Film

A vágyak szigete

  • Szabó Ádám
  • 2020. március 20.

Mikrofilm

A film az azonos című, 1977 és 1984 között futó amerikai sorozat remake-je. Míg azonban a minket messziről elkerülő tévéműsor dráma és komédia sajátos elegye volt, Jeff Wadlow mozija horror igyekszik lenni. Hogy milyen? Néha az a habkönnyű fajta, amelyik a rémisztgetés helyett és között inkább vicces beszólásokban utazik, máskor misztikus, összeesküvésekben és sötét mágiában utazó, mi, nézők viszont akkor járunk a legrosszabbul, amikor a film pszichologizálni kezd, és a kísértő múltról, a traumák súlyáról és az elszalasztott lehetőségekről igyekszik gondolkodóba ejteni. Mindehhez ugyanis a rendezőnek eszköze, a szereplőknek pedig kedvük nem akadt.

A sztori szerint néhány szerencsés flótás érkezik a mesebeli szigetre, mely az ígéretek szerint minden vágyukat teljesíti – ha akarják, ha nem. Mi másra vágynának hőseink, mint bosszút állni gimis ellenségükön, nagyokat inni és csajozni, vagy épp katonásdit játszani. Később azonban kiderül, hogy mindennek a mókának súlyos ára van, ráadásul a kívánságok mögött titkok és drámák húzódnak. Ahogy az lenni szokott, hamarosan fény derül rá, hogy hőseink nem is olyan véletlenül kerültek oda – miután ez a fordulat bekövetkezik, a forgatókönyv elkezd minden hasonló véletlent valami jelentőséggel felruházni, az addigi tingli-tangli horrorocskát pedig az írók úgy cibálják egyik erőltetett fordulatból a másikba, hogy csak kapkodnánk a fejünket. Már ha érdekelne minket bármelyik figura sorsa, vagy az olyan apróságok, hogy miért csöpög mindenhonnan fekete víz, és mégis, ki a fene az a titokzatos Mr. Roarke.

Forgalmazza az InterCom

 

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.