Shoah – héber szó, jelentése: megsemmisülés. Claude Lanzmann azonos nevű, monumentális alkotása nemcsak filmtörténeti jelentőségű mű, de kordokumentum, emlékmű, figyelmeztetőtábla és letaglózó erejű visszaemlékezés is. Sokkal több, mint egy holokauszt dokumentumfilm – a rendező ráadásul mindkét kifejezés ellen felemelte már a szavát.
Szerinte ugyanis a holokauszt nem megfelelő kifejezés arra, ahogy a nácik a második világháború alatt 6 millió zsidót irtottak ki. A szó eredetileg ugyanis azt jelentette: teljesen elégedett áldozat Istennek. "Másfél millió zsidó gyereket áldoztak volna fel azért, hogy elérjenek Istenhez?
A megnevezés igenis fontos.
Ez egy katasztrófa volt, egy csapás, ezt pedig héberül úgy vejezzük ki: shoah." Alkotását szerinte dokumentumfilmnek sem kellene bélyegezni. "Nem rögzítettem olyan valóságot, amely a film előtt létezett – nekem kellett megteremtenem a valóságot", mégpedig "gyilkosok, áldozatok és szemlélődők arcainak és hangjainak kórusából".
Lanzmann filmjében nem használt archív fotókat vagy felvételeket – célja nem az, hogy a zsigeri érzékeinkre hatva sokkoljon minket a csontsovány rabok vagy embertelen körülmények képeivel. Az ilyennel operáló holokausztfilmek nagy része ugyanis csak a történelmi borzalmat kihasználva próbálja megrémíteni a nézőjét. A rendező épp ezért a Schindler listáját ugyanúgy elutasítja, mint Az élet szépet. Ezekben ugyan jócskán akadnak elborzasztó képsorok, de mégis azt szolgálják, hogy emészthető, szentimentális formában nyújtsák át nekünk a holokausztot.
| ||
Lanzmann filmje szinte kizárólag interjúkból áll – mégis, semmi nem formálta olyan mértékben a mai holokauszt-képünket, mint a Shoah. És sokkal nehezebb is végignézni, mint a Schindler listáját, s nem feltétlen a hossza miatt. A túlélők, tettesek és áldozatok közül sokan harminc évvel a történtek után mesélik el először történetüket. Lanzmann nem emlékezésre kéri őket, hanem arra, hogy ismét éljék át, mi történt velük.
Nem megmagyarázni akarja a holokausztot.
"A kérdés, hogy miért ölték meg a zsidókat, azonnal megmutatja saját obszcenitását" – magyarázta. "Itt nincsen miértek" – fogalmazott Primo Levi zsidó író, maga is holokauszt túlélő.
| ||
Lanzman 1973-ban kezdett el dolgozni filmjén – korábban újságíróként dolgozott, a Shoah előtt egy dokumentumfilmet rendezett, amelyben saját zsidó identitásának gyökereit kutatta. "Miután elkezdtem, nem tudtam abbahagyni" – magyarázta főműve készítésének körülményeit. "A Shoah készítésének 12 éve alatt olyan voltam, mint egy vak ember, mint egy szemellenzőt viselő ló. Nem tudtam balra vagy jobbra nézni, kizárólag előre, egyenesen a shoah fekete körébe". 300 órányi anyagot forgatott; a tanúvallomások mellett ellátogatott a borzalmak helyszíneire is – a film dinamikáját a megrendítő visszaemlékezések és a mút helyszíneinek jelen idejű bemutatása adja.
A rasszizmus és szélsőséges nézetek megerősödésével manapság nem szorul magyarázatra, miért kell újra és újra megemlékeznünk a történelem egyik legszörnyűbb tettéről. A személyes történeteknek összehasonlíthatatlanul nagyobb erejük és hatásuk van, mint az eseményeket tisztes távolról szemlélő történelemkönyveknek, magyarázatoknak.
Egyre kevesebben vannak, akik saját maguk mesélhetnék el, mi történt velük – a Shoah-val viszont hangjuk máig fennmaradt. Hitler napjainkban legalább annyira filmbeli antihős, mint történelmi figura.
A holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából – 75 éve, 1945. január 27-én szabadította fel a Vörös Hadsereg az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábort – az Izraeli Kulturális Intézetben nézhetjük meg a Shoah-t. A 9 és negyed órás, eredetileg kétrészes filmet szünetekkel, 4 részletben vetítik.
A filmvetítést Budapesten a Goethe Intézet és az Izraeli Kulturális Intézet közösen szervezik meg. További részletek ezen a linken, az esemény pedig itt érhető el.
