A Beatles nyomába ered a Foo Fighters: filmet készítenek saját magukról

  • narancs.hu
  • 2021. november 9.

Mikrofilm

A Stúdió 666 horrorvígjáték lesz, amelyben a banda tagjai saját magukat alakítják majd.

A Foo Fighters legutóbbi stúdióaluma, a Medicine at Midnight idén februárban jelent meg. A Nirvana egykori dobosa, Dave Grohl által 1994-ben alapított rockbanda azonban máris bejelentette következő projektjét, mely nagy meglepetésre egy film lesz. Nem egy manapság divatos zenés dokura, maratoni hosszúságú videóklipre vagy koncertfilmre kell gondolni, hanem egy igazi, régivágású mozira.

A Studio 666 nevű projektet ugyanis széles körű, filmszínházas forgalmazásra szánják, már jövő év elejétől. A sztori szerint ebben a banda elvonul egy kísértetjárta kastélyba, hogy rögzítsék következő albumjukat, ám a zenélés helyet Grohlnak és társainak természetfeletti erőkkel kell megküzdeniük, ami nemcsak a tervezett lemezt, de az életüket is veszélybe sodorja. Mindezt pont olyan komolyan kell venni, ahogy hangzik – a műfaj ugyanis horrorkomédia lesz.

A rendező az a BJ McDonnel, aki a Balta 3. nevű, hasonló műfajú moziról és Slayer kisvideókról volt ismert; utóbbiakat összefűzve született meg a Slayer: The Repentless Killogy nevű rövidfilm. A banda közleményében a Studio 666-ot old school zenekaros filmnek nevezte, olyan darabokat említve referenciaként, mint a Beatles 1965-ös Help!-je, a The Monkees 1968-as Headje, vagy épp a Kiss Meets the Phantom of the Park 1978-ból. A moziban a zenekar tagjai mellett valódi színészek is feltűnnek majd, mint például Will Forte (Nebraska, Az utolsó ember a földön), Jeff Garlin (A Goldberg család, Oviapu), vagy Jenna Ortega (A zűr közepén, Igen nap).

A már emlegetett Beatles tagjai annak idején több filmben is feltűntek magukat alakítva. Ezek közül a leghíresebb talán az Egy nehéz nap éjszakája című klasszikus Richard Lester rendezésében. Manapság azonban inkább az olyan zenés életrajzi filmeknek van nagy keletjük, mint a Bohém rapszódia, vagy a Rocketman. Szintén szaporodnak a zenés örökségfilmszerű musicalek, amikor a teljes sztori egy-egy együttes zenéi vagy hatása köré rendeződik: a folytatást is megélt Mamma Mia óta megszületett már a Beatles-inspirálta Yesterday, vagy a Bruce Springsteen-fémjelezte Vakító fény is. Azt, hogy a Studio 666-ban felcsendül-e majd az Everlong, a The Pretender vagy a Best of You, egyelőre nem tudni.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

 

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.