Kedves Olvasónk!
Ez a cikk a Magyar Narancs 2023. június 11-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.
Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.
A magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk.
Visszavárjuk!
A szerk.
A modern magyar filmtörténet alkotói mindenkori vágyaikat és félelmeiket projektálták a Balatonra, az aktuális rendszer és hangulat viszonylatában. Makk Károly például az 1955-ös, Rákosi bukása utáni felszabadultságban készült Liliomfiban harsogóan vidám, lelkes képet festett a Balaton-felvidékre.
De három évvel és egy levert forradalommal később már a hazai filmek egyik legpesszimistább darabját (Ház a sziklák alatt) helyezte e környezetbe.
Kós Ferenc (Görbe János), az öt év távollét után hazatérő volt hadifogoly egy házba kényszerül elhalt felesége után rámaradt, púpos sógornőjével, Terával (Psota Irén) és újdonsült feleségével, a gyönyörű Zsuzsával (Bara Margit). Hármójuk együttéléséből nem fakadhat élhető világ, a helyzet pedig úgy elfajul, hogy csak tragédia képes megoldani. A Badacsony bazaltorgonáinak tövében álló viskóban kibontakozó sötét dráma ordító ellentétben áll a fenséges tájat ábrázoló, gyönyörű nagytotálokkal.
A majdnem tíz évvel későbbi Harlekin és szerelmese (rendezte: Fehér Imre) is jó adagot hordoz e kötelező búskomorságból, de már lélektani-realista háttér nélkül; a főszereplőt talán éppen a jólét elviselhetetlen könnyűsége nyomasztja leginkább. Érzékiség és az egyre közelgő szexuális felszabadulás száll a levegőben, a sármos Lint (Bujtor István) vitorlázni viszi a bájos fiatal Harlekint (Sáfár Anikó). A lány szinte reszket a folyton a távolba révedő férfiért, akinek belső vívódásait még a viharba forduló Balaton is nehezen tudja követni. A szerelmesek utazásuk során különböző kalandokba keverednek, főleg a férfi, aki először elsüllyedt német bombát talál, majd szerelmét egy étteremben hagyva, lelki mélybúvárkodás gyanánt magáévá teszi a szenvedő étterem-tulajdonosnőt. A Balatonon bármi megtörténhet!
„Mit értesz politika alatt? Mindent!”
Bacsó Péter Nyár a hegyen című filmje körülbelül ugyanekkor debütált, mégis sokkal több vidámsággal és életrevalósággal szolgált, miközben a kor értelmiségének apró figurácskáit egy használaton kívüli, romos barakkba terelte össze. Egy fiatal művész és tanárnő barátja eldöntik, hogy megveszik a potom összegért kínált tábort, amelyet felújítva műteremként és lakhelyként használhatnak. Pénz híján beszerveznek egy mereven szabálykövető orvost is, és együtt nekilátnak a munkának. A film az egyik szálon a fiatalok jövőbe tekintését példázza, üzenve, hogy a szétcincált múlton is épülhet még szebb jövő: a balatoni kilátás a barakkból is gyönyörű. A másik szálon pedig az orvos és egy régi barátja konfliktusainak exhumálásával az ’56 utáni megosztott társadalomnak igyekszik némi előremutatással szolgálni.
A keserűség és a remény határa 1969-ben már elmosódott: az egyikre legalább annyira nem volt ok, mint amennyire a másikra igen. Immáron nem egymással, hanem a Nyugattal viaskodtunk. A veréb is madár (rendezte: Hintsch György) egy ikerpár (mindkét szerepben Kabos László) kalandjait meséli el, az egyikük Kaliforniából hazalátogató disszidens, a másik itthon nyomorgó feltalálócska. Egy időre identitást cserélnek és ízelítőt kapnak egymás világából, amelyek mezsgyéje láthatóan nem a két személy között, de még csak nem is az országhatáron, hanem a Tourist Club bélyegzője mentén húzódik. A szatíra számos, még ma is szórakoztató jelenettel dörgöli az arcunkba azt a képmutatást, amelyre a magyar ember kevéske dollárért képes, s e kalandok leghitelesebb melegágya Közép-Európa szezonális olvasztótégelye, az imádott Plattensee.
