Víg Mihály

A társaság fénylő csillaga

Xantus János születésnapjára

  • Víg Mihály
  • 2019. december 7.

Mikrofilm

Ahogyan nincsenek nagy öregjeink, mint volt Kodály vagy Arany János, ugyanúgy nem szoktak kalaplevéve, szeretettel emlékezni a nemrég még köztünk élő kortársakra, mert mindent elsodor a zagyva zsivaj, és lassan elfelejtkezünk olyan fontos dolgokról, mint például a barátság.

Nov. 7. nekem (mint oly sok kortársamnak a hatvanas években) a bús kora téli, hamar besötétedett estéken tartott Nagy Októberi Forr. emlékezéseket jelentette. Csapatzászlónak tisztelegj, nyakkendő, megint elmondják, hogy elhangzott a sorsdöntő lövés. Auróra cirkáló, Lenin. Nem röhögtünk, csak majdnem elaludtunk. De én mégis, mindennek ellenére is szerettem volna felvidámodni, és úgy látszik, hogy jól imádkoztam, mert megtudtam, hogy ez az álmos őszi nap igazi ünnep is. Nagyszerű emberek születtek ezen a napon, akikre emlékezve felvidulunk. Közülük volt egyik Xantus János (1953–2012), akiről most írni próbálok.

Beszélték, hogy Old Shatterhand leszármazottja, hiszen Karl May dédnagyapjáról, Xántus Jánosról, a Fővárosi Állat- és Növénykert megalapítójáról mintázta a legendás vadnyugati hőst. De János is egy, már életében szentté vált, örök, elmúlhatatlan emléket hagyó daliás férfiú volt. Egy fejjel magaslott ki kortársai közül, nemcsak termete, de becsületessége, okossága miatt is.

Kamaszkoromban mindenkit jobban vonzott a filmrendezői szak, mint bármi más ezen a világon. S jóllehet háromszázezren éreztek vágyat e mindennél vonzóbb szakmához, csak a legbátrabb háromezer felvételizett. Hatot fel is vettek. Felvették őt is, és ez a hierarchia csúcsára repítette.

Divatban volt a filmművészet. Szőcs-, Ranódy-, Fábry-, Jancsó-, Makk-filmeket néztünk, és a külföldieket. Fellini, Hitchcock, Tarkovszkij, Pasolini, Bergman. És ott volt még a legendás BBS. Erdély, Bódy, Dobai, St. Auby, Hajas, Pauer, Najmányi, akik hirtelen eszembe jutnak az experimentális, szemiotikára koncentráló filmesek közül, míg a másik oldal a dokumentum- és pszeudo-dokumentumfilmekre felesküdöttek csoportjából állt. Dárday, Vitézy, Gulyás testvérek, Tarr. (A felsorolás nem teljes.)

Azért akartak a legprogresszívebb elmék filmet készíteni, mert ez egy még felfedezetlen terület volt. Egyszerre filozófia, költészet, színház, zene, térművészet, technológia, politikai állásfoglalás. Késhegyre menő viták a filmekről (hogy ki kapjon pénzt). De demokrácia. Hiszen érvelni kellett, okosnak kellett látszani. És ők okosak voltak. (Hallani kellett volna, ha ezek a fejek elkezdtek egymással vitatkozni. Nagyon örült a sok tag, ha fültanúja lehetett a véget nem érő okos beszédeknek, a társulati üléseknek.) Ennek a társaságnak lett fénylő csillaga Xantus János.

A társaságban, akik óriássá nőve élnek a képzeletünkben, akiket szeretnénk meghallgatni, és hiányuk szinte könnyet csal a szemünkbe. Akik mind kérlelhetetlenül őszinték szerettek volna lenni (magukhoz is), akik megvetettek mindenkit, aki megpróbál hazudni. Ó, ha ma meghallgatnám a véleményüket a nem mindig egyszerű történésekről! Ha ma is megkérdezhetném a Jánost, hogy mit szól mindahhoz, ami van.

Ha a magyar filmnyelvi kísérletezés aranykorát vizsgálnánk, Xantus János filmjei minden bizonnyal megkerülhetetlenek lennének. Nagy ajándéka a sorsnak, hogy ismerhettem őt. Sokat tanultam tőle. Nyugalmat, derűt, dolgok fölé nézést. Nyitott, oldott, humoros beszélgetések. (Ezek a beszélgetések hiányoznak a legjobban.)

Közelg nov. 7. Megemelem a kalapom, és szeretettel köszöntöm születése napján. És rajtam kívül, gondolom, még nagyon sokan, mert nagyon sokan szerették.

