Film

A francia őrszem

  • - kg -
  • 2021. március 10.

Mikrofilm

Vannak a B filmek és van A francia őrszem, Olga Kurylenko bosszúfilmje, amelyben a hajdani Bond-girl egy orosz oligarcha után ered, hogy megbosszulja, amit az a húgával tett.

Kurylenko szerepeltetése akár jó hír is lehetne, hiszen ez egy alapvetően férfi műfaj, amelynek kortárs művelői közül talán Liam Neeson a leghíresebb. A Neeson-féle Elrabolva-filmeket igazán nem lehet túlzott eredetiséggel vádolni, sok nyaktörés és egy szem maradandó mondat van bennük („meg fogom keresni, meg fogom találni, és meg fogom ölni”), és az is a színész megejtően komoly interpretációja miatt vált közkinccsé.

A francia őrszemhez képest azonban a Taken-trilógia komoly emberi drámának tűnik shakespeare-i mélységekkel. Pedig Kurylenko francia katonájának még poszttraumás stresszt is írtak a történetbe, igaz, ezzel kár volt vesződni, mert bár a színész szépen hozza a tüneteket, olyan az egész, mint amikor a produkciós asszisztensnek szólnak, hogy mindjárt forgatás, guglizza már be, hogy PTSD. Emellett egy kis nyálcsorgatásra alkalmas szexet és két népszerű halálnemet is beleírtak a filmbe: az egyik a férfifejjel lebontott piszoár, a másik a gyümölcssalátához járó villával megejtett nyakba szúrás – mindkettő tíz évvel ezelőtt élte fénykorát. De az már tényleg több a soknál, hogy az orosz oligarcha villájába csak úgy, egy résnyire nyílt kapun be lehet sétálni; ilyen slamposságra még Bruce Willis leszálló ágban lévő karrierje során sem volt példa, pedig Bruce-ék is ugyanarról az orosz oligarcha­castingról szerzik be a fő gonoszokat, mint a Kurylenko-csapat.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk