Film

A láthatatlan ember

  • - kg -
  • 2020. április 5.

Mikrofilm

H. G. Wells nagy szívességet tett a jövő kispénzű horrorfilmeseinek, hiszen A láthatatlan emberben az a jó, hogy nem látszik, és amíg nem látszik, és se pisztolyt, se serpenyőt, se statisztát nem emelget, addig elég egy sötétbe burkolózó, baljóslatú szobasarok, hogy máris egy őrült tudós láthatatlan alakját sejtsük ott. Mivel a sötét sarkok legfőbb tulajdonsága, hogy saját jogon, mindenféle hollywoodi rásegítés nélkül is baljóslatúak, ezzel máris nyert ügye van a filmeseknek, elég csak a kívánt falfelületet rémült tekintettel pásztázó szempárt ügyesen castingolni. Főleg egy olyan feldolgozásban, amelyben nem a láthatatlanságot feltaláló tudós a főszereplő: pedig 1933-ban, a klasszikus verzióban még ő volt a fő attrakció. Ahogy láthatatlan fejéről sátáni kacajjal lehámozta a bandázst, ahogy sikolyok kíséretében megvált műorrától, az ma is főnyeremény. 2020-ban azonban se bandázs, se műorr, Elisabeth Moss viszont a MeToo-éra horrorhősnőjeként néz szembe láthatatlan zaklatójával, aki látható formájában is bántalmazta őt. Az új feldolgozás az olcsó, de tűrhető, sőt olykor egyenesen invenciózus horrorjairól elhíresült Blumhouse-nál készült, a büdzsé Moss minőségi rettegését és mélyen átélt magára találását még csak elbírta, mindenki más azonban tipikus B filmes kellék, pedig az őrült tudós azért megérdemelt volna egy kvalitásos vicsorgást. Minden együttérzésünk szegény színészé, aki bizonyára megörült a hírnek, hogy egy kiadós címszerep hullott az ölébe, és csak akkor lohadt le arcáról a mosoly, amikor megtudta a film címét.

Forgalmazza a UIP–Duna Film

 

 

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.