A film tanúsága szerint nincs olyan hely a világon, ahol nagyobb gyanakvással tekintenének a csodákra, mint a Vatikán. Egész bizottságot küldenek a meggyötört tinédzser nyakába, aki az őt megszólító Szűz Mária békességre és szeretetre buzdító üzenetét akarja átadni – előbb gyóntatójának, majd a csoda hírére egyre nagyobb számban összesereglő, gyógyulást és vigaszt remélő hívőknek. Teológus és pszichiáter csakúgy van e bizottságban, mint ördögűző, ám a kérdezés és nyomozás joga egy agnosztikus tényfeltáró újságíróé, aki épp a szíriai háborúból érkezik, s ottveszett barátját gyászolja.
Míg súlyos, egzisztenciális, az emberi létezés mibenlétének kérdéseit komoly elszánással tárgyaló dráma látszik kibontakozni, három elem tartja fenn a krimihez illő feszültséget. Ezek közül a legfontosabb Vincent Lindon borostája. A borotválkozást feltűnően hanyagoló sztárriporter minden szemrebbenése csontig hatol, ő a megvesztegethetetlen, józan tisztesség. Nyilván az volt a rendezői instrukció, hogy az ő ismerősen férfias, hallgatag alakjában öltsön testet mindaz az empátia, könyörület, segítőkészség és szeretet, amely a filmbéli egyháziakból oly tüntető egyértelműséggel hiányzik. A másik fontos elem a rendező kvalitásait dicsérő hangulatteremtés. A félbehagyott jelenetek, elharapott beszélgetések, egyáltalán az információ visszatartásának-adagolásának ravasz koreográfiája már-már hipnotikus hatást kelt, bevonz, involvál, részvételre késztet, akarjuk tudni mi is, hogy történt-e csoda valóban. Azután ott van az elvek, állítások, kétségek és váratlan összefüggések hálója, amelyből tényleg nincs más kivezető út, mint azt a film érzelmileg leginkább telített jelenetében ki is mondják, csak a legapróbb részletek tisztázása – mindenáron. Akár emberek hitének, egzisztenciájának, sőt életének lerombolása árán is.
Ám az igazság pillanata nem csak a filmben jön el, hanem a film számára is. Akkora rákészüléssel, amekkorával itt felvezetik a kibontakozást, az ember valami nagyon megrendítő, nagyon esszenciális zárlatot vár, katartikusan újszerű választ a felmerült kérdésekre – s nem csak arra, hogy ki valójában a szentként tisztelt látnok, aki titkos útjain farmeros-csuklyás kamasszá vedlik vissza. Ahhoz azonban egy Kieślowski kellene, meg valami meggyőződés, hogy az ember, amellett, hogy bármikor képes letaposni, kiszolgáltatni, elpusztítani a másik embert, mégis, ennek ellenére vagy ezzel együtt is: spirituális lény, akinek van viszonya, még ha negatív is, azzal a transzcendens tartalommal, amely benne akkor is jelen van, ha inkább letagadná. Xavier Giannoli azonban tényleg krimiben utazik, s amikor fény derül az ügyesen szőtt összefüggések mibenlétére, csak nézünk értetlenül, hogy most akkor tényleg az itt elővezetett ványadt tanulság kimondására lett felvonultatva ez az impozáns apparátus? A hatalmas füstöt ilyen aprócska láng kelti? A film első két órájának csinnadrattás bevezetése után részben (ami a jelenést illeti) arcpirítóan banális, részben pedig (ami a látomásban részesült lányt illeti) nevetségesen életszerűtlen megoldáson képedhet el végül a néző.
Forgalmazza a Vertigo Média
