrofilm

Nyáry Krisztián mesélt a rövid, de annál jobb emlékű közös munkáról.

FotóNyáry Krisztián Facebookon osztotta meg, hogy négy éve Bereményi Gézát felkérték egy Petőfi Sándor életét feldolgozó sorozat elkészítésére, de a projektből végül nem lett semmi. Bereményi nem csak az írója, hanem rendezője is lehetett volna az alkotásnak.

 
 
 

Az író elmondása szerint Bereményi felkérte őt társszerzőnek, és egy hónapot kaptak rá, hogy összehozzanak egy szinopszist. A rövid határidőt a megbízók azzal indokolták, hogy 2023-ra, a Petőfi emlékévre már kész sorozatot akarnak. Bár nem részletezte a pontos megbízót, állami hivatalról beszélt Nyáry.

„Nekem csodás emlék ez az augusztusi közös munka, és a hozzá kapcsolódó nagy beszélgetéseink Gézával. De már írás közben éreztem, hogy ebből nem biztos, hogy film lesz a végén. Mondtam is Gézának, hogy akárhogy szabjuk-varrjuk, ez a történet nem tud másról szólni, mint a szabadságról” – írta Nyáry. 

A szinopszist időben leadták, de hónapokkal később közölték velük válaszként, mégsem lesz sorozat, úgyhogy a szinopszist bárki által letölthetővé tették.

Külön érdekesség, hogy a poszt alatt Kolozsi László író is megjegyzést fűzött a történethez. Elmondása szerint ő is együtt dolgozott Nyáryval, méghozzá egy március 15-éről szóló nagyjátékfilmen, aminek „Az a nagy nap” volt a munkacíme. „Rákay projektjének, ami két hónappal később jött ki, a munkacíme »Az a nap volt«” – írja Kolozsi.

Rákay Philip filmje végül Most vagy soha! címmel került mozikba, soha egyetlen magyar film sem kapott ennyi pénzt, és amúgy írtunk róla kritikát is.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.