Film

Az átkelés madarai

Mikrofilm

Ciro Guerra 2015-ös filmje, A kígyó ölelése mintha minden vele egykorú filmes irányzattól és zsánertől elszakadva, a maga saját kis mikrokozmoszában létezett volna – paradox módon szinte sokkoló volt kontemplatív komótosságával és régimódi, de időtlen motívumválasztásaival. A rendező új filmjével már kissé jobban rákapcsolódik kora áramlataira (Narcos és a hasonszőrű Escobar-életrajzok), de épp csak megidézi a gengszterfilmek toposzait, már szét is szereli és transzformálja is azokat.

A rendhagyó bűnfilm főhősei a Kolumbia északi részét benépesítő wayúu törzs tagjai. Az egyik befolyásos klán mátriárkájának lánya épp most lejti el első rituális táncát kérőinek. A klánon kívüli, kávécsempészésből élő Rapayet vet szemet Zaidára, de nincs elég pénze a hatalmas hozományra. Spa­nyol ajkú barátjával áttérnek a marihuánacsempészetre, ami láthatóan jobban jövedelmez, hála az országban rendre felbukkanó amerikaiaknak. A fiatalember elnyeri Zaida kezét, de ezzel párhuzamosan romlásba dönti a hagyományaikhoz ragaszkodó klánt. Guerrát és rendezőtársát, Cristina Gallegót szinte etnográfusi láz fűti, amikor a néző elé tárja a wayúuk ezerszínű szokásait. A túltelített, szinte pszichedelikus jelenetek egyszerre bizsergetően idegenek és ismerősek, megidézik Jodorowsky látomásszerű filmjeit, de ahogy a chilei-mexikói rendezőnél, úgy Guerránál sem puszta öncél a vizuális gyönyör. Az átkelés madarai ugyanúgy az erjedő, mutálódó hagyományok és a gyökértelenné váló generációk elsiratása, mint A kígyó ölelése.

Forgalmazza a Mozinet

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.