Film

Dermesztő hajsza

  • - kg -
  • 2019. március 21.

Mikrofilm

Liam Neeson is elmondta a maga őszödi beszédét. A színész a minap sokadik bosszúfilmjét volt hivatott reklámozni, amikor egy ártatlan újságírói kérdésre a szokásos PR-duma helyett bűnbánó vallomásba fogott élete egy korai szégyenfoltjáról. Eszerint egyszer régen egy ólmosbottal (cosh) nekiindult, hogy bosszúból fekete embert öljön, bárkit, aki fekete, az útjába akadna és belekötne, mármint a színészbe, akinek barátját valaki, feltehetően egy fekete férfi megerőszakolta. Hogy akkor Neeson rasszista-e, és ha igen, miért nem (vagy fordítva), az ezen a ponton teljes biztonsággal nem megállapítható, az viszont igen, hogy a váratlan vallomások szakmailag semmiképpen sem tekinthetők a PR-beszélgetések helyes irányának. Az ugyanis a következő: – Mr. Neeson, miért döntött úgy, hogy elkészíti Az eltűnés sorrendjében c. véres fekete-komédia remake-jét? – Nos, már az eredeti is nagyszerű volt, és Stellan Skars­gård briliánsan hozta a hókotrósofőrt, aki bosszúból a halál angyalává válik. És nagyon bírom az északi humort is, de Hans Petter Moland rendezővel, aki az eredetit is rendezte, ugye, úgy éreztük, Amerikába helyezve más ízekkel is gazdagíthatjuk e nagyszerű sztorit. Ezen a ponton általában rászólnak az újságíróra, hogy álljon fel, mert lejárt az ideje, ami nem is akkora baj, mert azt úgyse vallotta volna meg a színész, hogy bár új ötletük nem nagyon volt, de az amerikai piacnak minden vicc új, és egy indiános poént is elsüthettek. Csak kevés újságírónak adatik meg a szerencse, hogy egy világsztár pont az ő diktafonjába kíván meggyónni.

Forgalmazza a Freeman Film

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.