A legváratlanabb triónak sikerült megidéznie Agatha Christie szellemét

Mikrofilm

Selena Gomez, Steve Martin és Martin Short nyomozós sorozata, az Only Murders in the Building a múlt év egyik legsikeresebb sorozata volt, nem is érdemtelenül.

A Gyilkosság az Orient expresszen 2017-es remake-je után hamarosan debütál Kenneth Branagh második Agatha Christie-filmje, a Halál a Níluson is – a krimikirálynő szellemiségét azonban már rég nem a regényadaptációi között kell keresni. Ott van például a pandémia előtti mozivilág egyik utolsó, hangos sikerét arató Tőrbe ejtve. Star Wars: Az utolsó jediket is jegyző Rian Johnson rendező filmjéért a nézők és a kritikusok is odáig voltak, forgatókönyvét Oscarra jelölték, 40 milliós költségvetésére pedig világszinten több mint 300 millió dollárt hozott, nem csoda, hogy szinte azonnal felvetődött a folytatás gondolata. A jogokért a legmenőbb streamingszolgáltatók szálltak harcba, végül pedig a Netflix győzött, amely több mint 400 millió dollárt fizetett két további felvonásért.

A Tőrbe ejtvéhez hasonló szenzációt aratott az Only Murders in the Building című sorozat tavaly az online világban: három Golden Globe-ra jelölték, de ott volt a legjobbak között a Színészek és az Írók céhénél is, és alig volt olyan év végi toplista, amelyen ne szerepelt volna – mi is beválogattuk a legjelentősebb új műsorok közé.

A két produkció pedig nem csak abban közös, hogy krimiként egy-egy rejtélyes halálesetet járnak körül:

mindkettő Agatha Christie-t idézi meg, de a mai, fiatal nézők számára is vonzó frissességgel, a popkultúrára érzékenyen reagálva, posztmodern csavarral.

A Tőrbe ejtve és az Only Murders in the Building is szétszedik a klasszikus, unalomig ismert „ki tette?”-típusú nyomozás dramaturgiáját, majd annak alapjait megtartva, az összetevőket önreflexív iróniával megtöltve tárják a néző elé a sztorit. A végeredményben maga a rejtély legalább olyan fontos, mint a poénok, mindez azonban egyik esetben sem válik paródiává.

Az Only Murders… három krimirajongó karakterről szól, akik egy előkelő New York-i épületben tengetik napjaikat. A Steve Martin alakította Charles-Haden Savage szebb napokat látott színész, akire egyedül az általa alakított nyomozó miatt emlékeznek, már ha egyáltalán felismeri valaki. A Martin Short által alakított Oliver Putnam hatalmas álmokkal bíró színházi rendező, akinek víziói jobbára hatalmas bukásokkal végződtek, így jelenleg a lakbér kifizetése is problémát jelent számára. Selena Gomez pedig egy Mabel Mora nevű karaktert játszik, aki egy rokona elhagyatott, felújítás alatt álló lakásába költözött be, de az épület számára inkább egykori gyerekkori barátainak fájó emlékét őrzi – annak idején ugyanis nyomozósdit játszva ezen a környéken nőtt fel. Mindhárman hatalmas rajongói ugyanannak a true crime podcastműsornak, amikor pedig egyik szomszédjuk gyilkosság áldozatává válik, együtt kezdenek nyomozni az ügyben.

„Milyen lenne, ha Nora Ephron (A szerelem hullámhosszán, Harry és Sally) egy rejtélyes bűnügyi sorozatot készítene?” – hangzik a show talán legtalálóbb leírása.

A műsor remekül ötvözi ugyanis az Agatha Christie, vagy épp Hitchcock-típusú történeteket a könnyed, New York-i komédiák hangulatával.

