A Facebook feladni látszik a sorozat-harcot

  • Szabó Ádám
  • 2020. január 22.

Mikrofilm

Van valami, amibe az ő bicskájuk is beletört.

Ma már az is tisztában van azzal, hogy a sorozatok aranykorát éljük, aki az elmúlt pár évet egy földalatti bunkerben töltötte – a kínálat sokszínűségéről sokat elárul, hogy egy hasonló alaptörténetű sorozat négy évadig hatalmas sikerrel futott a Netflixen.

A cég legalább akkora egyeduralkodó a streamingek piacán, mint a Disney a stúdiók között – míg azonban utóbbit megszorítani sem tudja senki, a Netflix egyre nagyobb konkurenciával kénytelen szembesülni: elindult a Disney Plus, az AppleTv+, nemsokára pedig startol az NBC és az HBO saját online tékája is.

Míg a platformok többsége egymásra licitál a berendelt műsorok, sorozatok számában, az elköltött dollármilliókban, az egyik szereplő mégis hátrébb lép az öldöklő streaming-harcból. A Facebook Watch két sorozatát is elkaszálta.

Jelenet a Sorry for your loss című filmből

Jelenet a Sorry for your loss című filmből

 

 

A Sorry for your loss című, Elizabeth Olsen főszereplésével készült drámából két évad készült; a kritikusok szerették és a nézőszámai sem voltak rosszak – a fejesek mégis úgy döntöttek, nem éri meg a befektetést. Hasonlóan járt a Limetown nevű, Jessica Bielt felvonultató krimi, ami egy évad után fejeződik be. A Facebook a Youtube-hoz hasonlóan valójában

soha nem tudott számottevő szereplővé válni

a sorozatiparban – utóbbi ráadásul már tavaly elkezdte leépíteni a saját gyártású műsorait. A Facebooknak azért még maradt eredeti tartalma, ezek viszont inkább könnyedebb hangvételű talkshow-k, melyeket könnyebb megemészteni a hírfolyam-görgetés mellett, mint a halálról és gyászról szóló Sorry for your loss-t.

Nagy sikerrel fut például a Jada Pinket Smith nevével fémjelzett Red Table Talk, hamarosan pedig az egyik legismertebb amerikai műsorvezető, Steve Harvey is saját műsort kaphat majd. A már megköttetett szeződések értelmében a The Birch című negyedórás horrorsorozat készítői is további tartalmakat gyártanak majd a Facebookra – teljes kivonulásról tehát egyelőre nincs szó, de a nyilatkozatok szerint óriási befektetések és sorozat-berendelések egy ideig nem várhatóak a közösségi oldaltól.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.