Hogy egy ilyen filmet a szólásszabadság illúziójának fenntartásáért, a népi feszültség ártalmatlan elvezetésére engedélyeztek, vagy szimplán azért, mert még a döntéshozók sem bírták végignézni röhögés nélkül, az nem egyértelmű – viszont a balatoni filmek innentől fogva többé-kevésbé felhagynak a lélek és hazafiság firtatásával, s a belső vizek helyett a kormánykereket egyenesen nyugat felé tekerik.
Vitorlát bonts!
Ennek legszemléletesebb példái a víz iránti megszállottságát már a Harlekin és szerelmesében bizonyító Bujtor István krimijei, amelyek, ha nem is majmolják, de kissé túlzottan inspirálódnak a Bud Spencer-vígjátékokból, s a korban Amerikát is elöntő vízparti nyomozó históriákból. A „Csöpi-filmek” ennek ellenére szerethető darabokká váltak, főleg azért, mert a koppintást úgy sikerült abszolválni, hogy közben már-már zavaróan magyar volt az egész. E filmekben úgy suhant el a Balaton-felvidék kádárkockái mellett a Lada, mint Los Angeles lapos tetejű luxusházai közt a luxusautók; Martini helyett seprőpálinkát isznak, és számzáras aktatáska híján centrumos szatyorba pakolják a frissen nyomtatott bankókat. De a dollár, a dollár ugyanaz! A mindent elnyelni képes Balaton pedig tele van rejtéllyel, s még némi vízparti léhaságra és fülledt erotikára is futja.
A magyar tenger kicsit kisebb, kicsit édesebb, de ez nem állít meg minket abban, hogy úgy büszkélkedjünk vele és úgy árazzuk, mint a valódit. A Balaton olyan a gazdaságnak, mint szavannának a megáradt pocsolyák. A parton valutával fizető nagyvadak jelennek meg, s kiváló lehetőséget biztosítanak a ragadozóknak a lakomához. A zsigerelés után, a krokodil fogai közül apró mócsingdarabokat tépkedő kismadár Zimmer (Fikász) Feri, a kisvállalkozók gyöngye, aki egyoldalú szimbiózisban él a környezetével. Nemigen telhet el nyaralás anélkül, hogy – függően ellátásunk minőségétől – egy vagy több idézet eszünkbe ne jutna a róla elnevezett műből.
És már Bambi sem kapható
A szerencsét meg kell csinálni, de van az úgy, hogy a szerencse csinálja meg az embert („élesbe, hátulról”), ahogy történt az a 2004-es Szezonban is (rendezte: Török Ferenc). A még pelyhedző állú Nagy Zsolt és Nagy Ervin egy elegáns étteremben helyezkednek el pincérként. Karcagról Siófok nagy ugrás, és itt aztán akad szex, ital és tennivaló is, ám a Balatonnak ezúttal nem sikerült beváltania a hozzá fűzött reményeket, a fiúk a tervezett pornószakma helyett maximum a déli part sekély vizébe tudnak befutni. Az új rendszerhez fűzött remények pedig hamar kiábrándultságba és céltalanságba csapnak át.
Olyannyira, hogy ha feelgood filmet akarnak készíteni a Balatonról, ahhoz ma már csak múltidézésképp, egy holnemvolt-világot kergetve nyúlnak az alkotók. Tavaly például két film is kijött a témában. A Nyugati nyaralás (rendezte: Tiszeker Dániel, Lévai Balázs) 80-as éveket simogató, zötyögős nosztalgiavonat, Mézga családba oltott kémtörténet, ahol a família a francia Riviéra helyett a Balatonra kényszerül utazni. Persze nem bánják meg, végül még jobban is érzik ott magukat: életük nyaralása lesz, és a rendszert is megdöntik kicsit. A másik friss termés pedig az Együtt kezdtük (rendezte: Kerékgyártó Yvonne), amelyben egy tízéves osztálytalálkozó-szerű esküvőn gyűlnek össze a régi barátok Badacsonyban. Miközben szerelmi szálak bogozódnak, a film végig kiemelt figyelmet szentel annak, hogy a Balatont, mint életérzést el tudja adni. A főszereplőnek, aki – mint oly sokan mások – Londonba ment pincérkedni, a családi birtok és a napfényben úszó szőlőfürtök elég okként szolgálnak, hogy hazajöjjön, és jól fésült jampiból gumicsizmás, mellényes bortermelővé avanzsáljon. A film vége már egészen olyan, mintha egy nagy költségvetésű borreklámot (vagy egy kormányzati „Gyere haza, fiatal!” hirdetést) látnánk.
