Film

Dermesztő hajsza

  • - kg -
  • 2019. március 21.

Mikrofilm

Liam Neeson is elmondta a maga őszödi beszédét. A színész a minap sokadik bosszúfilmjét volt hivatott reklámozni, amikor egy ártatlan újságírói kérdésre a szokásos PR-duma helyett bűnbánó vallomásba fogott élete egy korai szégyenfoltjáról. Eszerint egyszer régen egy ólmosbottal (cosh) nekiindult, hogy bosszúból fekete embert öljön, bárkit, aki fekete, az útjába akadna és belekötne, mármint a színészbe, akinek barátját valaki, feltehetően egy fekete férfi megerőszakolta. Hogy akkor Neeson rasszista-e, és ha igen, miért nem (vagy fordítva), az ezen a ponton teljes biztonsággal nem megállapítható, az viszont igen, hogy a váratlan vallomások szakmailag semmiképpen sem tekinthetők a PR-beszélgetések helyes irányának. Az ugyanis a következő: – Mr. Neeson, miért döntött úgy, hogy elkészíti Az eltűnés sorrendjében c. véres fekete-komédia remake-jét? – Nos, már az eredeti is nagyszerű volt, és Stellan Skars­gård briliánsan hozta a hókotrósofőrt, aki bosszúból a halál angyalává válik. És nagyon bírom az északi humort is, de Hans Petter Moland rendezővel, aki az eredetit is rendezte, ugye, úgy éreztük, Amerikába helyezve más ízekkel is gazdagíthatjuk e nagyszerű sztorit. Ezen a ponton általában rászólnak az újságíróra, hogy álljon fel, mert lejárt az ideje, ami nem is akkora baj, mert azt úgyse vallotta volna meg a színész, hogy bár új ötletük nem nagyon volt, de az amerikai piacnak minden vicc új, és egy indiános poént is elsüthettek. Csak kevés újságírónak adatik meg a szerencse, hogy egy világsztár pont az ő diktafonjába kíván meggyónni.

Forgalmazza a Freeman Film

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.