Apró hír volt 2017-ben, hogy a DuPont vegyipari óriáscég 670 millió dollár kártérítést fizet – szivárgásról, szennyezett vízről, több ezer megbetegedésről írtak, meg arról, hogy a cég fizet, de tagadja bűnösségét. Kis színes a napi hírfolyamban, a Nyugat-Virginiából származó hírek 40 like-nál többre nem számíthatnak, akkor sem, ha a mérgező anyag mindannyiunk közeli ismerősében, a teflonban található. Ha nem a céges sajtóközleményt nézzük, hanem Mark Ruffalót, ahogy tokás ügyvéd szerepében évtizedekig talpal karrierjét és egészséget sem kímélve, hogy igazságot szolgáltasson a nyugat-virginiai kisembernek, a „szivárgás” egészen más értelmet nyer: eszerint a DuPont, bár szlogenjük szerint sok jót tesznek a világban, Nyugat-Virginiában e sok jó mellett jutott kapacitás arra is, hogy tudatosan mérgezzék a vizeket. Az amcsi film szereti az igaz jogi eseteket, ott valahogy – számunkra szinte felfoghatatlanul – úgy működnek a dolgok, hogy filmek készülnek nagyon is mai esetekből és nagyon is aktív óriáscégek sötét ügyeiből. Ruffalónak sem ez az első találkozása a tényfeltárással, a producerként is eljáró sztár talán a Spotlight újságírójának szerepében kapott kedvet egy újabb, nagy műgonddal megrendezett vérlázító true storyhoz. A műfaj sikertörténeteként az Erin Brockovichot szokás emlegetni, de minden Brockovichra jut egy Zavaros vizeken – arról a ’98-as, szennyezős-ügyvédes és travoltás műről beszélünk, amely sokban hasonlít mostani filmünkhöz. Abban is, hogy úgy tűnt el a mozik műsorából, mint a mínuszos hírek a napi hírfolyamból.
Forgalmazza a Vertigo Média