Maga a központi rejtély érdekes ugyan, ám ennek csűrés-csavarásában nem sok olyan van, amit nem láthattunk korábban. A poénok nagy része a Steve Martin és Martin Short képviselte idősebb karakterek és a Selena Gomez fémjelezte zilleniálok összecsapásából és eltérő világnézetéből ered. Szerencsére akad néhány egészen eszement ötlet, ami épp ezért működik: egy részben például az önmagát alakító Sting is gyanúsítottá válik, egy másik epizód pedig azért emlékezetes, mert egyáltalán nincsenek benne párbeszédek.

Összességében azonban a sorozat nem akarja feje tetejére állítani a műfajt – valódi ereje épp abból ered, hogy annak szabályait tiszteletben tartja, de nem veszi túl komolyan, és szinte folyamatosan kikacsint a nézőkre. Egyik legnagyobb újítása az önreflexív eszközként használt podcast-szál: a pénzügyi csőd elől menekülő Putnam úgy dönt, a trió nyomozásából gyilkossági podcastet készít, pont olyat, mint amelyikért mindhárom karakter rajong. A kezdetben alig hallgatott műsoruk aztán hatalmas siker lesz, ez pedig nyilván a detektívesdire is hatással lesz. Hasonló eszközökkel élt a formabontó American Vandal című sorozat is, amely egyszerre szedte atomjaira a true crime dokusorozatokat és parodizálta ki a műfajt. Az Only Murders… ehhez hasonlóan remekül játszik rá a közönség rejtélyek iránti szenvedélyére is: elég csak a közelmúlt Gabby Petito-ügyére gondolni, ahol tömegek kezdtek nyomozásba a közösségi médiában.

Az Only Murders… igazi sikere azonban nem a posztmodern utalásokban, a sztoriban vagy a poénokban van, hanem főszereplőin, a tavalyi év másik krimi-szenzációjához, az Easttowni rejtélyekhez hasonlóan a bűnügy csak az apropót szolgáltatja a karakterek kiteljesedéséhez. A casus bellit itt ráadásul szó szerint kell érteni: a három főhős valójában csak azért kezd nyomozásba, mert így több időt tölthetnek egymással, ugyanis egyszerűen nincs más dolguk. Mindhárman végtelenül magányosak és mindegyikük menekül valami elől: Savage-re egykori házasságának árnya vetül, Putnam-et saját, gyászos karrierje és kilátástalan anyagi helyzete nyomasztja, míg Morának több sötét folt is akad a múltjában. Mikor egy másik, ugyancsak magányos és mindenki által megvetett lakót meggyilkolnak, azonnal együtt tudnak érezni az elhunyttal, és a gyilkos megtalálása mellett legalább annyira fontos, hogy ők maguk feloldozást nyerjenek és társakra leljenek.

A színészkedés mellett Martin, Short és Gomez is producerként segítették a show létrejöttét, míg a legfontosabb, showrunneri feladatokat Martin együtt látta el John Hoffmannal (Grace és Frankie). Előbbi volt az, aki már a kezdetekkor berántotta maga mellé főszereplőnek barátját, Martin Shortot. Készítettek egy színészi álomlistát a további szereplőkről: ennek tetején szerepelt Selena Gomez, míg a fontosabb mellékszerepekre Jane Lynch-et, vagy épp Nathan Lane-t nézték ki, és mindenki igent mondott a projektre.

A siker hatására természetesen máris berendelték a folytatást – a sztori a műfaj hagyományaihoz hűen véletlenül amúgy is egy cliffhangerrel végződik. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A végtelenített Simonka-per a bírói függetlenség árnyékában

A Simonka-per bírája, Laczó Adrienn lemondása nem a politikus elleni büntetőperről szól, de azt (is) nagymértékben befolyásolja. Egyrészt a szemünk előtt játszódik le egy irreálisan elhúzódó elsőfokú bírósági eljárás, másrészt a bírósági szervezet súlyos rendszerhibái mutatják, hogy egy tárgyalás hogyan fordul bohózatba és mi lesz a bírói autonómiával.