 

Neked ajánljuk

Kutyából nem lesz unikornis

  • SzSz

„1 millió dollár nem tuti. Tudjátok mi a tuti? 1 milliárd dollár” – fűzi be Sean Parker, a simlis befektető a Facebook tejfelesszájú, egyetemista alapítóit a The Social Network – A közösségi hálóban. A Justin Timberlake játszotta pasas maga a gonosz kapitalista csábító, aki David Fincher filmje szerint főszerepet játszott abban, hogy néhány kapucnis srác nekifutásából vanity project helyett végül az egész világot meghódító gigavállalat jöjjön létre.

A legnagyobb átverés

Alighanem biztosra akart menni a Netflix, amikor jó pénzért – erről még lesz szó – megvette 2018-ban az akkor már internetszerte nagy népszerűségnek örvendő, és épp börtönbüntetését töltő álörökösnő, Anna Sorokin élettörténetének megfilmesítési jogát, és hozzá ugyancsak szép pénzért leszerződtette az Y generációs narratívák kipróbált tévés elbeszélőjét, Shonda Rhimest. Biztosra mentek, csak épp azt nem tudták eldönteni, hogy mit is akarnak ezzel az egésszel kezdeni, mit szeretnének mondani a történetről, és miért tartják egyáltalán érdekesnek a Sorokin-sztorit.

A legnagyobb tűzijáték

  • Csabai Máté

Zabszem van Tigran Hamasyan seggében. Az örmény folklór, a thrash metal, a prog rock és az ECM-stílusú ambient felé tett kirándulások után odaérkezik, ahonnan mások indulni szoktak: az amerikai jazzdalokhoz, Ella Fitzgerald, Charlie Parker és Chet Baker klasszikusai­hoz. Nem vitatom, hogy ragyogó invencióval és virtuozitással nyúl ezekhez, de izgága természetének nem tud parancsolni.

Távolról sem

  • Sándor Panka

Elgondolkodtató és megragadó látvány fogad (Erős Hanna és Zatykó Bori munkája): a színpadon hatalmas piros M betű, előtte piros szőnyeg, jobboldalt kör alakú vetítővászon, Bartha Máté videóival. A Kovács Lehel által megformált kutató, az Amerikából hazatért Gyarmati Egon bele is kezd a Magor-program kifejlesztésének hátteréről szóló ismeretterjesztő előadásába.

Elnyomás alatt nő

Naomi Wolf amerikai feminista író a Vagina című könyvében hosszan értekezik arról, hogy a vagina fölötti uralom és a nők társadalmi csoportjának elnyomása egy és ugyanaz.

Míg el nem tűnik

  • Erdei Krisztina

A 20. század alkotói gyakran keresték a fotózás valódi helyét a művészetek között. Moholy-Nagy és kortársai, az avantgárd fotográfia képviselői a festészetet utánzó fotóhasználattal szemben, a médium sajátos formanyelvének kidolgozására törekedve önálló kifejezésmódot fejlesztettek ki, amely képes a valóságot sajátos nézőpontok mentén rögzíteni.

A leégett kastély felépítése

A kötet megjelenése után publikált Párhuzamos létezésben című műhelyesszéjében Láng Orsolya úgy fogalmazott, hogy akkor zárja le a verseskötetének kéziratát, amikor úgy érzi, már nem tud többet mondani „arról a kevés dologról, ami foglalkoztat”.

Utánunk is ősök jönnek

Mint amikor locsog a tenger, nyolc-tíz mondatos, csak ritkán hosszabb szövegekből áll ez a regény. Apró képek, monológok arról, hogyan tölti el az életét az ember a neten és a valóságban, hogyan éli meg a rácsodálkozás örömét, szakadatlanul tanulva és csalódva.

Múlt, jelen, jövő

„Miről vitatkoznak a magyarok?” – teszi fel a fogós kérdést a Klubrádió nemrégiben indult műsorának, a Három az igazságnak a beharangozója. Aztán gyorsan meg is válaszolja: „Természetesen önmagukról. És természetesen csak egy igazságot ismernek arról, hogy kik is ők, mi jó nekik, és hová tartanak.

A dolgozó népé lett

A 20. századi magyar írók népes táborán belül kevés­szer fordult elő teljes egyetértés, de az 1953 óta működő szigligeti alkotóház mindenkinek bejött. Lehetetlen felsorolni, hogy az elmúlt hetven évben hányan emlékeztek meg róla meleg szívvel, és az sem volt soha vita tárgya, hogy „az íróknak” szükségük van-e egy balatoni kastélyra.