Corneliu Porumboiu filmje első ránézésre gyönyörű stílusgyakorlatnak tűnik noir hangnemben. A klasszikus amerikai noirokhoz kapcsolódó idézetek és Tudor Mircea ragyogó kameramunkája olyan felszíni csillogást ad a filmnek, hogy nehéz meglátni mögötte a rendezőt foglalkoztató témákat és a munkásságában meghúzódó folyamatosságokat. Porumboiu a román új hullám egyik prominenseként indult, s mint ilyen mélyen érdekelt a Ceaușescu-rezsim bűneinek és abszurditásának feltárásában (Volt-e vagy sem?; Rendészet, nyelvészet). Ám izgatják a filmes forma és a nyelv problémái is (Amikor Bukarestre száll az éj; Rendészet, nyelvészet). A hegyek szigetében ezek mind ott bujkálnak, de egy kicsit ásnunk kell értük.
Cristi (a kérges és titkon romantikus Vlad Ivanov) korrupt bukaresti rendőr, aki belekeveredik annak a spanyol drogbandának a pénzmosási ügyleteibe, amely után nyomoz. Helyzetét nehezíti, hogy jó noirhősként beleszeret a femme fatale Gildába (értik, ugye?), a bandavezér nőjébe. Hogy a lehallgatást kijátsszák, a banda tagjai La Gomera szigetén húzzák meg magukat, és megtanulják az őslakosok máig fennmaradt füttynyelvét. Ami első hallásra röhejesnek hangzik, egyre mélyebb rétegekkel bővül a filmben: a román nyelv sajátosságai, a fordítás nehézségei és az árulás/
őszinteség mind kibontakoznak a füttynyelvben. Porumboiu élvezettel játszik a színekkel, a noiros fény-árnyék kontrasztokkal és a napsütötte Kanári-szigetek és szürke Bukarest között húzódó ellentéttel is. A hegyek szigete a felszínen, de egy kicsit a mélyben is gyönyörködtet.
Forgalmazza a Mozinet
