Film

A láthatatlan ember

  • - kg -
  • 2020. április 5.

Mikrofilm

H. G. Wells nagy szívességet tett a jövő kispénzű horrorfilmeseinek, hiszen A láthatatlan emberben az a jó, hogy nem látszik, és amíg nem látszik, és se pisztolyt, se serpenyőt, se statisztát nem emelget, addig elég egy sötétbe burkolózó, baljóslatú szobasarok, hogy máris egy őrült tudós láthatatlan alakját sejtsük ott. Mivel a sötét sarkok legfőbb tulajdonsága, hogy saját jogon, mindenféle hollywoodi rásegítés nélkül is baljóslatúak, ezzel máris nyert ügye van a filmeseknek, elég csak a kívánt falfelületet rémült tekintettel pásztázó szempárt ügyesen castingolni. Főleg egy olyan feldolgozásban, amelyben nem a láthatatlanságot feltaláló tudós a főszereplő: pedig 1933-ban, a klasszikus verzióban még ő volt a fő attrakció. Ahogy láthatatlan fejéről sátáni kacajjal lehámozta a bandázst, ahogy sikolyok kíséretében megvált műorrától, az ma is főnyeremény. 2020-ban azonban se bandázs, se műorr, Elisabeth Moss viszont a MeToo-éra horrorhősnőjeként néz szembe láthatatlan zaklatójával, aki látható formájában is bántalmazta őt. Az új feldolgozás az olcsó, de tűrhető, sőt olykor egyenesen invenciózus horrorjairól elhíresült Blumhouse-nál készült, a büdzsé Moss minőségi rettegését és mélyen átélt magára találását még csak elbírta, mindenki más azonban tipikus B filmes kellék, pedig az őrült tudós azért megérdemelt volna egy kvalitásos vicsorgást. Minden együttérzésünk szegény színészé, aki bizonyára megörült a hírnek, hogy egy kiadós címszerep hullott az ölébe, és csak akkor lohadt le arcáról a mosoly, amikor megtudta a film címét.

Forgalmazza a UIP–Duna Film

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Kilátástalanul

A tömött tokiói metróknál és a csúcsforgalomnál egy rémisztőbb van: mikor magunk maradunk egy aluljáróban. Bármelyik pislogó lámpa mögötti kanyarban ott lapulhat egy rém – vagy jegyellenőr! –, a hidegen ásító csempék pedig egyetlen pillanat alatt fullasztó börtönné változhatnak.

A csavar

Gösta Engzell a II. világháború éveiben (is) hivatalnok volt a svéd külügyminisztérium jogi osztályán, ha hinni lehet a filmnek, az alagsorban, közvetlenül a kétes állapotú szennyvízcsatornák szomszédságában, egy emiatt jogosan panaszkodó, kis létszámú stáb főnökeként.

Az ara kivan

Maggie Gyllenhaal dühös, és majd szétfeszítik a határozott tézisek. A mennyasszony! e két érzés nyomait viseli magán a leghatározottabban; feszül a varratoknál, majd kibuggyan belőle a sok vitriol.

Elég, ha röhögünk?

Évek óta következetesen építi drMáriás azt a vizuális univerzumot, amelyben történelmi figurák, kortárs politikusok, popkulturális ikonok és fiktív szereplők keverednek egy groteszk társadalmi panorámában. A most bemutatott anyag az életműnek egy újabb, sűrített fejezete. Egyszerre provokáció és diagnózis, összegzés a kerek számok mentén (Máriás 60/Tudósok 40), ugyanakkor reagálás a mára.

Antropomorf univerzum

A művész 2014-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem grafika szakán, több csoportos és egyéni kiállítása is volt már. 2017-ben elnyerte az Év grafikája díjat, és ugyanezen évben Jagicza Patríciával közösen készített nagy méretű gumicukornyomata is díjat nyert a Miskolci Grafikai Triennálén.

Illúziók, realista keretben

Van a világtörténelemnek egy kényelmes morális olvasata: nagy háborúk és nagy békék váltják egymást, nagyhatalmak emelkednek fel és buknak meg, a kisebb államok pedig sodródnak a hullámverésben, majd a demokrácia győzedelmeskedik.

Itt éreztük magunkat otthon

Hol volt eddig a társadalom, hogy az elmúlt tizenkét hónapban hirtelen évtizedes sztorik kezdtek hatni rá elementáris erővel? Mire véljük ezt a ráébredést? És számít, hogy vannak, akik már húsz éve erről beszéltek?