A tehetséggondozás ábrázolásának is megvannak a maga toposzai – ezek általában csupa pozitív dolgot állítanak mentor és tanítvány viszonyáról (Holt költők társasága, Good Will Hunting, Fedezd fel Forrestert!). Arról már kevesebb szó esik, hogy mennyi erőszak, önkény és hatalmi játszmázás vegyülhet az útegyengetésbe, talán a Whiplashben láthattunk egy igazán toxikus tanár-diák kapcsolatot (de ez a film sem volt mentes az abúzus romantizálásától).
Sara Colangelo ártatlanul kezdődő, de egyre rémisztőbb mélységekbe bukó filmje a mentori kapcsolat még ennél is komplexebb, sötétebb bugyraiba rángatja a nézőt. Lisa, az enyhén frusztrált, de nem tökéletesen boldogtalan óvónő egy nap meghallja, ahogy Jimmy nyugtalan járkálás közben szavalni kezd. A költészet iránt fogékony nő felfedezi a kisfiúban a poétát, és egyre ambivalensebb szenvedéllyel igyekszik táplálni a Jimmyben pislákoló lángot. Maggie Gyllenhaal borzongatóan lebegteti a figurát megszállottság és elhivatottság között: Lisa csak saját középszerűségét próbálja ellensúlyozni Jimmy mentorálásával? Rendben van-e, hogy először sajátjának hazudja a gyerek verseit, majd fellépteti egy exkluzív New York-i költőszalonban? Meddig mehet el egy tanár, ha azt tapasztalja, hogy környezete nem támogatja eléggé a gyermek tehetségét? Még az sem biztos, hogy Jimmy kényszeres verselése nem egy traumatizált gyermeki elme segélykiáltá-sa-e. Mindent és azok ellenkezőjét is sugallja A tanítónő, de épp így sikerül megmutatnia, hogy milyen érzékeny és egyben erőszakos a viszony felnőtt és gyermek között.
Forgalmazza az ADS Service
