Az Amazon végre megoldotta az egyik legidegesítőbb, filmnézés közbeni problémát

  • narancs.hu
  • 2023. április 19.

Mikrofilm

Sajnos egyelőre csak angol nyelven.

Nem halljuk a párbeszédeket, ezért feljebb vesszük a hangerőt – hogy aztán a robbanások, durranások és zenei betétek beszakítsák a dobhártyánkat. Gyorsan lejjebb tekerjük a hangerőt – hogy aztán ismét ne halljunk semmit a dialógusokból. Valószínűleg mindenkivel előfordult már ez, nem véletlenül szentelt a The New York Times is cikket a jelenségnek, az Amazon pedig végre előállt egy megoldással az életünket megkeserítő apróságra: „Dialogue Boost”, azaz „Párbeszéd fokozó” módot építettek be Prime nevű streamingszolgáltatásukba.

A mesterséges intelligenciával (AI) működő funkció lényege, hogy

a dialógusok hangereje a háttérzajokhoz, az effektekhez és a zenéhez képest automatikusan megemelkedik, de a felhasználók elméletileg személyre is szabhatják, milyen mértékben szeretnék, hogy a beszédek kiemelkedjenek, azaz végre érthetőbbé váljanak.

Amint ez a blogposzt magyarázza, a technika lényege, hogy az AI a hangsáv elemzésével meghatározza azokat a pontokat, ahol a párbeszédek kevésbé hallhatóak a háttérzajok és -zene miatt, és különválasztja a párbeszédeket. Bizonyos modernebb filmszínházak és okostévék már rendelkeznek hasonló technikával, de az Amazon Prime az első streaming ami bevezeti ezt – persze kizárólag eredeti, angol nyelven.

A funkció egyelőre az Amazon olyan, saját gyártású tartalmainál érhető el, mint a Jack Ryan, A csodálatos Mrs. Maisel és a Harlem című sorozatok, valamint a Rögtönzött szerelem, Az élet Ricardóéknál és a Csodálatos fiú című filmek. A tervek szerint azonban még idén bővül majd a lista.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.