Érdekesek a filmtrendek: tíz évvel a világ legnagyobb bevételű mozijának bemutatója után az Avatar mintha kiesett volna a kollektív emlékezetből, a most bemutatott Alita pedig a ráragadt wannabe-Avatar címkével együtt is jobbára érdektelenségbe ütközött a mozikban.
Pedig James Cameron még évekkel a na’vi-románc előtt felfigyelt Kisiro Jukito mangájára, de aztán Pandora világa úgy maga köré csavarta, hogy azóta se tud onnan szabadulni. Az Alita-projektet addig pöccintgette maga előtt, míg minden ötlet és eredetiség ki nem halt belőle – gyorsan le is adta Robert Rodrigueznek, aki mellett a döntéskor a Kémkölykök-sorozat valószínűleg sokkal többet nyomott a latba, mint mondjuk a Sin City.
A sztori szerint évekkel a Föld nagy részét elpusztító bukás után járunk. A magasban, Zalem városában élnek a kivételezettek, akiket a lenti Roncsváros lát el étellel-energiával, cserébe ide hullik a fenti világ szemete. Így kerül a földre Alita is, a kiborgtestű, de emberi agyú robot, kinek szemével mi is felfedezhetjük a világot – túl sok újdonságot nem tartogat: szegénység, mocsok és bábeli zűrzavar, szerelemmel és barátsággal fűszerezve. Akadnak még számító üzletemberek, kedves és kevésbé kedves fejvadászok, egy halálosan veszélyes verseny, és egy mindent látó gonosz.
Az Alitában nemcsak hogy semmi eredeti nincs, de ráadásul olyan közismert koppintásokhoz nyúlik vissza, mint az Elysium, a Rollerball vagy az Éhezők viadala. Amit a javára lehet írni, hogy egy percig sem veszi magát komolyan, és a látvány valóban első osztályú.
Forgalmazza a Fórum Hungary
